Tetszett a cikk?

November végén, a Puccini-évforduló alkalmából a hét és fél évvel korábban (2001 tavaszán), az Erkel Színházban bemutatott Manon Lescaut-előadást újították föl. A bezárt népoperából mindenképp át kellett hozni az Ybl-palotába a darabot, hogy (majdnem) teljes legyen a Puccini-repertoár. Az új főszereplők – Lukács Gyöngyi és Sümegi Eszter, illetve Kiss B. Atilla és Fekete Attila – nem varázsolták sokkal vonzóbbá Valló Péter rendezését.

Puccini: Manon Lescaut
Rendező: Valló Péter
Bemutató: november 22. és 28., Magyar Állami Operaház

Győriványi Ráth György. Nem állt
ellen a kísértésnek
© rath.info.hu
A hetes szám bűvösnek számít az emberi életben: a hét szűk esztendő után bőségnek kellene következnie, a hét évet kiszolgált szerető után friss partnert ígér az idő. Hét évvel ezelőtt nem volt túl gazdag az operaházi évad, de akkor hangzott el a millenniumi operapályázat nyertes műve (Bozay Attila: Az öt utolsó szín című operája); eljátszották Haydn Aki hűtlen, pórul jár című darabját; felújították Petrovics Emil C’est la guerre-jét, illetve Kovalik Balázs rendezésében A kékszakállú herceg várát. A Manon Lescaut kettős premierjét az Európából azóta nyomtalanul eltűnt Rico Saccani, illetve Pál Tamás vezényelte. A végzetes sorsú szerelmeseket Tokody Ilona és Sudár Gyöngyvér, valamint Kelen Péter és Ernesto Grisales keltette életre. Valló Péter rendezésének hibái ma még feltűnőbbek, mint 2001-ben.

Utánanéztem, vajon Valló Péter prózai munkái mind kamara-jellegűek voltak-e, mint azok a darabok, amelyek oly sok emlékezetes sikert hoztak számára a közeli Radnóti Színházban. Nem, színre vitt ő nagy létszámú Shakespeare-drámákat is, amelyeknél kellett valamit kezdenie a csoportos szereplőkkel. Sajnos nem Valló az egyedüli, aki az operaszínpadon képtelen a „tömeget” a céltalan ődöngés vagy a szintén céltalan, de lázas nyüzsgés helyett a mű dramaturgiáját szolgáló, a főszereplőket exponáló létezésre késztetni. Azt gyanítom, hogy ez olyan eleme a mesterségnek, amit a magyar művészeti főiskolákon, egyetemeken egyáltalán nem tanítanak. Úgy sejtem, éppen azért boldogul ezzel a feladattal Kovalik Balázs, mert nem itthon tanulta a rendezést, hanem Münchenben. És ha tudja valaki – mint például Graham Vick a jó húsz évvel ezelőtti glyndebourne-i Manon Lescaut-rendezésében –, hogy hová vezérelje a „népséget-katonaságot”, azt is tudja, hogy hol legyen a játék centruma. Szlávik István díszlete már hét évvel ezelőtt sem oldotta meg például a második felvonás színterét. Ez a kép nem egy jó ízléssel, gazdagon berendezett miliőt jelez. Inkább olyan világot, amely mintha újgazdagék kis-Dallasáról vette volna a mintát, az ál-barokk kapuval, ál-antik szökőkúttal, amelyek uralják a teret, és jelentéktelenné teszik Manon balra zárt ágyát. Glyndebourne-ben hatalmas ágy állt a színpad centrumában, a kitartott nő életének szimbólumaként.

Hogy a példánál maradjak: Glyndebourne-ben volt bátorságuk John Eliot Gardinert fölkérni Puccini operájának dirigálására. Érdekes lenne hallani, vajon miként szólna Budapesten – mondjuk – Vashegyi György pálcája alatt ez a muzsika? A kettős premiert vezénylő Győriványi Ráth György a lírai részleteket finoman dolgozta ki, másutt azonban nem állt ellen a kísértésnek, hogy bizonyítsa: ha nagy apparátus ír elő a kotta, az szóljon jó hangosan. Lukács Gyöngyi és Kiss B. Atilla Manon Lescaut-Des Grieux párosa tragikus vonásokban erős. Sümegi Eszter és Fekete Attila szerepformálása viszont nagyobb és logikusabb ívet ír le.

Mindazonáltal: a Manon Lescaut nem adja könnyen magát, Puccini operájának librettója teli van dramaturgiai buktatókkal. Massenet Manonja e tekintetben sokkal csiszoltabb alkotás. Reneszánsza a világ jelentős operaszínpadain nem a véletlen műve.

Albert Mária
Gramofon Zenekritikai Műhely

Gramofon

Másfajta játékkultúra Szegeden

Az Operaverseny és Fesztivál a Mezzo Televízióval című kulturális újdonság a finisbe ért – csaknem kétéves előkészítés után. A házigazda, a Szegedi Nemzeti Színház rukkolt elő az első versenyprodukcióval. Nem is akármilyennel: egy ritkán hallható operát, Francesco Cilea Adriana Lecouvreur című művét mutatták be.

Gramofon

Minimálból köbgyököt: Nyman Budapesten

Steve Reich kontra Richard Clayderman. Ez így nagyon viccesen hangzik, de a jelek szerint van olyan művész, aki zenei koncepciónak tekinti ezt a stilisztikai gubancot. Michael Nyman bizonyítványa hangszeres tudásból és színpadi kvalitásokból is lázas magyarázatra szorul. Minapi MüPa-beli koncertjének további szomorú tanulsága: ami tökéletesen passzol egy-egy kultuszfilm zseniálisan megálmodott rendezői elképzeléséhez, azzal a koncertszínpadon kár próbálkozni.

Gramofon

Instant Carmen: könnyen oldódó dráma

Igazán nem meglepő, hogy az egyadagos porlevesek, anyatej-pótló tápszerek, kávé- és teagranulátumok, liofilizált kutya- és macskaeledelek, kanálnyi vízzel hígítható szószalapok és egyéb gyorsító eljárások korában elkészült Bizet négyfelvonásos opéra-comique-jának, a Carmennek másfél órás, instant változata. A sűrítés azonban még nem konyhakész.

Gramofon

Eklektikus world-operett: sikerült a műfajteremtés?

Szakcsi Lakatos Béla és alkotótársainak művét, a Szentivánéji álom című zenés játékot „műfajteremtő worldmusicalként” hirdeti a Budapesti Operettszínház. Nos, a darab valóban műfajteremtő, de inkább nevezhető eklektikus operácskának, azaz operettnek. Ez cseppet sem von le értékeiből. Ellenkezőleg: sajátos közép-európai hagyományokat folytatja, s közben mégis egyéni hangvételű.

Gramofon

Operaverseny – fesztivál nélkül

Pironkodásra okot adó gálaesttel fejeződött be az első Operaverseny és Fesztivál a Mezzo Televízióval című eseménysorozat. A kéthetes szegedi döntőt – öt operaelőadás bemutatásával – fesztiválként hirdették, a városban azonban minden volt, csak fesztiválhangulat nem.

Több ezer zarándok nézte végig, ahogy harminchatodjára keresztre feszítettek egy Fülöp-szigeteki férfit

Több ezer zarándok nézte végig, ahogy harminchatodjára keresztre feszítettek egy Fülöp-szigeteki férfit

Bejelentette a kormány, mi kell a banki különadó kivezetéséhez, és nem egyhamar fogják ezt elérni

Bejelentette a kormány, mi kell a banki különadó kivezetéséhez, és nem egyhamar fogják ezt elérni

Félreértés is lehet, mennyire veszélyesek a fejet igénybe vevő sportok

Félreértés is lehet, mennyire veszélyesek a fejet igénybe vevő sportok

Ülésezett a kormány, Lázár János szerint végeztek a nagytakarítással

Ülésezett a kormány, Lázár János szerint végeztek a nagytakarítással