Hiába remélték a devizaadósok, hogy a kora tavasszal 30–50 százalékkal megnőtt havi törlesztési terhük újra a tavaly októberi szintre csökken azt követően, hogy a 320 forint közeli euróárat is megjárt árfolyam visszaszállt a válság kitörésekor mért 270-es szintre. Jelentős mérséklődést indokolt volna az irányadó euró- és svájcifrank-kamatok esése is, de ennek alig volt jele. Emiatt többen bejelentést tettek a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeleténél, amely vizsgálatot kezdeményezett a bepanaszolt pénzintézeteknél, mondta a HVG-nek Schiffer Péter főigazgató-helyettes.

A magasan maradt törlesztőrészletek miatt átfogó, saját kezdeményezésű ellenőrzést követel a PSZÁF-tól és a Gazdasági Versenyhivataltól Török Zsolt. A szocialista képviselő a HVG-nek azzal indokolta kezdeményezését, hogy lakossági fórumain hetente többen keresik meg ilyen problémákkal, ezért szerinte „a bankok körmére kellene nézni”.

Hatásosan védekezhetnének a profitmaximalizáló praktikák ellen a kuncsaftok, ha devizában is törleszthetnének, például úgy, hogy a pénzváltónál, a banki árfolyamnál olcsóbban veszik meg a szükséges eurót vagy svájci frankot. Csakhogy ezt a lehetőséget a felügyeleti ajánlás ellenére alig néhány pénzintézet kínálja fel – például az UniCredit Bank és néhány kisebb, jelzálog-hitelező intézmény.

Nemcsak itt diktálnak a bankok, egyértelmű az erőfölényük az ügyfelekkel kötött szerződések díjainak módosításánál is, amit piaci vizsgálatok is igazoltak. Egyebek között ez indította a rendteremtést kezdeményező versenyhivatalt és a jogszabályalkotókat az egyoldalú banki szerződésmódosítások megregulázására. A hitelintézeti törvény ezzel kapcsolatos új rendelkezései augusztus elsején lépnek majd hatályba, nem kizárt azonban, hogy rövid időn belül felpuhítják őket. A mozgásterüket szélesíteni igyekvő bankok törekvését ugyanis néhány rendelkezés esetében a PSZÁF is támogatja, mert az elfogadott előírásokat alkalmazhatatlannak tartja. A jogszabály módosításához azonban egyetértésre kellene jutnia a Pénzügyminisztériumnak és a versenyhivatalnak is, ezért a kormányzati partnerek között egyeztetés kezdődött.

Többek között azt a passzust fogalmaznák át, amely megtiltja, hogy a bank egyoldalúan módosítsa a díjak szerződésben meghatározott számítási módját, konkrét összegét vagy felső határát. Az ügyfélnek biztonságot adó korlát a bankok szerint túlságosan megmerevíti a díjszabást.

A sebbel-lobbal készült jogszabályban maradtak nem egyértelmű előírások is, mint például a hitelkamatok módosításához irányadó referenciakamat ügye. A bankok megpróbálták elérni, hogy ezt a kamatot saját maguk határozhassák meg, saját forrásköltségeik alapján. Ez viszont éppen annak a jogalkotói szándéknak adott volna pofont, hogy a hitelek árazását nyilvános, ellenőrizhető, a piaci ármozgásokat egyenesben közvetítő mutatóhoz kössék, például a jegybanki alapkamathoz, illetve a magyar vagy a londoni bankközi kamatlábhoz (bubor és libor). A felügyelet ezért iránymutatásában leszögezte, hogy a mutató nem függhet a pénzügyi intézménytől, és csak abban engedett, hogy a bankok a referencia-kamatláb kialakításához többféle független piaci mutatót kombináljanak. Úgy látszik azonban, a pénzintézetek ellenérdekeltek abban, hogy használják a jogszabályban ajánlott és a lakossági hitelek jövőbeli kamatalakulásánál az átláthatóságot és a számonkérhetőséget segítő kamatlábat. A HVG által megkérdezett nagyobb lakossági bankok közül egyedül az UniCredit Bank vállalta ennek alkalmazását. Bár a módszertől a Budapest Banknál sem zárkóztak el, egyelőre vizsgálják, hogy milyen mutató írná le pontosan a bank forrásköltségeinek változását. Érvelésük szerint ugyanis a mostani válságban sem a bubor, sem a libor változása nem követte a tényleges forrásköltségek alakulását.

Referenciakamat híján pedig továbbra is a bankok diktálják majd a kamatfeltételeket. Igaz, ezentúl üzletszabályzatukban meg kell jelölniük, mivel indokolják ezt. A banki listák minimum 14-15, de a többségük harmincnál is több okot sorolnak fel, amelyre hivatkozva az adós számára kedvezőtlenül módosíthatják a díjat. Ezek között nemcsak a közvetlen kamatváltozást indokló pénzpiaci és gazdasági körülmények szerepelnek, hanem például a bank nyomdai, informatikai és telekommunikációs költségeinek változása is.

A felsorolásokban elvesző ügyfél csak abban lehet biztos, hogy életbe lép majd az az előírás is, mely szerint a kedvezőtlen változásról és a törlesztőrészlet ebből adódó emelkedéséről 60 nappal korábban írásban értesítést kell kapnia; ezután mérlegelheti, hogy elfogadja-e azt, vagy díjmentesen felmondja a szerződését, és átmegy egy másik bankhoz. Korántsem biztos azonban, hogy a díj- vagy kamatemeléssel sújtott kuncsaft talál magának olyan bankot, ahol kedvezőbb feltételekkel fogadják. Emellett, miután a bankszámlaszám hordozhatóságára továbbra sincs lehetőség, sok utánjárást igényelhet a számla megszüntetése és egy új nyitása is.

A bankok utoljára júliusban módosíthatják a kuncsaft felmondásának veszélye nélkül – az adós számára hátrányosan – a hitelszerződések díjait. Bár ez a lehetőség nem indított el nagyobb hullámot, több banknál készülnek bizonyos változtatásokra. A CIB Bank például a hitelkártyák kamatát a jelenlegi havi 2,8-ról 2,9 százalékra emeli, a külföldi pénzfelvétel díját pedig a felvett összeg 2 százalékáról 3 százalékára srófolja fel, az 1200 forintos díjplafont érintetlenül hagyva. Módosít az átmeneti időszakban a K&H (lásd Leálló sávban című írásunkat), és nyitva hagyta ennek lehetőségét – a részletek közlése nélkül – az FHB Bank és az Allianz Bank is.

PAPP EMÍLIA