szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A településen néhány napja megtámadtak négy polgárőrt, most a gárda jelezte: a jövőben részt vennének a járőrözésben a polgárőrök mellett.


A Békés Megyei Online információi szerint a helyi polgárőr szervezet és a gárda csütörtökön találkoztak a településen, ahol ahogy a portálnak a gárda helyi vezetője fogalmazott, „megállapodtak abban, hogy segítik egymás munkáját a lakosság érdekében, vagyis a gárdisták részt vesznek a járőrözésekben”.

Kedden este négy helyi polgárőrt vertek meg a Békés megyei Lökösházán, amiért egy család szerint nem kellően őrizték a temető rendjét. A szóváltás közben a szervezet tagjai közül négy személyt bántalmaztak, egyikük 8 napon túl gyógyuló orrcsonttörést, a másik három megtámadott pedig könnyű sérülést szenvedett.

A tömegverekedésnek végül a környező rendőrkapitányságok, a határrendészeti kirendeltségek és a Bevetési Szolgálat munkatársai együttesen vetettek véget.

Helyi érték

Polgárőröket vertek meg Lökösházán

Négy helyi polgárőrt vertek meg kedden este a Békés megyei Lökösházán, amiért egy család szerint nem kellően őrizték a temető rendjét. A tömegverekedést nagyszámú rendőr tudta csak megakadályozni.

Saját cége nyerte a Balog Zoltánhoz köthető, gyermektáboroztatással foglalkozó alapítvány közbeszerzéseit

Saját cége nyerte a Balog Zoltánhoz köthető, gyermektáboroztatással foglalkozó alapítvány közbeszerzéseit

„Imádkozom Önért” – üzente Semjén a Karmelita megszentelését firtató Vadai Ágnesnek

„Imádkozom Önért” – üzente Semjén a Karmelita megszentelését firtató Vadai Ágnesnek

Heim Péter a Rogán-ügyről: A kínai rezsim halálra ítéli a korrupcióban vétkes ellenségeit, az amerikai kormányzat pénzügyileg nyírja ki őket

Heim Péter a Rogán-ügyről: A kínai rezsim halálra ítéli a korrupcióban vétkes ellenségeit, az amerikai kormányzat pénzügyileg nyírja ki őket

Összeáll a VW és az XPeng: 20 ezer töltőállomást nyitnak Kínában

Összeáll a VW és az XPeng: 20 ezer töltőállomást nyitnak Kínában