szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A Szegedi Városi Bíróság földszinti ablakán át menekült el múlt hét szerdán, letartóztatásának kihirdetése után egy 32 éves férfi. A szemtanúk szerint elfutott a bíróság bejárata előtt, majd a közelben álló, járó motorral várakozó autóba szállt be – írja a Délmagyarország.

Az előzetes letartóztatásról szóló végzés kihirdetésekor, a tárgyalóba hívott rendőrök belépésével egy időben a vádlott az ablakon át az utcára ugrott, majd egy 150–200 méterre levő, járó motorú autóba szállt be, amivel elhajtottak a helyszínről. Szenti Szabolcs rendőrségi szóvivő a lapnak az esettel kapcsolatban elmondta: sem a rendőrség, sem a bíróság nem számított ilyen akcióra, a vádlott az eljárás során mindig együttműködő volt. A járó motor azt sugallja, hogy megszervezett akcióról van szó.  

A bíróság egyik biztonsági őrét éppen akkor értesítették rádión a szökésről, amikor a rab elfutott mellette, így ő fel tudta jegyezni az utcán várakozó autó rendszámát. A szökött elítélt ellen jelenleg országos, európai és nemzetközi elfogatóparancs van érvényben.

 

MTI Itthon

Megszökött az öt évet kapott terhelt

Az ítélethirdetését követően megszökött egy öt év börtönre ítélt vádlott a Szegedi Városi Bíróságról. A férfi a tárgyalóterem első emeleti ablakán keresztül menekült - erősítette meg Cseh Attila, a Csongrád Megyei Bíróság elnökhelyettese.

Trump lehetséges budapesti nagykövete szerint szégyen, amit Rogánnal csinálnak most az amerikaiak

Trump lehetséges budapesti nagykövete szerint szégyen, amit Rogánnal csinálnak most az amerikaiak

Meghalt a férfi, aki leugrott a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér galériájáról

Meghalt a férfi, aki leugrott a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér galériájáról

Georg Spöttle visszavonul a közéleti fellépésektől

Georg Spöttle visszavonul a közéleti fellépésektől

Összeáll a VW és az XPeng: 20 ezer töltőállomást nyitnak Kínában

Összeáll a VW és az XPeng: 20 ezer töltőállomást nyitnak Kínában