szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Az ország északi felén kora délelőttig még többfelé fordul elő sűrű köd, de dél, délnyugat felől a látási viszonyok fokozatos javulása várható. Az egész ország területére első fokú figyelmeztetést adtak ki.

Hétfőn reggel főként a Zempléni-hegységben előfordulhat ónos eső, az ország északi felén néhol ónos szitálás. Délelőtt mindenhol fagypont fölé emelkedik a hőmérséklet – jelenti az Országos Meteorológiai Szolgálat.

Az ország északi felén kora délelőttig még többfelé fordul elő sűrű köd, de dél, délnyugat felől a látási viszonyok fokozatos javulása várható. A Kisalföldön, Alpokalján, illetve a középső és északkeletei országrészben maradhatnak meg tovább sűrű köddel borított tájak, majd délutántól inkább már csak az Északi-középhegységben valószínű 100-300 méter alatti látástávolság. Az egész ország területére első fokú figyelmeztetést adtak ki.

met.hu

A délutáni óráktól a Dunántúlon, estétől az Alföldön, illetve északon a magasabban fekvő helyeken is megerősödik, helyenként viharossá fokozódik a déli, délnyugati szél. A legerősebb széllökések kevéssel meghaladhatják a 70 km/h-t. Estétől északnyugat felől egy hidegfront érkezik, átmenetileg intenzív esővel, záporokkal és északnyugatira forduló széllel. A záporok mellett egy-egy zivatar is kialakulhat, főként a déli, délnyugati országrészben. Éjfél után a keleti, délkeleti országrészt is elhagyja a front.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!

TEK-es videóval erősítette meg a kormány, hogy kémkedéssel vádolt ukránt fogtak Budapest belvárosában

TEK-es videóval erősítette meg a kormány, hogy kémkedéssel vádolt ukránt fogtak Budapest belvárosában

Dúró Dóra lemondott a mentelmi jogáról, miután eljárás indult ellene a plakátátragasztós akciója miatt

Dúró Dóra lemondott a mentelmi jogáról, miután eljárás indult ellene a plakátátragasztós akciója miatt

Magyar Péter azt állítja, a Karmelitából jutott el hozzá Polt Péter leváltásának híre

Magyar Péter azt állítja, a Karmelitából jutott el hozzá Polt Péter leváltásának híre

Kubatov Gábor kifakadt az MLSZ döntése miatt: A legnagyobb ostobaság, amit az elmúlt 14 évben láttam

Kubatov Gábor kifakadt az MLSZ döntése miatt: A legnagyobb ostobaság, amit az elmúlt 14 évben láttam