Az I. világháború és a spanyolnátha-járvány után az építészek is gyógyírt kerestek az emberiséget ért traumákra, voltak, akik az egészséges környezet építésére, mások az elveszett kényelem és a búfelejtő luxus visszahozására építettek – világítja meg szokatlan szemszögből Dianne Pierce, a George Washington Egyetem adjunktusa a Bauhaus és az art deco születésének körülményeit.

Az építészetet és az egészséget már az ókori Görögországban is kapcsolatba hozták egymással, a járólapokat ugyanis az akkori hit szerint a földből kigőzölgő káros miazmák ellen fejlesztették ki. A középkori járványok és a 19. századi kolera- és tífuszjárványok is hatással voltak a várostervezésre, aztán a 20. században a spanyolnátha- és TBC-járvány nyomán a szanatóriumok mintájára terjedtek el a fehér, tisztaságot sugárzó falfelületek és a mosható csempék, az egykor fabútorokkal és takaríthatatlan burkolatokkal készült fürdőszobák és konyhák szinte laboratóriumi jelleget nyertek. A lassan már unalomig használt metrócsempét pedig egy amerikai étteremlánc, a Childs Restaurant hozta divatba abban az időben, mikor a botulizmus és a trichinózis komoly egészségügyi kockázatnak számítottak, és a vezetőség így kívánta elérni, hogy vendégeik biztonságban érezzék magukat étkezés közben.

A tisztaság és a biztonságérzet összefonódása alapjaiban formálta át az otthonok berendezését is. A svájci–francia építész, Le Corbusier úgy vélte, a fény és a levegő gyógyhatású, ezért pontos légköbméter-mennyiségeket és ablaktábla-négyzetmétereket adott meg ahhoz, hogy létrejöhessen az optimális és egészséges környezet – magyarázta egy interjúban Sara Jensen Carr, a Northeastern University építészet professzora.

Az 1927-29 között épült Los Angeles-i Lowell Heath House-t Richard Neutra a táplálkozás-szakértő és nyersétel-hívő Lowell doktor számára tervezte. Az épület számos elemét a tuberkolózis-kórházak ihlették.

Wikipedia

Elkülönülés és kapcsolódás egyszerre?

Hogyan formáljuk át a környezetünket most, a koronavírus idején? „Vissza kell térnünk a betegségek elleni küzdelem középkori válaszához, ami azt jelenti, hogy az építészet és a várostervezés hirtelen orvosi jellegűvé válik… [a karantén] térbeli és időbeli puffer – egy algoritmus, mely megakadályozza, hogy azonnal felismerhetőek legyünk” – véli az építészeti szakíró, Geoff Manaugh. Kérdés, hogyan lehetne gyorsan reagálni a pandémia kihívásaira egy olyan városban, mint amilyen például Budapest.

„Nincs többé jogosultsága a polgári létformának, pedig Budapest ez alapján épült, és a mai napig ennek kicsinyített másaként alakítják az újépítésű lakások tereit is, hiszen erre van igény” – mondja Csomay Zsófia építész, a MOME Építészeti Intézet címzetes egyetemi tanára. „Bár a probléma, hogy hogyan lakunk, már a televízió elterjedésével felmerült, mindeddig nem oldódott meg, most viszont a pandémia újra reflektorfénybe állította.”

A hatékony társadalmi elszigetelődéshez elsőképpen a térszervezést kell megváltoztatni. „Egy rossz lakás szélsőségesen fogalmazva ölni tud, de mindenképpen komoly mentális károkat okozhat. Az építészet, a használt terek és tárgyak nem a mai életmódot szolgálják. Megoldás lenne például a régi polgári bérházak megújítása úgy, hogy a lakásokból minden lehetséges funkciót kiszerveznénk: a kihasználatlan tetőterek vagy a sötét, lakásnak alkalmatlan, udvari földszintek például munkaállomásoknak, vagy játszószobáknak, esetleg közösségi konyháknak adhatnának helyet, a lakások pedig csak a pihenést szolgálnák” – mondja Csomay Zsófia.

Ilyenformán egy karantén esetén nemcsak a home office lenne hatékonyabb, hanem a szociális igények is kielégítődnének, hiszen egy egész bérház zárna össze, nem az egyes lakásokban élők. „A home office több szempontból és sok embernek jó, de már nem úgy akarjuk élni az életünket, mint a szocializmusban, ahol az elsődleges életterünk a lakásunk volt. Szükségünk van a külső, közösségi terekre. Amit viszont újra alkalmazhatnánk, az a nappali képernyő-mentesítése. A tévézés, laptopozás épphogy egy külön helyiséget igényel, mert belezavar a többiek szociális életébe” – állítja Csomay Zsófia.

Ebben a bécsi cohousingban a tanulásnak, munkának, főzésnek és a játéknak is közösségi terekben adnak helyet, a lakások ténylegesen csak pihenésre szolgálnak.

Cohousing Budapest

Variabilitás, újratervezés, pitykementesítés

„Sajnos egy négyfős, mondjuk 80 négyzetméteren élő családnak további 10-15 négyzetmétert kellene nyernie ahhoz, hogy a home office minőségileg megvalósulhasson. Korábban ezt a teret még a tágasabb lakásban élők is beáldozták a nagyobb nappali kedvéért. A lakáspiacon talán változást és könnyebbséget hoz az, hogy az Airbnb szabályozása miatt többen inkább szabadulnának a kiadó lakásuktól, emiatt sok, jó minőségben megtervezett ingatlan kerülhet ki a piacra, ez pedig az árakat is lenyomhatja” – kalkulál Lengyel Márton, az URBA tervezője.

Mindenesetre utat adhatunk a változásnak aközben is, hogy a kedvező piaci folyamatokra várunk: „Az emberek arra vágynak, hogy beltérben is megélhessenek komplex élményeket, és ez az érzés karantén alatt csak erősödik, erre kell megoldást kínálni a tervezőknek. Arra számítok, hogy a természet mint motívum jobban betüremkedik az otthonokba.”

„Már akad ügyfelünk, aki gyorsan reagált: bár csak nemrég lett kész a több terasszal is rendelkező lakása, telket vett, és moduláris elemekből épülő energiatakarékos házat húz fel rá, hogy az esetleges következő karantént már kedvezőbb életkörülmények között tölthesse” – mondja Simonfalvi Bence, a Position Collective tervezőcég egyik alapítója.

Bár sokak céljává válhat majd a teljes függetlenedés a külvilágtól, „feleslegesen nem szabad új házakat építeni, épp elég nagy az épületállomány. Szükség lenne a főváros két körútja közötti remek városszövet megújítására és bérlakásépítésre is, utóbbit szintén a városba kellene helyezni – ez persze kisebb megtérülést hozna a befektetőknek. A panellakásokat lehet kritizálni, valóban szerencsésebb lett volna nem szovjet, hanem dán házgyári mintákat követni, de a lakótelepek megépítése egy tett volt, mely rengeteg embernek nyújtott otthon. Egy felújított panel esztétikailag és szociológiailag többet ad, mint egy újgazdag villa” – mondja Csomay Zsófia, aki úgy véli, a pandémia hosszú távú hatásai között megjelenhet az individualizmus háttérbe szorulása, a közösségi lakhatás iránti igény felerősödése is.

„Egyszerű, személyre szabható, energiatudatos és olcsó modulokra van szükség. A szakma csődje, amit most látunk Budapesten; morfológiai és közgazdasági dráma. Egyfelől hagyjuk pusztulni, amit az elődeinktől örököltünk, máshol pedig, ahol szükség volna rá, a megrendelők nem mernek, vagy nem akarnak valóban korszerű épületeket építeni, melyek hiteles üzenetei volnának a 21. századnak. Nem tudni, hogy ez gyávaság, maradiság, hibás szimbólumértelmezés, vagy nagyon is tudatos szimbólumdeklaráció” – véli az építész.

A karantén nemcsak a felhasználóknak, hanem a tervezőknek és forgalmazóknak is keserves tapasztalat volt. „Át fog alakulni az építőipari és lakberendezési termékek készletezése, muszáj lesz nagyobb raktárakat fenntartani, ám ez hosszú távon a választék szűküléséhez vezethet, mert óhatatlanul a kitapasztalt közízléshez igazítanák. Itt kaphat majd új lendületet a DIY-mozgalom” – véli Kertész Attila, a Position Collective másik alapítója. A tervezőpáros szerint a mostanra elcsépelt környezettudatosság a termékek teljes életskáláján új értelmet nyer majd, és az egyterű, loft jellegű lakások, amerikai konyhás nappalik helyett a több privát teret biztosító térszervezés kerül előtérbe. „Bútortervezési szempontból is izgalmas időszak következik: egyes daraboknak több funkciót kell majd kiszolgálniuk, mint eddig, mert bár egy asztalt eddig is használhattunk laptopozásra, étkezésre vagy piperére is, valójában a három közül csak egyetlen tevékenységre volt alkalmas.”

Le Corbusier a higiénia megszállottja volt. A Villa Savoye bejárata mellett például rögtön egy kézmosót helyezett el.

AFP / Riccardo Milani

Az előszoba reneszánsza

A pandémia miatt egyébként mindkét tervező alakított a saját lakásán – és mindketten az előszobán: Bence burkolatot váltott, Attila pedig visszaállította a korábban másként funkcionáló helyiséget.

„Úgy vélem, újjá fog születni az előszoba… Ez a kívülről befelé vezető átmeneti zóna az, ahol letehetjük a koszos holmikat, és kezet moshatunk, mielőtt belépünk a házba” – mondja Lloyd Alter designtörténész. Az előszoba felszerelése kézmosóval nem újkeletű ötlet: Le Corbusier is szívesen alkalmazta, az amerikai háztulajdonosok pedig a spanyolnátha idején ún. powder roomokat alakítottak ki az előszoba mellett, hogy a szenes- és jegesember ne kézmosás nélkül trappoljon be a készlettel a nappaliba vagy a konyhába – ez az elrendezés egyébként számos magyar polgári bérházban is tetten érhető. Az előszoba egy további funkcióval is bővülhet az online vásárlás és házhozszállítás korában, ha kialakítása lehetővé teszi, hogy zsilipelő kapuként szolgáljon, ahol a csomagokat találkozás nélkül helyezheti biztonságba a futár.

Úgy tűnik, a pandémia építészeti medicinái között már számos rendelkezésünkre áll, szélesebb körben elterjedésüknek viszont az áruk bizonyosan gátat szab, gondoljunk csak az energiahálózattól függetlenedést biztosító kályhák, napelemek, vagy az okosotthon-rendszerek és öntisztító megoldások (pl. okosvécék) költségére. Vannak persze egyszerűbb és olcsóbb praktikák az otthon mosható szőnyegektől a vírustaszító rézből készült berendezési tárgyakig, de a tervezők számolnak az ún. „fogyasztási karanténnal”. Simonfalvi Bence szerint viszont most jöhet el végre az idő, „amikor a vásárlás visszafogása miatt az emberek három felesleges tárgy helyett csak egyet vesznek, de olyat, ami nemcsak hasznos, hanem még lelke is van.”