szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Ma délután akár 30 fok is lehet, de este érkeznek a felhőszakadások, ezért az egész Dunántúlra figyelmeztetést adtak ki.

Hétfőn késő délutánig csak kevés gomoly- és fátyolfelhőre számíthatunk, több órára kisüt a nap, csapadék nem lesz – közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ).

De estétől változás kezdődik: a Dunántúlon erősen megnövekszik a felhőzet, és nagyjából 18-19 órától mind több helyen kell a nyugati tájakon záporra, zivatarra számítani, helyenként felhőszakadás kíséretében. A zivatarok kelet felé terjednek tovább, éjfélig nagyjából a Duna vonaláig fordulhat elő csapadék.

A déli szél napközben megélénkül, Sopron és a Fertő környékén erős széllökések is lehetnek. Késő este az Észak-Dunántúlon északira fordul a szél, arrafelé már több helyen megerősödik, zivatarok környékén átmenetileg viharossá fokozódik. A hőmérséklet délután 26 és 30, késő este 16, 22 fok között alakul.

Az OMSZ az érkező felhőszakadások miatt a Dunántúlra, illetve Pest és Bács-Kiskun megyére is elsőfokú, citromsárga figyelmeztetést adott ki.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!

Már Koszovó, Albánia és Moldova is tisztább Magyarországnál a friss korrupciós listán

Már Koszovó, Albánia és Moldova is tisztább Magyarországnál a friss korrupciós listán

Tóta W. Árpád: Eltévedt lovas, seprűnyélen

Tóta W. Árpád: Eltévedt lovas, seprűnyélen

Most felcsúti maharadzsánk van Magyar Péter szerint, de ő nem Fidesz 2-t, és nem Orbán Viktor light-ot szeretne Magyarországon - ez volt a Partizán-interjú

Most felcsúti maharadzsánk van Magyar Péter szerint, de ő nem Fidesz 2-t, és nem Orbán Viktor light-ot szeretne Magyarországon - ez volt a Partizán-interjú

Szacsvay Lászlóval közölték, vigye haza a feleségét a hospice-házból, mert zavarja a haldoklókat

Szacsvay Lászlóval közölték, vigye haza a feleségét a hospice-házból, mert zavarja a haldoklókat