60 ezer forint felett van az átlagos lakásbiztosítási díj
Bár az év elejéhez képest csökkent, az egy évvel korábbihoz képest 16 százalékkal nőtt az átlagos lakásbiztosítási díj.
Bár az év elejéhez képest csökkent, az egy évvel korábbihoz képest 16 százalékkal nőtt az átlagos lakásbiztosítási díj.
hvg.hu
A Gazdasági Versenyhivatal vezetője – magánvéleményként címkézve a megfogalmazását – azt mondta, a szegedi bíróság hibázott, amikor az Európai Bíróságra vitte annak tisztázását, hogy jogszerű volt-e az állami árstoprendelkezés és az az alapján kiszabott bírságok.
Meglepően alacsony volt 3,4 százalékkal az augusztusi infláció Magyarországon, ám uniós összehasonlításban még ez is a negyedik legmagasabb adat. Októbertől pedig várhatóan újra 4 százalék fölé gyorsul a drágulás üteme Magyarországon.
hvg.hu
A tajvani gyártó szerint egy budapesti cég készítette azokat a személyhívókat, amelyek kedden a Hezbollah több ezer tagjánál egyszerre felrobbantak. A magyar vállalat beszámolói és honlapja alapján elég nehéz elképzelni, hogyan került bele ebbe a történetbe, pedig a tulajdonosa megerősítette, hogy nem tévedésről van szó, de mint mondta, ő csak a közvetítő. Utánanéztük, mi is ez a titokzatos cég, és még több lett a kérdőjel.
Szívesebben megválasztják azt a politikust, aki a természeti katasztrófa alatt és az újjáépítéskor odateszi magát, bezzeg azt könnyebben megbuktatják, aki a védekezésre előre költ. A példamutatás sokat segít abban, hogy önkénteseket vonzzanak be, és a menedzsment kutatói azt is megnézték, hogyan érdemes viselkednie annak a felső vezetőnek, aki beáll az átlagemberek közé dolgozni.
A Központi Maradványelszámolási Alapból kivett összegből csaknem minden minisztérium kapott.
Az uniós menekültügyi szabályok megsértése, illetve az együttműködés teljes elmulasztása miatt egyszeri 200 millió eurós, továbbá napi 1 millió eurós bírságot kapott Magyarország. A fizetési határidő lejárt, a kormány a füle botját sem mozgatja.
hvg.hu
Emellett egy magyar–csádi „pénzügyi együttműködési keretprogram” is alakul.
“Már régóta nem láttam Roman Abramovicsot, de hogyha itt járt volna, akkor se mondanám meg egy újságírónak”- mondta mosolyogva egy vendéglős Antibes- ban, ahol a francia állam rátette a kezét Putyin kedvenc oligarchájának luxusvillájára röviddel azután, hogy Oroszország megtámadta Ukrajnát 2022 februárjában.
Lengyel Miklós
A biztosítók elvárják, hogy a lehetőségek szerint óvjuk értékeinket.
hvg.hu
Úgy tűnik, hosszú ideje tartó erőfeszítések ellenére sem sikerül megmenteni a műanyag dobozairól és azok értékesítési modelljéről híressé vált amerikai vállalatot, a Tupperware-t miután évek óta rohamosan csökken a kereslet a termékei iránt. Bár annak idején a termék köré épült értékesítési modell szabadította ki a háziasszonyokat a konyha fogságából, ma már egyre kevésbé tud újat nyújtani.
Tiszóczi Roland
Az ország legnagyobb részében az előrejelzéseknél kevésbé volt viharos az elmúlt néhány nap, az áztató esők menthetik meg az őszi vetést. Olyan mértékű volt az elmúlt hónapokban a szárazság, hogy belvíz csak a legrosszabb vízgazdálkodású területeken okozhat gondot.
Annyival olcsóbban tudott az MVM gázt és áramot beszerezni, hogy a csökkenő árbevétel ellenére is növelte az eredményét – olvasható ki a most leadott első féléves beszámolóból.
HVG
A kormány elfogadta, hogy milyen árakon lehet kommunikációs munkát végezni, ha e fölé nem mentek, akkor szabályosak voltak a szerződések – jelezte a Közbeszerzési Hatóság.
HVG
Az Európai Bizottság igyekszik csökkenteni a dohányzásnak való kitettséget.
hvg.hu
A nemzetgazdasági miniszter egyre nyíltabban fenyegeti a kormány ellen pert nyerő SPAR-t. Azt is elmondta, hogy szigoríthatnak az Airbnb-k szabályozásában, és hogy szerinte a foci-Eb miatt nem vásároltak eleget a magyarok.
HVG
Csigatempóra váltottak a tárgyalások a harmincmilliárd euró értékű, hatalmas vegyipari monstrumról, amelyet az osztrák többségű Borealis és az Abu-Dzabi-i Borouge egyesítésével terveznek. Közben az előbbi bevételei, jórészt a háború miatt, hatalmasat zuhantak, jelentősen rontva alkupozícióit.
Több százezres jutalmakkal csábítja a budapesti taxisofőröket az Uber, de egyedi ösztönzők és meghívásos akciók várnak a már aktív járművezetőkre is, a fuvarok után fizetett jutalék pedig egységesen 8 százalékra emelkedik.
Bonyolult a pályázati rendszer, évekre előre kellene precíz részleteket megmondani a munkákról, és sokaknak a háza pár évvel kicsúszik a megkövetelt korhatárból.
HVG
A Facebook és az Instagram anyavállalata, a Meta azt követően döntött a Russia Today és a Rosszija Szegodnya kitiltása mellett, hogy az Egyesült Államokban vádat emeltek az RT két alkalmazottja ellen egy amerikai médiavállalat titkos finanszírozása miatt.
HVG