szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

A magyar katonák „biztonsági okokból” vállaltak őrzés-védést Irakban, állítja a miniszter.

Biztonsági okai vannak, hogy a magyar katonák a jövőre induló iraki NATO-misszióban nem szállítási, hanem őrzés-védelmi feladatokat vállalnak - jelentette ki Juhász Ferenc honvédelmi miniszter csütörtökön reggel egy televíziós interjúban.

Melléklet
Nézze meg a hvg.hu iraki dossziéját! Hírek, információk a konfliktusról.
Magyarország eredetileg is őrző-védő feladatokra ment volna Irakba, azonban akkor a "politikai vita során elvérzett ez az ötlet, és ebből lett szállítás" - emlékeztetett a miniszter a Magyar Televízió Nap-kelte című műsorában. Felhívta a figyelmet arra is, hogy az év végén hazatérő, szállítási feladatokat végző magyar katonák tevékenységéhez nagyon komoly biztosító erőre is szükség volt.

Az őrzés-védelmi feladat biztonságosabb, hiszen a katonák így nem jelennek meg folyamatosan az utcákon, mint a szállítási feladatoknál, ugyanis folyamatosan egy "zárt közegben és körzetben védik az objektumot", a NATO kiképzőközpontját - mutatott rá a miniszter. Hangsúlyozta, hiába írták fel a szállítójárművekre, hogy humanitárius céllal dolgoznak, Irakban "mégis mozgó célponttá tudtunk válni".

A kormányszóvivő szerdán jelentette be, hogy 2005. június elsejétől várhatóan 2006. szeptember 30-ig tart annak a magyar katonai alakulatnak a küldetése, amely a NATO-misszió keretében utazik Irakba. László Boglár közölte: a kabinet elutasította azt a NATO- elvárást, amelynek értelmében szállító feladatot is el kellene látnia a Bagdadban létesítendő kiképzőközpont munkájában részt vevő alakulatnak.

A elfogadott határozat értelmében az Irakban létrejövő misszióban kizárólag az állomás fenntartásához szükséges feladatokat kell ellátnia a 150 fős magyar alakulatnak. A kormány a döntésről még a héten tájékoztatja a NATO és az Európai Unió illetékes fórumait - mondta el a szóvivő. Juhász Ferenc a múlt héten azt nyilatkozta, hogy Irakban a szállítási feladatnál nincs veszélyesebb háttér-támogatási tevékenység, hiszen a katonák így folyamatosan ki vannak téve a támadás lehetőségének. A miniszter megfogalmazása szerint ennél már csak utcai harcot vívni veszélyesebb.

Hét nap

MAGYAR KATONÁK KÜLFÖLDÖN

Az Országgyűlés hétfőn 331 szavazattal, mindössze 2 nem ellenében hozzájárult ahhoz, hogy 300 magyar katona részt...

Hét nap

HAZAJÖNNEK A KATONÁK

A karácsonyt már itthon ünnepelheti az Irakban szolgáló magyar katonák többsége (250-270 fő), december 31-éig pedig a...

A vámháborúzó Donald Trump szerint a kislányoknak nincs szükségük sok játékbabára

A vámháborúzó Donald Trump szerint a kislányoknak nincs szükségük sok játékbabára

Venezuelai ellenzéki aktivistákat menekítettek az Egyesült Államokba, Marco Rubio hősöknek nevezte őket

Venezuelai ellenzéki aktivistákat menekítettek az Egyesült Államokba, Marco Rubio hősöknek nevezte őket

Középszinten könnyebbre számítottak, az emelt viszont nem volt nehéz – így értékelik a történelemérettségit a diákok

Középszinten könnyebbre számítottak, az emelt viszont nem volt nehéz – így értékelik a történelemérettségit a diákok

Miniszterelnöki biztosa lesz a pedagógiai innovációnak

Miniszterelnöki biztosa lesz a pedagógiai innovációnak