Pittmann Zsófi: Make Love not War, 2004. hímzés, 60x80 cm.

A neten, levelezőlistákon és blogokon kedvelt műfaj a „vicces kép”. Egy érdekes jpg, amely körbejár, és hirtelen tucatnyi ismerősünktől is megkaphatjuk az e-mail fiókunkba. Így terjedt el egy időben egy falvédő, amely egy találkozást ábrázolt. A látvány magyarázva is van, mint minden rendes falvédőn: „Nagymamám, Zalai Imréné találkozása David Bowie-val”. Megejtő, naiv hímzés, a blogok közönsége talán elbizonytalanodott, hogy itt városi folklórról, kortárs művészetről vagy giccsparódiáról van-e szó. Szabó Eszter Ágnes munkája ekkor már régóta ismert volt a művészeti színtéren. S az is, hogy nem ő az első kortárs művész, aki a konyhai falvédők világával foglalkozik.

Két művész és egy művészpáros különböző korszakokban készített és készít efféle műveket, s némiképp eltérő eredményekre is jutnak. Rácmolnár Sándor és Hetényi Judit a kilencvenes évek elején kezdték. Közös projektről van szó, Rácmolnáré az ötlet és a terv, Hetényié a kivitelezés. Ezek a munkák a reklámesztétika és a falvédővilág, eljárástechnika összekeverésén alapulnak. Coca-Cola- és Camel-reklám, callgirl-hirdetések jelennek meg a klasszikus falvédőkön (fehér vászon, piros vagy kék hímzés és szegély) a falvédők elrajzolt figuráival. Modern pszeudofalvédők, amelyek a régi üzenetek helyett (házi áldás, otthoni bölcsességek) új ideálokat hoznak be a konyhába. A Henkel-reklámnál ez finoman egymásba játszik; angyalok öntik a mosóport a mosógépbe. Rácmolnár és Hetényi egyéb, szuverénebb textilek felé lépett tovább -- kissé a Bahia boltok világát idéző kárpitok ezek, szintén a reklámok képi elemeivel.

Szabó Eszter Ágnesnél teljesen más kontextusba illeszkednek a falvédők. Munkáiban a nőművész és a háziasszony gyakorlata és szemlélete, valamint a technológia találkozik. Nála az eltevés, a tartósítás, a háziasszonyi teendők nagy szerepet kapnak; a Nagymamám, Zalai Imréné találkozása David Bowie-val is mintha egy emlék tartósítása, „befőzése” volna. A falvédőn megjelenik a két világ, amely Szabó Eszter Ágnes más munkáiban is összeér, a high-tech-pop művész egy háziasszonnyal, nagymamával szerepel együtt. Világok találkozásának terepe a konyhai falvédő, ahogy egy másik műben is: Kecskepásztor énem és az űrhajós énem találkozása; vagy egy utóbbi, székesfehérvári kiállítás címében: Mitológia és evolúció (Műértő, 2005. július--augusztus). Szabó Eszter Ágnes szintén készített egyéb textileket is -- zászlókat, hímzett szatyrokat például --, egyikre bevásárlólistát hímzett, de van köztük pókemberes is, amely a fejre húzva maszk gyanánt használható.

A hagyományos konyhai típushoz legjobban kötődő munkák Pittmann Zsófi falvédői. Kedvencek tűnnek fel tipikus mondataikkal, például Kántor és Csupati őrmester (Hopi fel, Tyutyukám), Egri János (Lehet egy kérdéssel több?), Zámbó Jimmy (Nézz le rám, óh Istenem!) vagy Menyhárt Jenő (Egy igazi hős). Régi falvédő és a funkcióját ma betöltő új, a tévé játszanak egymásba, hősök keverednek popfigurákkal, kultikus alakokkal, de becsúszik más is, például egy kocka a Sátántangó című filmből. Pittmann Zsófi használt lepedővászonra dolgozik, főként pirossal, szegélyt is használ, amelyen a neve olvasható. Autenticitásra törekszik: a hímzés és az alakokat övező motívumok nála közelítik meg leginkább az eredeti konyhai falvédők stílusát, a művész mintakönyvekből vette a galambokat és virágokat. Legutóbbi kiállításán (Tranzit Café, Budapest) a falvédőket kartonokra erősítette, amelyeken hengerelt falminták voltak, mintha kimetszette volna őket egy konyha közegéből. Ezek a munkák látszólag a naiv báj felett örvendeznek, s behívják a művek terébe a magyar populáris kultúra giccsvonulatát. Pittmann Zsófi tudatosan épít erre, kiállítását Bíró Ica nyitotta meg, aki maga is falvédőszereplő: egy régi városi konyha terében végzi aerobikgyakorlatait.

A falvédő erős képi jel, mindannyiunknak van viszonya hozzá -- nagyon is magyar tárgy. Pop és háztáji kultúra; ez a különbségek ellenére mindhárom művésznél közös. Értelmetlen is hát az elsőbbség kérdését feszegetni (kinek jutott eszébe először?), hiszen egy valaha funkcionális, később giccsnek tartott, majd régiséggé váló tárgytípus újra használatba vételéről van szó.

Nagy Gergely