Tetszett a cikk?

Ránki Dezső nem kísérletező típus, néha azonban mégis kivételes érzékkel választ darabot. Legutóbbi szólóestjén két különleges képességével nyerte el (ismét) a Gramofon Zenekritikai Műhely kritikusának rokonszenvét: egy ínyenc hozzáértésével összeállított műsorával és a hangminőség tekintetében ezúttal is kérlelhetetlen zongorázásával.

Ránki Dezső zongoraestje a Budapesti Liszt-ünnepek keretében
November 25., Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

Ránki Dezső
Kérlelhetetlenül minőségi
© Gramofon
Ránki Dezső a bő egyhetes Budapesti Liszt-ünnepek utolsó előtti napján nem mindennapi műsorral állt ki: az első félidőben Liszt időskori zongoradarabjait szedte csokorba, a másodikban pedig a szólózongora-irodalom egyik legnagyobb szabású, félórás alkotását, a h-moll szonátát játszotta el. Felmerült bennem a kérdés: nem veszélyes-e ennyi apró művet egymás mellé sorakoztatni, nem „esik-e szét” a műsor, a közönségnek nem megterhelő-e Liszt titokzatos és bizarr kései műveit hallgatni, egyiket a másik után? A tizennégy kompozíciót azonban összefüggő sorozatként, afféle fantáziaként adta elő a zongoraművész: szünetet alig tartott közöttük, egyik következett a másikból, így aki nem ismerte a műveket, talán nem is észlelte, mikor kezdődik új darab. Ránki gondoskodott róla, hogy az „érthetetlen” kompozíciók (például a Balcsillagzat vagy a Bölcsődal) közé kerüljön egy-egy hagyományosabb hangzású és formálású darab (Álomban, Impromptu), vagy éppen a humoros oldalt képviselő 4. Mefisztó-keringő, Mefisztó-polka vagy a Toccata, amit Ránki afféle Ligeti-parafrázisként adott elő. Olyan iramban játszotta, hogy a hallgató már nem külön, hanem akkordban, egyszerre hallotta a tizenhatodmenetek hangjait.

Az első félidő középpontjában minden idők talán legmegindítóbb és legmagányosabb darabja, a második Gyászgondola állt, amelyet legtöbbször finomkodóan adnak elő, Ránki azonban gyorsabb tempót vett, és rendkívül erőteljes gesztusokkal élt, aminek köszönhetően különösen intenzíven érvényesült a mű által közvetített, zaklatott és feldúlt lelkiállapot. A Csárdás obstinée kiváló befejező száma volt az időskori Liszt-mozaiknak. Külön élményt jelentett, hogy amíg nem néztem fel, azt hittem, Ránki ugyanazzal az ujjal játssza a makacs csárdást bevezető négyhangú kopogó-skála hangjait, s csak később láttam, hogy – bár azok tökéletesen egyforma zengéssel, karakterrel szólaltak meg – négy ujj cimbalmozta ki őket a zongorán.

Ami a h-moll szonáta előéletét illeti: éppen Ránkinak az 1970-es évek végén készített lemezéről szerettem meg a művet. Az a felvétel mutatta meg számomra, hogy világok függhetnek egyetlen hangtól, hiszen a h-moll szonáta végkicsengését is az határozza meg, hogy röviden és szárazon játssza-e a zongorista azt a mély h-t, vagy hosszan, az azt megelőző akkorddal pedállal egybezengetve. Ránki akkori lemezén megragadott az ördögi „utolsó szó”; s noha most ez a hang nem tűnt olyan démoninak és sorsdöntőnek, a művész élesebben állította szembe egymással az ellentétes karaktereket, mint akkor. Ami kivételes művésszé teszi Ránki Dezsőt, az a hangképzéssel szembeni maximalizmusa. Nem feltétlenül arra gondolok, hogy a h-moll szonátában egyszer harangjátékként szólt a zongora, a kitartott záróakkordoknál pedig – a hangszer fizikai törvényeit meghazudtolva és a mennyei békét szimbolizálva – orgonaként, hanem arra, hogy nem hallottunk egyetlen olyan fortissimo akkordot sem, ami egyszerűen csak hangos lett volna. A Ránki által megszólaltatott minden egyes hangot ugyanis esszenciális tömörség, sűrűség jellemzi – és ez igaz a leghalkabb dinamikai tartományra is.

Érdekes, hogy a versenygyőztes titánokkal ellentétben a nagy művészek előadásában sosem makulátlanul szólal meg a h-moll szonáta – Ránkié sem volt minden küzdelem nélküli. A félórás mű végén, az utolsó, erőt próbáló oktávmenetnél tűnt fel, hogy a művész egy pillanatra elveszíti uralmát a billentyűzet felett, de a technikai malőr egyáltalán nem zavart (ahogyan az sem, hogy a mű első két hangja helyett véletlenül csak egy szólalt meg). Egyszerűen azért, mert Ránki más dimenziókban mozog, és előadása most sem a leírt hangokról szólt, hanem valami másról. Arról, amit csak a zene tud kifejezni.

Várkonyi Tamás
Gramofon Zenekritikai Műhely

Gramofon

Hűvös spanyol kertek

Kocsis Zoltán ismét színes, figyelemfelkeltő műsorral hívta a közönséget a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterembe. Ismervén a nagy formátumú zongoraművész-karmesternek a francia színek iránti affinitását, ezt a spanyol ihletésű koncertet is meg kellett hallgatni. A Gramofon Zenekritikai Műhely recenzense így tett.

Gramofon

Korrekt kiképzés nu-jazzből

A Budapesti Őszi Fesztivál záróaktusaként lila dalra kelt Viktoria Tolstoy, és hangképeket festett önmagáról. Bár őt kezelték a nagyobb sztárként, az A38 színpadán a – Tolstoyhoz hasonlóan – a német ACT lemezkiadó bizalmát élvező Wolfgang Haffner Band melegítette elő a színpadot húzós nu-jazzével a szőke ciklon számára. Egy a tábor, kettő a stílus.

Gramofon

Az üresség szétfröccsenő szilánkjai

Az idei Intro Fesztivál intrójaként lépett a Trafó színpadára Bugge Wesseltoft Jazzland Community-je. A norvég zongorista-műhanggenerátor csapatára igen sokan voltak kíváncsiak, és furcsa mód nagy részük felettébb boldog volt, hogy élőben láthatja-hallhatja a nu-jazz újabb kísérleti adását. A Gramofon Zenekritikai Műhely munkatársa viszont kevéssé tudott lelkesedni a produkcióért.

Gramofon

Természetes ritmusösztön

Az utóbbi időben egyre több, nemzetközi színtéren koncertező művésztől hallani, hogy a hangverseny nem elsősorban szórakoztató műfaj. A hazai koncertműsorokat elnézve ezt még nehéz elképzelni nálunk - igaz, az utóbbi időben lényegesen nőtt azoknak a hangaversenyeknek a száma, ahol a hallgató kicsit több fáradsággal nagyobb élményre tehetett szert. Ezeknek a progresszív alkalmaknak egyik fő „felelőse” az Amadinda Ütőegyüttes.

Franciaország megindokolta, miért nem tartóztatná le Netajahut az elfogatóparancs ellenére sem

Franciaország megindokolta, miért nem tartóztatná le Netajahut az elfogatóparancs ellenére sem

Videón a Samsung következő nagy dobása, a Galaxy S25 Ultra, ami külsőleg is megváltozhat

Videón a Samsung következő nagy dobása, a Galaxy S25 Ultra, ami külsőleg is megváltozhat

Az új amerikai pénzügyminiszter egyik feladata lesz, hogy visszafogja Donald Trumpot, és az ő hagymázas elképzeléseit

Az új amerikai pénzügyminiszter egyik feladata lesz, hogy visszafogja Donald Trumpot, és az ő hagymázas elképzeléseit

Gyengül a forint, 411 felett az euró

Gyengül a forint, 411 felett az euró