Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
20 százalékkal nőtt az építőipar teljesítménye egyetlen év alatt, de már kevesebb szerződést kötnek, mint tavaly ilyenkor.
2019 októberében az építőipari termelés 20,5 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit. Mindkét építményfőcsoport termelése emelkedett: az épületeké 18,8 az egyéb építményeké 22,3 százalékkal – írta a KSH.
Az épületek esetében lakó-, kulturális és ipari épületek építése, az egyéb építményeknél út- és vasútfejlesztési munkák eredményezték a növekedést.
Az év első tíz hónapjában összesítve 27 százalékos a növekedés 2018. január-októberhez képest. Az év elején még a mostaninál is sokkal nagyobb volt a növekedés, 40 százalék körüli és jóval afölötti emelkedést is mértek, a június óta érkező adatok húzzák lejjebb egy kicsivel az éves mutatót.
Az aranykornak azért hamarosan vége lehet: a megkötött új szerződések száma októberben már csak 2,7 százalékkal emelkedett, ezen belül az épületek építésére kötött szerződéseké 2,8 százalékkal kisebb, az egyéb építmények építésére vonatkozóké 8,5 százalékkal nagyobb volt az egy évvel korábbinál.
Az építőipari vállalkozások október végi szerződésállományának volumene 10,1 százalékkal elmaradt a 2018. október végitől.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Mit mutatnak a kutatási adatok? Kell aggódni a munkahelyek elvesztése miatt?
Változásokat jelentettek be a Demján Sándor Tőkeprogramhoz kapcsolódó Demján Sándor Tanácsadási Voucher Programban.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat, vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Donald Trump hétfőn Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel és több európai vezetővel találkozik Washingtonban, miután múlt héten Alaszkában tárgyalt Vlagyimir Putyinnal. A téma az orosz-ukrán háború lesz, illetve annak a lezárása.
Februárban a hírhedt, összeveszésbe torkolló találkozón a Fehér Házban szóvá tették, hogy az ukrán elnökön miért nincs öltöny.