Egyedül a Fővárosi Önkormányzat tulajdonában álló BKM Budapest Közművek Zrt. (BKM) élt a Rákosrendező területére fennálló elővásárlási jogával – jelentette be pénteki közleményében a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).
A Mini-Dubajként is emlegetett, hatalmas toronyházakkal és Budapest egy részének egy, az Egyesült Arab Emírségekbeli érdekeltség tulajdonba kerülésével is rémisztgető projekt területére a Stockton Zrt.-nek – amelynek tulajdonosai között ott van egy Habony Árpádhoz, a miniszterelnök korábbi tanácsadójához köthető magántőkealap, és a miniszterelnöki kötélbarát Garancsi István is – is volt elővásárlási joga, ám az NGM közlése szerint ezzel „a nyitva álló határidőn belül nem élt”.
A minisztérium a közleményében jelezte, hogy a szerződés értelmében a BKM-nek
- 8 napon belül anyavállalati garancia vagy egyenértékű biztosíték nyújtását kell igazolnia az állam felé, az első két vételárrészletre, azaz 30,5 milliárd forintra vonatkozóan,
- 10 munkanapon belül intézkednie kell az első vételárrészlet, vagyis a teljes vételár 25 százalékát kitevő 12,7 milliárd forint megfizetéséről,
- 60 napon belül szerződést kell kötnie a MÁV-val arról, hogyan osztják meg az ingatlanok használatát.
A BKM az NGM szerint nyilatkozott arról is, hogy „maradéktalanul, minden feltételre kiterjedően elfogadja az adásvételi szerződésben részletezett szerződéses feltételeket”.

A tárca szerint „a területen lévő méltatlan állapotok felszámolása, így a környezeti károk és hulladékok kezelése, illetve ezek kockázatainak viselése a BKM Zrt. kötelezettsége”. Ezen felül pedig elismerték, hogy a fővárosnak a terület fejlesztése érdekében lehetősége van egyedi jogalkotási és szabályozási igényeit jelezni a magyar államnak.
Erről, akárcsak az állam által teljesítendő infrastruktúrafejlesztések tartalmáról, részleteiről és ütemezéséről egyedi megállapodásokat köteles kötni az Építési és Közlekedési Minisztériummal a szerződéskötéstől számított hat hónapon belül.
A második vételárrészletet mindezek hatályba lépése, valamint a szükséges telekalakítások elvégzése után kell majd megfizetni, amennyiben nincs folyamatban peres eljárás az ingatlannal kapcsolatban. Az utolsó vételárrészlet „az állami infrastruktúra beruházások megvalósítását követően, de legkésőbb 2039. március 25. napjáig esedékes”.