szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Az egykor a város büszkeségének számító pécsi Expo Center idén ősszel zárt be, miután a minimális fenntartási költségeket sem tudta már kitermelni. A beruházással kapcsolatos perek azonban zajlanak, néhány napja első fokon 150 milliót nyert az egyik kifizetetlen alvállalkozó.

A pécsi Expo Center
© pecs2010.hu
Első fokon 150 millió forintot nyert Mehlhoffer Albert pécsi vállalkozó a KIPSZER
Kft., az Expo Center fővállalkozója, ellen -írja a bama.hu. Az Expo Center alvállalkozóinak és azok alvállalkozóinak összesen közel hatszáz milliós követelésük volt a kivitelezővel szemben, de közülük csak Mehlhoffer Albert indított pert, mert ahogy korábban fogalmazott, ő a többiekkel ellentétben nem félt attól, hogy emiatt ellehetetlenítik a vállalkozását. 2006-ban tüntetést szerveztek a városháza elé, amit az utolsó pillanatban le kellett mondani, mivel többen visszaléptek a hatalom eseteleges bosszújától tartva.

A Mehlhoffer-féle per során számos tanút hallgattak meg, és kiderült, hogy a vállalkozó és alvállalkozói nem késtek a határidővel, a fővállalkozó minőségi kifogása pedig olyan jelentéktelen volt, amelyet fél nap alatt ki lehetett javítani. Az első fokon megnyert 150 millió annál is inkább jelentős eredmény, magyarázza Mehlhoffer Albert, mert egy időben még a KIPSZER követelt tőle 120 millió forintot. A bíróság egyébként arra is figyelemmel volt, hogy amennyiben a KIPSZER Kft. valamilyen előre nem látható ok miatt nem tudna fizetni, akkor a KIPSZER Rt. köteles helyt állni érte.
MTI Itthon

Toller rokkantnyugdíjazását kérte felesége

A két évvel ezelőtti autóbalesete óta kómában fekvő Toller László rokkantsági nyugdíjba helyezését kezdeményezte a szocialista politikus felesége a közelmúltban – írja az Új Dunántúli Napló.

hvg.hu Itthon

Perelne az EKF kirúgott főigazgatója

Mészáros András, a pécsi Európa Kulturális Fővárosa (EKF) projekt vezetője távozik, de bírósághoz fordul. Miért éppen most kellett mennie a sokat kritizált EKF-projekt sokat kritizált főigazgatójának?

HVG Kult

Pécs: megint fejetlenül

Kik azok a pécsi fiatal szocialisták, akiknek állítólag szerepük lehetett Mészáros András, az Európa kulturális fővárosa főigazgatójának rapid menesztésében?

Kult

Elbokázott lehetőségek Pécsett

Mészáros András, a pécsi Európa Kulturális Fővárosa (EKF) programiroda vezetőjének menesztése is azt jelzi, a város és a kormány is elégedetlen a dolgok állásával. Az biztos, hogy sem egységbe fogni, sem kommunikálni nem sikerül egyelőre, mi történik az EKF ügyében. Pécs Brüsszelben mutatkozott be hét másik leendő vagy volt kulturális fővárossal együtt.

MTI Kult

Hiller: Pécsett több személycsere már nem fér bele

Kiegyensúlyozott szakaszban van Pécs 2010-es Európa Kulturális Fővárosa programja, de több személycsere már nem fér bele az előkészületekbe - közölte az oktatási és kulturális miniszter újságírókkal kedden Pécsett, ahol részt vesz Janus Pannonius újratemetésén.

Sokat ad az egyes tudósoknak, de a tudománytól el is vesz valami nagyon fontosat az MI

Sokat ad az egyes tudósoknak, de a tudománytól el is vesz valami nagyon fontosat az MI

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Autó után kötött koporsóval drifteltek egy körfogalomban – videó

Autó után kötött koporsóval drifteltek egy körfogalomban – videó

És akkor dunai kilátás ezerötér' érdekel, Bástya?

És akkor dunai kilátás ezerötér' érdekel, Bástya?