Nem Cuki, kissé sótlan
Candy Dulfer és barátai nyári turnéjukon Magyarországot is útba ejtették, a Petőfi Csarnok közönségének egy részét pedig ámulatba. Jó hangulatú parti kerekedett, de hogy ez minek volt köszönhető? A hangosításnak és magának Candynek biztosan nem.
Candy Dulfer & Friends
július 24., Petőfi Csarnok szabadtér
Candy Dulfer Vajon neki tetszett? © Gramofon |
Meglepően pontosan kezdődött a koncert. Még épp önmagunknak a nézőtéren való ideális pozicionálásával kísérleteztünk, amikor a színpadról sugárzó funky-hangulat már jórészt átjárta a – szórakozni vágyó, s így feltétel nélkül hálás – közönséget. A színpadhoz viszonylag közel állva nem tűnt arányosnak a hangzás, a túlzottan sok mély mindet beborított, s ez a bántó brummogás újabb helyünkön, a keverőpult mellett sem enyhült. Előfordul olyan hangosításbeli hiba, amelyet az ember füle idővel megszokhat, itt viszont a mindent uraló makacs döngés szinte a koncert egészét élvezhetetlenné tette.
Candy Dulfer a jazz peremvidékén mozog: ő maga sem állítja, hogy jazz-előadó lenne, s a zenéje is igen kevés jazzes elemet tartalmaz. Szólói most is rövidek voltak – eltekintve egy szaxofon-dob párbajtól, melyben a főhősnő igen szűken építkező, invencióban nem bővelkedő, bár telt, jól formált hangon szólalt meg. Szinte ugyanannyit énekelt, mint szaxofonozott, de katarzist sem így, sem úgy nem ígért. A főként Chance Howard billentyűs-énekes, Thomas Bank billentyűs, Ulco Bed gitáros és maga Candy által jegyzett kompozíciók a groove, a funk, az R’n’B és a soul hangszerelésbeli, ritmikai, szerkezeti jegyeit viselték magukon – vagyis csak néhány ilyen jegy állt rendelkezésünkre, a többiről legfeljebb sejtéseink lehettek. Ugyanis sem a tamok, sem a cintányérok, sem a gitár-riffek, sem a szintetizátorokkal játszott finomságok nem érvényesültek a basszuspaplan alatt, noha például Kirk A. Johnson dobos – látszólag – igen derék munkát végzett. Márpedig a jó funk lelkét a benne feszülő arányok, ellenpontok adják, ezek nélkül minden szám egyformának tűnik. Nagy kár volt ezért.
A felmentő sereget a lenyűgöző Rosie Gaines énekesnő jelentette, akire egyebek közt Prince Diamonds and Pearlséből emlékezhetünk. Átütő hangja, minden zavaró tényezőn áthatoló lénye hozta el a néhány, ajándékszámba menő pillanatot. Kiváltképp a Sinead O’Conorral világhírűvé vált Nothing Compares 2 U volt megindító előadásában. Üde színfoltot adott még a Gaineshez hasonló paraméterekkel rendelkező Berget Lewis időközönkénti színpadra lépése, illetve kettejük valóban szórakoztató triója Chance Howarddal, valamint Rhonda Smith basszusgitáros hölgy lendületes szólója.
Bércesi Barbara
Gramofon Zenekritikai Műhely
Lezser muzsika tíz fokban
Különleges hangulata lehet egy olyan szabadtéri koncertnek, amelyen „komoly” szimfonikus zenekar lép fel szórakoztató igényű műsorral. Persze arra nincs garancia, hogy a hallgatót az örömzene varázsa az első pillanattól hatalmába keríti. A Miskolci Szimfonikus Zenekar hangversenyén is csak az utolsó percekben oldódott a hangulat.
Egy búvár az orgonamuzsika tengeréből
Amióta megépült a Művészetek Palotájának orgonája, Budapesten reneszánszát éli az orgonakoncert műfaja. A fellépő művészek búvárként hozzák fel a kincseket az orgonamuzsika feneketlen tengeréből, s igyekeznek minél színesebben összeállítani a repertoárt. Ezt tette a mindössze huszonnyolc éves Karosi Bálint is, a "Regisztrálj" című sorozat idei utolsó koncertjén.
Mesteri sétálgatás és fütyörészés
Modern, artisztikusan rendkívül igényes és nagyot szól a Modern Art Orchestra. Így volt ez június 27-én, a Columbus hajón is, amikor ifjú szaxofonosuk, Mester Dániel szerzeményei alkották a műsor nagyobbik felét. Ő pedig kitett magáért.
Búcsúzni, nagyon szépen
A régi sláger így int: Búcsúzni csak nagyon szépen szabad… Nos, ennek tanulságát a Budapesti Fesztiválzenekar és a Művészetek Palotája egyaránt megfogadta. Az együttes három azonos műsorú, emlékezetesen szép koncerttel fejezte be az évadot Budapesten.
Libabőr Lübeckben
Ha eddig nem hallottunk volna a Schleswig-Holstein Zenei Fesztiválról, idén bizonyára megjegyezzük a nevét: a világsztárokat felvonultató, csaknem kéthónapos rendezvény vendége ugyanis idén Magyarország. A Gramofon Zenekritikai Műhely kritikusa a nyitókoncertet hallgatta meg Lübeckben.
