szerző:
Műértő

Az utóbbi években sorozatos botrányok rázták meg az egyébként virágzó német képzőművészeti szcénát. Kezdődött az egész a nagy hamisítási botrányokkal, a mára már nagyrészt lezárt Beltracchi-üggyel (írásunk a 14. oldalon) és az orosz avantgárd műveket hamisító nemzetközi bandával szembeni, jelenleg bírósági szakaszban lévő eljárással; folytatódott egyes köztulajdonban lévő, kiemelkedő értéket képviselő modern és kortárs műalkotások külföldre történt eladása miatti vitákkal; majd az ismert művészeti tanácsadó, Helge Achenbach látványos bukásával (Műértő július-augusztusi szám). S most itt a legújabb nagy konfliktus, melyet Monika Grütters kulturális államminiszter a műtárgyvédelmi törvény módosítására tett javaslata váltott ki. A tervezetet egyelőre még a kormány sem tárgyalta, de a műkereskedelem és a művészek máris hevesen tiltakoznak.

A javasolt intézkedéseket a tervezet kidolgozói a tagállamok területéről jogellenesen kivitt kulturális javak visszaszolgáltatásáról tavaly elfogadott EU-irányelvek nemzeti jogba való átültetésének szükségességével magyarázzák, azok azonban valójában csak a változtatások egyik felét, nevezetesen a külföldről történő műtárgybehozatal szigorítását tehetik indokolttá. Itt főként azért válhatnak szükségessé módosítások, mert a politikai helyzet destabilizálódása egyes, régészeti emlékekben gazdag országokban új lendületet adott az antik műkincsek külföldre csempészésének, ráadásul az ebből származó bevételek egy része a terrorizmus finanszírozását szolgálja. A tervezet a jövőben csak olyan műtárgyak behozatalát tenné lehetővé, melyek rendelkeznek az exportáló országnak a kivitelt engedélyező írásos igazolásával. A szándék nyilvánvalóan helyes, azonban ilyen igazolásokat számos országból lehetetlen beszerezni. Ezért a kereskedők attól tartanak, hogy az antik műtárgyak a törvény életbe lépése esetén elkerülnék Németországot.

A törvénymódosítás után már nem kerülhetne külföldre Andy Warhol 1963-as remeke, a Triple Elvis, ami 2014-ben 81,9 millió dollárért kelt el a Christie’s-nél.
©

Ennél is sokkal vitatottabb a tervezet másik fele, amely az ellentétes irányú forgalmat, azaz a műtárgyak Németországból történő kivitelét érinti. Ha a tervet eredeti formában fogadnák el, akkor a jövőben minden 150 ezer eurónál nagyobb egyedi értékű, 50 évnél régebbi műtárgy kivitele az EU-n belül is engedélyköteles lenne. Az EU-n kívül eddig is léteztek megkötések, az engedély megtagadására azonban csak akkor került sor, ha a műtárgy lopott, hamis, vagy restitúciós követeléssel terhelt volt. Az új engedélyeket tartományi szinten működő bizottságok adnák ki, és azok megtagadhatók lennének, ha a kivitelre szánt tárgyakat a „kultúrkincs” kategóriába sorolják. Az 50 éves időkorlát egyben azt is jelenti, hogy még élő sztárművészek korai munkái is a módosítás hatálya alá esnének, Gerhard Richter vagy Georg Baselitz például engedély nélkül nem adhatná el külföldre 1965 előtt keletkezett műveit. A javasolt változtatásoknak ezt a részét nyilván azok a közelmúltbeli botrányok motiválták, amikor megfelelő jogszabályok híján sem az állam, sem a tartományok nem tudták megakadályozni, hogy a Németországban őrzött legfontosabb Andy Warhol-festményeket tulajdonosuk, a közvetett állami tulajdonban lévő, játékkaszinókat üzemeltető Westspiel eladja. A változás – kimondatlanul – a múzeumok számára is nagyobb védelmet nyújtana a velük szemben egyre jobb pozíciókba kerülő, gyakran diktálni akaró „mega-gyűjtők” ellenében, akiknek játéktere lényegesen szűkülne, ha a múzeumi letét alternatívájaként csak a nyomott áron történő belföldi értékesítés jöhetne számukra szóba. Nem véletlen, hogy a múzeumok többsége elégedett a javaslatokkal, míg a műkereskedők, a műgyűjtők és a művészek igyekeznek azokat megtorpedózni. A műkereskedelem elsősorban a német piac drasztikusan visszaeső versenyképességét vizionálja, miközben helyzetük – a magas áfakulcs, a követői díj és a szociális alapokba fizetendő összegek miatt – már ma is hátrányos. A művészek és a műgyűjtők emberi jogaik megsértéséről és „részleges kisajátításról” beszélnek. Többen bejelentették, hogy visszavonják a letétként állami múzeumokban elhelyezett műveiket; Baselitz ezt a drezdai Albertinumban és a chemnitzi múzeumban már meg is tette. Richter egyelőre csak fenyegetőzik, három pontban foglalva össze ellenvetéseit: „Először is, ez a szabadságjogok megsértése. Senki sem írhatja elő nekem, mit tehetek a képeimmel. Másodszor, én a művészetről nem nemzeti szinten gondolkodom. A világ összenő. Szerintem jó dolog, ha a művészetnek annyi helyen van otthona, amennyin csak lehet. Harmadszor: mi az a kultúrkincs? Kinek van joga eldönteni, melyik műalkotás jelentős, és melyik nem?” Hasonló lépéseket terveznek a gyűjtők is: mivel sokan amúgy is kétlaki életet élnek, nem nehéz áttelepíteni kollekciójukat, mondjuk, New Yorkba, amíg még lehet. A hamburgi nagyvállalkozó Harald Falckenberg és Mathias Döpfner, a Springer-birodalom feje már tett is lépéseket ez irányban. Hasso Plattner, a SAP szoftvercég társalapítója pedig a potsdami vezetést revolverezi: ha ebből a törvényből valóság lesz, gyűjteményét nem az ő alapítványa által finanszírozott, most épülő potsdami Barberini Museumban helyezi el, hanem a kaliforniai Palo Altóban.

A heves ellenállást látva Grütters egy ponton már meghátrált, lehetségesnek mondva az értékhatár 300 ezer euróra, a korhatár 70 évre emelését, amivel az élő művészek gyakorlatilag kikerülnének a szabályozás hatálya alól. Ez azonban aligha csillapítja a kedélyeket, hiszen ezek a művészek is csak korlátozott ideig lennének értékesíthetők külföldön, a régebbi mesterek esetében pedig nem változna semmi; Max Beckmann unokája is tartja magát például ahhoz, hogy visszavonja a Beckmann-alapítvány által közgyűjteményekben letétbe helyezett képeket, ha a módosítás életbe lép.

Érdekek csatája zajlik jelenleg Németországban, nehezen megjósolható végkifejlettel. Persze ez a történet is alapvetően a pénzről szól. Nemcsak a gyűjtők és a kereskedők igyekeznek megvédeni anyagi érdekeiket, az állam is úgy kalkulál, hogy bár a szigorítás az adminisztráció – és ezáltal a költségek – növekedésével jár, ez a kiadás bőven megtérül, ha a közgyűjtemények lényegesen olcsóbban tudnak hozzájutni a számukra fontos alkotásokhoz. Kétséges ugyanakkor, hogy a végső egyenleg is pozitív lesz-e az állam számára, hiszen a tervezett intézkedések komoly anyagi következményekkel járhatnak: nemcsak a műkereskedelemből folyna be kevesebb adó, hanem például a gyűjtemények külföldre kerülésével az örökösödési illetékből származó bevételek is jelentősen visszaeshetnek. (Megjelent a Műértő 2015. szeptemberi lapszámában.)

Emőd Péter

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények! Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Szombaton nyitnak a strandok Budapesten, készüljön a libabőrre

Szombaton nyitnak a strandok Budapesten, készüljön a libabőrre

Kövér László: A bíró nem lehet független az államtól

Kövér László: A bíró nem lehet független az államtól

Megvan a nyertes, egy kínai–magyar konzorcium újíthatja fel a Budapest–Belgrád-vasútvonalat

Megvan a nyertes, egy kínai–magyar konzorcium újíthatja fel a Budapest–Belgrád-vasútvonalat

33 214 milliárd forintnyi összeget költ el a Samsung, hogy övék legyen a világ legjobb processzora

33 214 milliárd forintnyi összeget költ el a Samsung, hogy övék legyen a világ legjobb processzora

Magyar Kupa: 4-0-val a döntőbe jutott a Vidi

Magyar Kupa: 4-0-val a döntőbe jutott a Vidi

Szivárogtatnak a dolgozók: kritikus hibák vannak a Boeing repülőgépgyárában

Szivárogtatnak a dolgozók: kritikus hibák vannak a Boeing repülőgépgyárában