Az állambiztonsági iratok levéltárba kerülésének, illetve nyilvánosságra hozatalának kérdése már 1989-ben foglalkoztatta a politizáló közvéleményt. Arról azonban, milyen titkosszolgálatok működnek, s azok milyen adatbázisokkal rendelkeznek, még az ellenzéki pártok szakértői sem tudtak igazán. Így nem véletlen, hogy a kerekasztal-tárgyalások idején az állampárti tárgyalóküldöttség félre tudta vezetni őket - a Kenedi-jelentés szerint szándékosan.
Talán ennek is tudható be, hogy az első, Demszky Gábor és Hack Péter SZDSZ-képviselők által 1990-ben beadott törvényjavaslat csak a III/III-as, a volt belső biztonsági csoportfőnökség nyilvántartásait és hálózati személyeinek dokumentumait érintette volna, a teljes állambiztonsági hálózatét nem. Később bebizonyosodott, hogy mindez valójában egy rendszer volt, amelynek iratanyagát együtt kellene kezelni. A Demszky-Hack-javaslatot végül a parlament nem tárgyalta, mert az Antall-kormány saját tervezetet terjesztett a Ház elé, amelyet azonban egy év múlva visszavont. Az iratok közben részben a Belügyminisztériumban voltak, részben pedig az utódszervezetekhez kerültek. Az egyes fontos tisztségek betöltéséről szóló törvényt a Boross-kormány idején, 1994-ben fogadta el a parlament. Ez a III/III-as csoportfőnökséggel kapcsolatban álló közszereplőkre vonatkozott, s részben érintette az iratokat is, amennyiben harminc évig elzárni kívánták azokat. Az e törvénnyel kapcsolatos 1995-ös alkotmánybírósági határozat aztán alkotmányellenesnek ítélte a titkosszolgálati nyilvántartások teljes titkosítását.
Az 1995-ös titoktörvény és levéltári törvény is érintette az állambiztonsági iratok sorsát, az utóbbi például kimondta, hogy erről az anyagról külön jogszabályt alkotnak majd. Ezzel eldőlt, hogy nem a Magyar Országos Levéltárban lévő belügyi anyagokhoz kerülnek az egykori titkosszolgálati iratok, s nem is a levéltári kutatás szabályai vonatkoznak majd rájuk. A Horn-kormány ezért létrehozta a Történeti Hivatalt mint az állambiztonsági iratok őrzőhelyét. A törvény azonban kimondta, az utódszolgálatok csak azokat az 1990 előtti iratokat kell hogy átadják, amelyek feladataik ellátásához nem szükségesek. Márpedig az azóta történtek alapján úgy tűnik, hogy a szolgálatok minden iratot maguknál tartanának, ha tehetnék, hiszen az 1990 előtti ismert iratok nagy része ma is náluk van még. Annak ellenére így van ez, hogy a Medgyessy Péter kormányfő titkosszolgálati múltját leleplező D-209-es botrány után nagy volt a fogadkozás az iratok sorsának végleges rendezésére. A 2003-ban elfogadott törvény alapján a szolgálatoknak végre készíteniük kellett egy jegyzéket 1990 előtti irataikról, ám a levéltárnak való átadás megtagadásához olyan gumifogalmakat iktattak a törvénybe, amelyek nagyon sok irat visszatartását eredményezték.
A Kenedi-bizottság a jegyzékek alapján most újra áttekintette az iratokat, s egy olyan törvényre tett javaslatot, amely megszüntetné a titkosszolgálatok információs monopóliumát, különben - állapították meg a kutatók - nem fogjuk megismerni a közelmúlt történetét. "Politikai szándék hiányában ez a sors vár még sokunkra, nemcsak az áldozatok gyermekeire, de még dédunokáikra is" - mutat rá a jelentés a politikai elit felelősségére.
