Arról szólnak a napjaink, hogy reagálunk a beérkező kérésekre ahelyett, hogy a saját, önzetlen feladatunkat végeznénk. Vajon az e-maileket olvasgasd, vagy a könyveden dolgozz inkább? Ha az e-mailek megválaszolása mellett döntesz, az is egy „igen”.

De lehet, hogy nem a megfelelő dologra bólintottál rá. Lehet, hogy az lenne a legönzetlenebb tett a részedről, ha per pillanat csalódást okoznál valakinek.

Szép szokás feldolgozni az összes bejövő levelet – de roppant fárasztó is. Mint a válaszkészség minden formája, ez is a rövid távot szolgálja a hosszú táv helyett, a sürgőset a fontos helyett. Ráadásul ehhez még egy pikáns kis adalék is társul – remekül el lehet így tölteni egy-két órát anélkül, hogy túl sok mindent kellene felvállalni.

Lehet, hogy te nem a bejövő üzeneteket kezeled így, hanem, mondjuk, a határidőnaplódba kerülő programokat, vagy az új projekted feladatait, a sógornőd problémáit. A körülötted élők mindig listányi igényekkel állnak elő, és te jóval több időt töltesz ezeknek a kéréseknek az intézésével és teljesítésével, mint gondolnád.

Nem igazán szoktam e-mailre válaszolni, amikor beszédet tartok, nyakig merülök egy új workshopban, vagy épp egy ötleten agyalok. Mert ezekben a pillanatokban – Derek Sivers író kifejezésével élve – a „naná hogy” típusú igeneknek szentelem magam.

Az önzetlenség nem mindig jelenti azt, hogy igent mondasz a sürgős feladatokra, vagy hogy nem állítasz fel prioritásokat. Az önzetlenség azt jelenti, hogy te egyszerűen úgy döntesz, az áhított változás elérésére irányítod a figyelmedet.

hvgkonyvek.hu

Nehéz rátalálni magunkban arra a bizonyos – ahogy Rosalyn Dischiavo hívja – „mély igenre”. Ehhez a szelektív priorizáláshoz fel kell vállalnunk a saját felelősségünket és sebezhetőségünket. És kell hozzá egy folyamat. Ha válogatás nélkül igent mondunk mindenkinek, csak hogy a kedvükre tegyünk, azzal lényegében nemet mondunk a valódi feladatunkra – az elkészítésére és a bemutatására is. Ezzel pedig elvágjuk az összeköttetést, amelyre oly kétségbeesetten vágyunk.

Ha van egy terved, akkor vedd komolyan! Ez azt jelenti, hogy vállald fel, és ne keress kifogásokat, hogy mi miatt bujkálhatnál előle, illetve ne legyenek kész magyarázataid arra, hogy miért nem érsz rá.

Az önmagunkra való összpontosítás könnyen válhat önzőséggé. Ha túl gyakran mondunk nemet, az egyenes út a szolipszizmushoz, amely éppúgy egyfajta egoizmus, mint az, amitől szabadulni próbálunk. Egyensúly hiányában egy rendíthetetlenül magabiztos „nem” csak egy újabb kaput nyit a bujkálásnak.

Ha már megszokásból mondasz nemet, ha szokássá válik ez a fajta rejtőzködés, a végén még épp azoktól szakadsz el, akiket szolgálni akartál. És ha túlságosan csábít a „nem”, könnyen belekényelmesedhetsz, és végül sosem mutatod be a művedet, mert ahhoz vissza kellene térned a világba egy nagy „igennel”.

A fenti cikk Seth Godin Az alkotás rutinja című könyvének szerkesztett részlete.

Gondolatébresztő történeteivel Seth Godin marketingszakértő provokatív igazságokat tár elénk, hogy felismerjük: a fejlődés, kapcsolódás, szolgálat és merészség minden eddiginél nagyobb szerephez jut a kreatív energiák mozgósításában. A könyvet itt rendelheti meg kedvezménnyel.