szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Továbbra sem érkezik meg a tél, a hét hátralévő részében és a jövő hét elején is marad az évszakhoz képest enyhe idő, csapadék vasárnaptól jöhet.

A reggelek párásak lesznek, főként a szélcsendesebb északi, északkeleti tájakon köd is képződhet, ugyanakkor nem süllyed mélyre a hőmérők higanyszála, végig jellemzőek lesznek a 4 és 10 fok közötti minimumok – jelenti az Időkép.

Pénteken és szombaton legfeljebb helyenként fordulhat elő gyenge eső, szitálás, és a hét utolsó munkanapján hazánk nagy részén a szakadozott felhőzet mellett legalább rövid időszakokra a nap is kisüt, szombaton pedig főként az ország keleti, délkeleti felén lehetnek hosszabb napos időszakok. Szombaton az északkeleti ország kivételével egyre többfelé megélénkül, északnyugaton meg is erősödik a délkeleti szél, mellyel továbbra is enyhe levegő áramlik térségünk fölé, így délutánonként 12 és 16 fok közé melegszik a levegő.

Vasárnap nyugat felől nagyobb nedvességtartalmú légtömegek érkezhetnek, így akkor több helyen is kialakulhat eső, de ennek mennyisége előreláthatólag nem lesz jelentős. Az északkeleti tájak kivételével továbbra is élénk lesz a déli-délkeleti szél, és marad az enyhe idő, délnyugaton akár 16-17 fokot is mérhetünk kora délután, de északon sem lesz hidegebb 10 foknál.

Az enyhe, de felhősebb, időnként csapadékosabb idő várhatóan a jövő hét első napjaiban is kitart.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!

Még mindig nem kerültek a gyermekotthonokba Magyar Péterék karácsonyi ajándékai

Még mindig nem kerültek a gyermekotthonokba Magyar Péterék karácsonyi ajándékai

A kiskereskedelem jó negyedévet zárt, de a lényeg csak most jön az elemzők szerint

A kiskereskedelem jó negyedévet zárt, de a lényeg csak most jön az elemzők szerint

Ilyen mikró eddig nem létezett: debütált az LG új készüléke

Ilyen mikró eddig nem létezett: debütált az LG új készüléke

Terroristákkal és bűnözőkkel került Rogán Antal egy listára

Terroristákkal és bűnözőkkel került Rogán Antal egy listára