Szerdán nem akármilyen vihar söpört végig az országon nyugatról kelet felé. Rengeteg fa kidőlt, épületek, autók sérültek meg, mattot kapott a MÁV, nem járt sok villamos és HÉV, befolyt a víz plázába és a metróba is, számtalan riasztást kaptak a tűzoltók, az utcán bokáig állt a víz sok helyen.
Most érkezett
Ezek után milyen idő várható holnapra?
Az éjszaka második felében a keleti országrészben is gyengülnek a zivatarok, a viharos szél is mindenütt megszűnik, miközben hajnaltól észak, északnyugat felől a felhőzet is lassan elkezd felszakadozni. Délelőtt Dél-Magyarországon, a Tiszántúlon és Miskolc környékén még több helyen lehet eső, vagy zápor, majd ebben a térségben is csökken a felhőzet.
Szerdai percről percre tudósításunkat ezzel lezárjuk.
Percről percre
Öten rekedtek egy hevesi vonatban
A Heves Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szerint Heves és Erdőtelek között a sínekre dőlt egy fa, emiatt áll a vasúti forgalom, a vágányon pedig egy vonat vesztegel három utassal és a kéttagú személyzettel.
Személyi sérülésről nem tudnak a fővárosban
Mintegy ezerhatszázszor riasztották Budapesten a tűzoltókat szerda este 9 óráig a fővárosra lecsapó vihar nyomán - közölte a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság. Kolozsi Péter szóvivő tudomása szerint a vihar személyi sérülést nem okozott a fővárosban.
Megszánták a pesti autósok az esőben ácsorgókat
A vihar miatt a 3-as metró sem járt, az Ecseri útnál sokan stoppoltak, több autós pedig felvette az embereket. Még több fotóért kattintson.
Hamarosan a Dunához ér a vihar második hulláma
A Nagykanizsa-Baja-Budapest háromszöget csaknem teljes mértékben piros zivatargócok töltik ki a radarképen, a második hullám hamarosan a Duna vonalához ér, míg a zivatarok első hulláma északkeleten jár.
Jó hírek jöttek a BKK-tól
A 2-es villamos ismét közlekedik a Közvágóhíd és az Eötvös tér közötti szakaszon is és újra jár a 70-es és a 78-as trolibusz a Kossuth Lajos tér és a Lövölde tér között.
Jön az újabb vihar: ismét másodfokúra emelték a riasztást a Dunántúlon
Az Országos Meteorológiai Szolgálat másodfokú (narancssárga) riasztást adott ki heves zivatar veszélye miatt Fejér, Baranya, Somogy, Pest és Tolna megye bizonyos járásaira.
Az előrejelzés szerint az érintett területeken intenzív záporból, zivatarból rövid idő alatt újabb ötven millimétert meghaladó csapadék hullhat.
Az M7-esről az M3-ashoz vonult tombolni a vihar
Az M7-es autópályán csendesedtek a forgalmat zavaró időjárási jelenségek, a keletre vonuló vihar most az M3-as autópálya egyes szakaszait érinti - közölte a katasztrófavédelem.
Az esti órákban átvonult heves zivatar által letört ágak és kidőlt fák eltávolítása azonban még folyamatban van, a beavatkozások zavarhatják a közlekedést. A keletre tolódó viharos időjárás most az M3-as autópálya vonalán befolyásolja negatívan a közlekedési feltételeket.