szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Lassan beindul a tavasz.

Szombaton folytatódik a csendes, túlnyomóan derült idő, legfeljebb északon, északkeleten jelenhetnek meg fátyolfelhők az égen. A déli, délnyugati szél mérsékelt marad. Hajnalra -3 és +2°C közé csökkent a hőmérséklet, de a szélvédett tájakon ennél egy-két fokkal hidegebb volt.

Napközben sok lesz a napsütés, inkább csak késő délutántól kezdődhet nyugat, északnyugat felől határozottabb felhősödés, de csapadék estig nem valószínű. Többfelé élénk, helyenként erős lökések kísérhetik a déli-délnyugati szelet. Délutánra 13 és 18°C közé melegszik a levegő.

Vasárnapra virradóra országszerte megnövekszik a felhőzet, hidegfront éri el térségünket. A Kisalföldön megélénkül az északnyugatira forduló szél, a minimumok fagypont és +5 fok között alakulnak. Napközben kisebb eső, zápor elszórtan fordulhat elő, a szél többfelé felélénkül, felerősödik. Délutánra 10 és 16 fok közé emelkedik a hőmérséklet.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!

Több ezren tüntettek egy hónappal az újvidéki tragédia után

Több ezren tüntettek egy hónappal az újvidéki tragédia után

Kiálltak az orosz határőrök megmutatni, mit tudnak, aztán lelőtték a saját drónjukat

Kiálltak az orosz határőrök megmutatni, mit tudnak, aztán lelőtték a saját drónjukat

A magyarellenes patrióta szuverenisták erősödtek, de nem győztek Romániában

A magyarellenes patrióta szuverenisták erősödtek, de nem győztek Romániában

Szijjártóval az oldalán magyarázta Lavrov, hogy miért lenne rossz a tűzszünet

Szijjártóval az oldalán magyarázta Lavrov, hogy miért lenne rossz a tűzszünet