Témáját tekintve két hiánypótló könyv is megjelent nemrég a magyar könyvpiacon. Mindkettő napjaink véres és vértelen hatalmi harcai mögé nyújt bepillantást, legyenek azok helyi szintűek vagy világméretűek. Legfőképpen a konfliktusok hátterében rejlő természeti erőforrások szűkösségéről, valamint az erőszak kirobbanásához vezető útról szólnak. A HVG kiadó kiadásában megjelent Az olajkorszak vége című könyvében Paul Roberts végigkalauzolja az olvasót a szén aranykorától a bukásán keresztül az olajkorszak felíveléséig. Mintegy előre vetíti, hogy az olaj fénykora is véget ér egyszer, akárcsak korábban a fáé és a széné, és ez nem pesszimista hozzáállás kérdése, hanem egy magától értetődő természeti-gazdasági folyamat, ha úgy tetszik, az élet rendje. Láthatjuk, hogy az olaj energiaiparban történt előretörésével hogyan tevődött át a világpolitika irányító szerepe a széntermelő országokról a legnagyobb olajtermelő és fogyasztó államokra. A kérdés csak annyi: hogyan tovább?
Ehhez képest F. Homer-Dixon Környezet, szűkösség, erőszak című könyve az energiahordozókon túl a megújuló természeti erőforrások – a víz, a termőföld és az erdő – szűkösségével foglalkozik.

Mindkét szerző kétségtekenül nehéz fába vágta a fejszéjét. Paul Roberts azért, mert az energiapolitika igen szerteágazó és összetett rendszer, olyannyira szerves része az egyes államok társadalmi és gazdasági életének, hogy nehéz róla átfogó képet festeni. Ő talán valamelyest mégis könnyebb helyzetben volt, ugyanis az olajjal összefüggő gazdasági és politikai események az átlagember számára is viszonylag szembetűnőek. Ezzel szemben Homer-Dixon maga is elismeri, hogy az általa tárgyalt természeti erőforrások (víz, termőföld és erdő) szűkössége sokszor olyannyira közvetett módon idéz elő politikai, gazdasági és társadalmi hatásokat, hogy ez utóbbiakat sokan elsődleges okként értelmezik és nehéz meghatározni a mögöttük rejlő tényeket. A folyamat általában igen összetett, és nem ritkán a környezeti szűkösségen kívül más tényezők is közrejátszanak ezekben a hatásokban – a szerző nyitott a különféle hipotézisekre.
Bár mindkét könyv az aktuális környezeti problémákkal foglalkozik, az olvasónak nem kell attól tartania, hogy egy vadzöld, apokaliptikus hangvételű irományt vesz a kezébe, inkább amolyan tényfeltáró olvasmányra készülhet fel. A szerzők valószínűleg számoltak azzal, hogy kritikus hangvételük miatt – nemcsak a politikai elitet, de napjaink szinte megkérdőjelezhetetlen társadalmi értékeit és szokásait is górcső alá veszik – a boltokban valószínűleg nem állnak majd tömött sorokban könyveikért.

Andacs Noémi

Mindkét könyv témája olyannyira szerteágazó, hogy a tagolás, a térbeli és időbeli események áttekinthető tálalása nehéz feladatot jelenthetett a szerzőknek. Ezt nem is mindig sikerült megoldani, a hektikus tér- és időbeli utazások közepette könnyen elveszíthetjük a fonalat. Az olajkorszak végében az olvasó számára zavaró lehet a kissé lazára és túlzottan közvetlenre sikerült fogalmazás, valamint a néha erősen lebutított, szájbarágós magyarázatok, ami valószínűleg inkább a szerző, mintsem a fordító sara. Ezzel szemben Dixonnál sokkal gördülékenyebb, olvasmányosabb írás született. A nagy információanyag összegyűjtése mindkét esetben hosszú időt vett igénybe. Roberts mintegy három év utazgatás és nagy olajcégeknél való kopogtatás után állította össze az anyagot. Homer-Dixon pedig tíz év alatt, 150 országban végzett kutatás és tanulmány eredményére támaszkodik, amelyek közül néhányban maga is részt vett.

Paul Roberts: Az olajkorszak vége
HVG Kiadó (2004), 309 oldal, 3400 forint

Thomas F. Homer-Dixon: Környezet, szűkösség, erőszak

Typotex Kiadó (2004), 305 oldal, 2650 forint

Kapcsolódó oldal:
Teljes cikk
Paul Roberts: Az olajkorszak vége