szerző:
Műértő
Tetszett a cikk?

A Jókai utca megszokott belvárosi kopottságából a galériába lépve az emberrel nagyot fordul a világ. Egy nagyvonalú, világvárosi whitecube kiállítótér tárul föl a műtárgyakhoz választott remek világítással, megfelelő belmagassággal, rafináltan egyszerű tértervezéssel és óriási méretű, egyéni technikai megoldásokat alkalmazó, gyönyörűen kivitelezett műtárgyakkal. A galériaként és részben lakásként is használt helyet a tulajdonos, Lajtai Péter képzőművész tervezte és rendezte be. Volt honnan tapasztalatokat szereznie, hiszen műkereskedőként az elmúlt két-három évtizedben Párizsban, Antwerpenben és New Yorkban forgott a műtárgypiacon, és galériát is működtetett. Pető Fanni segítségével talált rá a Jókai utcában a 200 négyzetméteres első emeleti térre, melyet galériává alakított.

Lajtai Péter: Expressive German Forest a Century Later, 2013

Pető Fanni, a névadó-alapító édesanyja, Pető Lilla nyomdokaiba lépve hozta létre vállalkozását. Hajdan Pető Lilla vezette a Magyar Nemzeti Galéria és a Művészeti Alap belvárosi festménygalériáját. Régi vágyát, hogy kortárs galériát alapítson, lánya, Pető Fanni valósította meg, aki édesanyja révén gyerekkora óta szoros kapcsolatban állt a művészettel, de úgy érzi, most jött el az ideje, hogy még közelebb kerüljön a progresszív kortárs irányzatokhoz.

Lajtai Péterrel, aki egy jó évtizeddel ezelőtt települt vissza Magyarországra, és azóta több nagy egyéni kiállításon mutatta be műveit Budapesten és külföldön, egy véletlen találkozás során ismerkedett meg. Hosszú beszélgetések nyomán ismerték fel, hogy hasonlóan gondolkodnak a művészetről és a műkereskedelemről, ezért amellett döntöttek, hogy közös munkába kezdenek. Eleinte művészeti ügynökség létrehozását tervezték, végül egy galéria megnyitása mellett döntöttek, mert így többféle elképzelés megvalósítására nyílik lehetőség. A Pető Fanni Galéria első kiállítása egyelőre „vendég” Lajtai Péter kiállítótermeiben, a későbbiekben a tervek szerint bérli majd a helyiséget.

A Pető Fanni Galéria első és eddig egyetlen művésze maga Lajtai Péter, de több hazai és külföldi alkotóval vannak folyamatban tárgyalások szerződésekről. A galerista nemzetközi színvonalú művészekkel kíván együtt dolgozni a nemzetközi műkereskedelem kontextusában, nemzetközi árakkal. A külföld felé nyitást jövő tavasszal Lajtai műveinek kiállításával az Art Paris-n kezdené, majd az Art Basel Miami Beachen folytatná, ahová személyes kapcsolatain keresztül próbál bejutni.

A galériában december végéig tekinthető meg Lajtai Péter Helyreállítás című kiállítása. Alkotásai közül kiemelkedik a művészettörténeti utalásokkal telített Expressive German Forest a Century Later című, 361×860 centiméteres munka. A meditatív installációk és a helyszín szalonszerű kialakítása különböző programok szervezését is lehetővé teszi, a közeljövő tervei között komolyzenei koncertek szerepelnek. (http://fannipetoart.com/hu)

Spengler Katalin

(Megjelent a Műértő novemberi lapszámában)

 

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!

20 évvel az indulás után kapott meg egy alapfunkciót a Gmail

20 évvel az indulás után kapott meg egy alapfunkciót a Gmail

Halottnak nyilvánítottak egy újabb túszt Izraelben

Halottnak nyilvánítottak egy újabb túszt Izraelben

Korda Györggyel és Balázs Klárival küzd a rendőrség az online csalók ellen

Korda Györggyel és Balázs Klárival küzd a rendőrség az online csalók ellen

2024 legjobb találmányai: öregedés elleni szérum és menőbb zuhany

2024 legjobb találmányai: öregedés elleni szérum és menőbb zuhany