szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A Zalaegerszegi Munkaügyi Bíróság első fokon 6,3 millió forintos kártérítést ítélt meg a Kanizsai Dorottya Kórház volt vezetőjének.

A volt főigazgató, dr. Kovács József közalkalmazotti jogviszonyát a város közgyűlése múlt év decemberében szüntette meg azonnali hatállyal, nem megfelelő munkavégzésre és a közgyűlés félretájékoztatására hivatkozva. A felmentett főigazgató jogorvoslatért fordult a Zalaegerszegi Munkaügyi Bírósághoz.

A most megszületett első fokú ítélet szerint a dél-zalai város képviselő-testülete jogellenesen mentette fel dr. Kovács Józsefet. A Kanizsai Dorottya Kórház jelenleg megbízott főigazgatója, dr. Bátorfi József elmondta: habár az elődje visszahelyezését is kérte a bíróságtól, a kórházat a bíróság döntésének értelmében nem terheli tovább foglalkoztatási kötelezettség. Ellenben megítélt a volt főigazgatónak kilenc havi átlagkeresetnek megfelelő kártérítést, mintegy 6,3 millió forintot. Ezt és a 600 ezer forint perköltséget a kórháznak, illetve a fenntartó önkormányzatnak kell megfizetnie. Marton István, Nagykanizsa fideszes polgármestere a Zalai Hírlapnak a bíróság döntésével kapcsolatban csak annyit mondott, hogy személy szerint ő elégedett az ítélettel.

Zefirelli legendás Metropolitan-rendezésének Turandotja lép fel a Müpában

Zefirelli legendás Metropolitan-rendezésének Turandotja lép fel a Müpában

Milyen színű lesz az első bolygó, ahol Földön kívüli életet találhat az emberiség? Úgy tűnik, lila

Milyen színű lesz az első bolygó, ahol Földön kívüli életet találhat az emberiség? Úgy tűnik, lila

Orbán Viktor: Gyurcsány lemondása a DK dolga, de a válásuk miatt együttérzek velük

Orbán Viktor: Gyurcsány lemondása a DK dolga, de a válásuk miatt együttérzek velük

„A Sziget nem egy drága fesztivál” – nem emelik sem a jegy-, sem a sörárakat az idei Szigeten

„A Sziget nem egy drága fesztivál” – nem emelik sem a jegy-, sem a sörárakat az idei Szigeten