Tetszett a cikk?

Kínos pillanatokat élhetett át az, aki szombat este a Nemzeti Filharmonikusok koncertjét szerette volna meghallgatni. A Pécsi Tudományegyetem aulájában megrendezett koncertet az épületben megszólaló riasztók kétszer is megszakították.


Kocsis Zoltán némi keserűséggel fogadta a közjátékot, majd újrajátszatta az együttessel a megkezdett tételt. A történet azonban itt nem ért véget, fél órával később a kórus hangját újra elnyomta a riasztó süvítése –írja a Dunántúli Napló.

Várnagy Attila, a koncertszervező Dél-dunántúli Filharmónia Kht. vezetője szerint még soha nem történt hasonló eset a rendezvényeiken és ígéretet kaptak az egyetem részéről hogy hasonló „baki” többet nem fog előfordulni. A szervező elmondása szerint Kocsis Zoltánék „igen jól tűrték a bosszantó helyzetet, mert akár végleg beszüntethették volna a koncertet”.

A riasztót működtető LDSZ vagyonvédelmi cég vezetője a lap megkeresésére reagálva elmondta, éppen a koncert napján ellenőrizték a riasztókat a karbantartók ezért most vizsgálják, hogy végül is mi indíthatta be azokat és hibázott-e valaki.

hvg.hu Itthon

Palotaforradalom az MSZP-ben - pécsi alapítók felhívása

Az MSZP néhány alapító tagja „palotaforradalomra” készül a pártban. Vezetőjük Komáromi István, a Pécs Mecsek Nyugat Alapszervezet titkára – az alapszabálynak megfelelően – a tagság 10 százalékának szavazatával akarja kikényszeríteni, hogy szeptemberben tartsanak tisztújító kongresszust, válasszanak új vezetést, szavazzanak meg új, a szociáldemokrata elveket képviselő programot. Gráf Józsefet szeretnék kormányfőnek.

MTI Kult

Tovább csúszik a 2010-es pécsi EKF-program

Csúszás látható a 2010-es pécsi EKF-program előkészítésében, ezért a kormányzatnak és a projekt minden résztvevőjének segítenie kell a kapcsolódó beruházások megvalósításában - mondta az Országgyűlés Kulturális és Sajtóbizottsága vidékfejlesztési albizottságának fideszes elnöke pénteken Pécsett.

Helyi érték

Egymillió turista lepi el Pécset

Lakossági fórumot tartottak tegnap este Pécsen, ahol a kulturális év szervezői mindenkit megpróbáltak megnyugtatni: a fő beruházások elkészülnek 2010-re és a baranyai várost minden valószínűség szerint el fogják lepni a turisták – írja a Pécsi Napilap.

Eldőlt már a készpénz és a bankkártya "csatája"?

Eldőlt már a készpénz és a bankkártya "csatája"?

Durván megemeli a kormány az alkalmi munkát sújtó adót februártól

Durván megemeli a kormány az alkalmi munkát sújtó adót februártól

Az első kínai autógyártó, mely átlépte a 30 milliós mennyiséget

Az első kínai autógyártó, mely átlépte a 30 milliós mennyiséget

Titkolják, ki vette meg fél áron a Hunor Hotelt

Titkolják, ki vette meg fél áron a Hunor Hotelt