© Túry Gergely

Hirschler Richárd: Elég baljósan indult a pénteki nap. Utcára vitték  a politikát - figyelmeztettek vezető kormánypárti politikusok.

Bence György: Az „utcára viszik a politikát”, ez a vád, amit a szocialisták minduntalan hangoztatnak, elég viccesen hangzik épp az ő szájukból. Némelyik MSZP-s vezető úgy beszél nemcsak a tüntetésekről és a tömeggyűlésekről, hanem magáról a politikáról is, mint egy régi világbeli nevelőnő: a politika az országházban ülő finom urak dolga, gyerekek. Még ott is mindenféle csúnya szavakat használnak a felhevült bácsik és nénik, ezért a politikát mindenképpen zárt ajtók, összehúzott függönyök mögött illik csinálni. Az pedig végképp megengedhetetlen a tanti szerint, hogy a mosdatlan nép belekotnyeleskedjen a politikába, legföljebb arról lehet szó, hogy négyévenként jól megmosakszik, felveszi az ünneplő ruháját, és illedelmesen az urnákhoz járul.

H.R.: A Házban azért szemmel láthatóan beköltözött a rettegés: mi lesz itt délután? A fellázított nép elfoglalja az Országházat, mint a Téli Palotát? Az idősebb szoci képviselőknek, akik még tanultak párttörténetet, talán eszébe jutott, hogy a Téli Palotát is gyengécske őrség védelmezte – egy női biciklis zászlóalj.

B.Gy.: A választók többsége, ahogy az önkormányzati választáson kiderült, valóban fel van háborodva. Ezért nem volt teljesen ok nélkül való a félelem a T. Házban. De a Fidesz által összetrombitált gyűlések résztvevői eddig nem akarták megrohamozni a Téli Palotát, és a Fidesz elnöke – vagy ahogy jobb körökben illik mondani: vezére – sem biztatta őket ilyesmire. Orbán Viktor retorikája minden eddiginél fenyegetőbb volt. Örök kárhozatra ítélte a miniszterelnöknek újból bizalmat szavazó kormánypárti képviselőket, sőt, azokat is vétkesnek nyilvánította, akik passzívan tűrik a bűnben fogant kormány további regnálását.

A beszéd politikai tartalma viszont igen óvatos volt. Nemcsak a prófétai dörgedelemhez, hanem a pártelnök korábbi követeléseihez képest is. Orbán világosan kimondta – bár a téren kevesen értették, és akik megértették, azok elégedetlenségüknek adta hangot –, hogy a választók szavazata akkor is érvényes, ha a parlamenti választások előtt elhallgatták előlük a helyes döntéshez szükséges információkat.

És ami még meglepőbb volt, épp a pénteki tömeggyűlésen táncolt vissza korábbi követelésétől. A szakértői kormány célkitűzése korábban azt jelentette nála, hogy a jelenlegi kormány lemond, és az országgyűlés nagy többséggel, tehát az MSZP és a Fidesz-KDNP együttműködésével megszavaz egy nem politikusokból álló kormányt, amely a teljes parlamenti ciklusnál rövidebb ideig lesz hivatalban. Most meg az derült ki, hogy a Fidesz nem akar előrehozott választásokat, és azzal is megelégszik, ha a jelenlegi többség, vagyis a kormánypártok leváltják Gyurcsány Ferencet, és egy „hiteles” szocialista politikus vezetésével, szakértőkből álló kormányt állítanak.

H.R.: Akkor mire volt jó az ultimátum?

B.Gy.: Jó kérdés. Nem ez volt az első érthetetlen fordulat az utóbbi időben. Mindenféle híresztelések kaptak lábra. Állítólag széthúzás van a Fidesz belső köreiben. Csak a bennfentesek tudhatják, mi az igazi magyarázat. Az ultimátum és a tömeggyűlés nyomása alatt a kormánypártoknak nem volt más választása, mint bizalmat szavazni Gyurcsánynak, ezzel Orbán, akarva-akaratlanul hozzájárult a Gyurcsány-kormány életének meghosszabbításához.

H.R.: Október 23-ig sorozatos Kossuth téri gyűlésekre akar berendezkedni a Fidesz. De nem fogják-e kompromittálni az ugyanott tüntető radikálisok? Komolyan lehet-e venni például a fölöttébb különös  szerepet játszó Toroczkai László hatvannégy vármegyés vezető nyilvános bejelentését, miszerint lemond, hogy ”minden idejét a forradalom szervezésének szentelje”? Vagy hogy a hun és magyar ősök égi csatornákon adnak lelki támaszt és kijelölik a küzdelem fő irányait? Vagy hogy valaki óva inti a kormányzatot, ne feketítse be a Lili Marlen című "ír népdalt”?

B.Gy.: Ami azt illeti, a parlamenti választások előtt tartott Fidesz nagygyűlés műsora sem volt mentes irracionális elemektől. Egy rész politikai misztika, egy rész politikai kabaré, egy rész szóvirágokból és dörgedelmekből álló nagybeszéd. Ha ezt a receptet alkalmazzák, erre a műsorra elég nagy közönséget lehet mozgósítani, talán sokszor egymás után is. De azt azért nehéz elképzelni, hogy a következő két hét minden napján. A Fidesz vezetőinek is tudniuk kell, hogy valóban fennáll az a veszély, ami már most, a sorozat első előadásainál jelentkezett. Hogy saját műsoruk beleolvad a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom táltosainak és az Anjou-ház restaurációját követelőknek az állandósult happeningjébe, és lassan nevetségessé válik. Ezt pedig nyilván nem szeretnék. Tehát itt is kell lennie valamilyen számításnak, csak nem tudjuk, mi az.

H.R.: Rejtélyes magának a köztársasági elnöknek a szerepe is. A bizalmi szavazás után kiadott egy lakonikus nyilatkozatot: ”a szavazás eredményét tudomásul vettem”. Ez lenne az utolsó szava?

B.Gy.: Amikor Gyurcsány egyházügyi reformterveivel traktálta II. János Pált, az agg pápa csak annyit válaszolt, hogy „értem”. Ha nem tévedek, a köztársasági elnök válasza is úgy értendő, mint a pápai „értem”. Kicsi a valószínűsége, hogy az elnök belenyugszik a jelenlegi helyzet fennmaradásába. Szerinte ugyanis általános erkölcsi válság alakult ki – bármit jelentsen is ez. Az erkölcsi válság kialakulásáért a politikusok a felelősek. Mind a két tábornak a politikusai, de az utolsó lökést, amivel a nemzetet erkölcsi válságba taszították, az MSZP, az őszödi Gyurcsány-beszéd adta meg, ezért a kormánypártoknak is kell kihúzniuk az erkölcsi válságból a nemzetet. Gyurcsánynak bocsánatot kell kérnie, vagy le kell mondania, és ez majd valami nagy erkölcsi katarzishoz vezet… Ebből a pozícióból nem lehet egy odavetett „tudomásul veszem”-mel kihátrálni. Másfelől az elnök mégsem intézhet sorozatosan intelmeket a nemzethez, a pártokhoz, és különösen nem az egyik párthoz, mert ezt a másiknak a politikusai nyomban a saját politikájuk igazolásaképpen értelmezik.

H.R.: Arra célzol, hogy talán a köztársasági elnök hozna össze valami olyan megállapodást, amely helyreállítaná legalább a minimális együttműködést a két nagy politikai tábor között?

B.Gy.: Nem tudhatom, mi jár a köztársasági elnök fejében. De bizonyára ő is érzi az idő szorítását. A kölcsönös kiátkozások, a sorozatos demonstrációk nem jelentenek ugyan végveszélyt a parlamentáris demokráciára nézve, de valóban veszélyeztetik a politikai intézmények üzemszerű működését, amire pedig a most különösen nagy szükség van. Meg kell tárgyalni a költségvetést, hosszú távú fejlesztési terveket kell készíteni, méghozzá Brüsszel szigorú ellenőrzése alatt. És a demonstrációk, ha nem vezetnek is okvetlenül valami nagy lázadáshoz, mindig magukban rejtik a zavargás veszélyét.

H.R.: De mit tehet az elnök?

B.Gy.: A köztársaság elnök az egyetlen politikai tényező, amelyet mind a két politikai tábor vezetői respektálnak, vagy legalábbis úgy tesznek, mintha respektálnák. A Fidesz feltűnő gyorsasággal tett eleget az elnök felszólításának, hogy vegyen részt a bizalmi szavazás vitájában. Persze nekik könnyebb is volt, mert tőlük sokkal kevesebbet követelt az elnök, mint az MSZP-től. De eddig a kormánypártok is inkább csak közvetve, a hozzájuk közel álló publicisták megnyilatkozásaiban fordultak szembe az elnökkel. Ha valaki még egy asztalhoz ültetheti a két tábor vezetőit, vagy legalább közvetíthet közöttük, az csak a köztársasági elnök lehet.