Tetszett a cikk?

Több mint száz nőt erőszakoltak meg egyetlen támadásban arab milicisták a nyugat-szudáni Darfurban - adta hírül a BBC.

Mukesh Kapila, az szudáni ENSZ-misszió vezetője szerint a szudáni etnikai tisztogatás a világ legszörnyűbb humanitárius problémája jelenleg, amely több mint egymillió embert érint. A harcok a földek felperzselésével és módszeres nemi erőszakkal kezdődtek hasonlóan az 1994-es Ruandai tömeggyilkossághoz. A szudáni Darfurban történtekről azt mondta: "Ez több mint egy konfliktus, itt egy népcsoport szervezett üldöztetésről van szó.”



A Szudáni Felszabadító Seregek és az Igazságot és Egyenlőséget Mozgalom egy éve indította felkelését az domináns arab kormány ellen, mert az teljes mértékben diszkriminálja a darfuri fekete lakosságot. Több mint százezer ember menekült át a határon át Csádba, ám folytatódtak a határon átnyúló rajtaütések. Két hete napfelkeltekor hetvenöt embert öltek meg a milicisták egy rajtaütés során Tawila városánál. Kifosztották a lakóházakat és a kórházat, a helyi piacot felégették, illetve teljesen kirabolták. Több mint száz nőt megerőszakoltak, hatot apjuk szeme láttára becstelenítettek meg, majd a férfiakat kivégezték. Százötven nőt és kétszáz gyermeket elraboltak.



A segélyszervezetek csak egy kis részét érik él Darfurnak, és őket is rendszereen érik attrocitások. Kapala gyors nemzetközi segítségnyújtásra sürget és fegyverszünet megkötésére buzdít. Az ENSZ figyelmeztetett, hogy a szudáni konfliktus alááshatja a béketárgyalásokat Kenyával.
Rákosiék 1949-ben megmutatták, hogyan gyűrheti uralma alá egy párt az Akadémiát

Rákosiék 1949-ben megmutatták, hogyan gyűrheti uralma alá egy párt az Akadémiát

Magyarországon a legújabb 6 hengeres dízel BMW

Magyarországon a legújabb 6 hengeres dízel BMW

Az RMDSZ elnöke Nicusor Dan támogatására szólította fel a romániai magyarokat

Az RMDSZ elnöke Nicusor Dan támogatására szólította fel a romániai magyarokat

Mobil klinikává alakítják Ferenc pápa egyik pápamobilját a Gázai övezetben

Mobil klinikává alakítják Ferenc pápa egyik pápamobilját a Gázai övezetben