Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Az MNB minden Matolcsy György elnöksége alatti ingatlanprojektjénél felmerült a túlárazás gyanúja az ÁSZ szerint, amely semmi jelét nem találta, hogy bárhol is takarékoskodni akartak volna. A felújítások profitja a jegybankelnök fiának barátjánál csapódott le, aki viszont azt állítja, az ÁSZ rosszul számol, és ha őt is megkérdezték volna, szívesen helyre tette volna a „téves, szakmaiatlan következtetéseket”.
Nemcsak a milliárdok MNB-alapítványokon keresztüli elherdálását, de a Magyar Nemzeti Bank ingatlanügyeit, székházának felújítását is megvizsgálta az Állami Számvevőszék Matolcsy György korábbi jegybankelnök távozásával, és nem tetszett nekik, amit találtak.
A székházfelújításra vonatkozó vizsgálat részleteit a Telex taglalja, azt írják, ez is erős megállapításokat tartalmaz, így például:
A székház felújítására az MNB eredetileg négyzetméterenként 2,7 millió forintot szánt, ami a végén négymillióra nőtt, a szerződéses ár pedig bruttó 69,2 milliárdról 103,5 milliárdra az ÁSZ-jelentés szerint.
A székházfelújítást végző Raw Development tulajdonosa, Somlai Bálint – Matolcsy György fia, Matolcsy Ádám a barátja – ugyanakkor a Telexnek azt állította, hogy az ÁSZ nem számolt jól, a valós négyzetméterár eredetileg 1,98 millió volt, és ez emelkedett 2,97 millióra. Hogy az egészből mi lett, arról ebben a cikkben olvashat:
Az ÁSZ jelentése arra is kitér, hogy a felújítás folyamatának felső szintjein Somlai érdekeltségei működtek: az ő cége (Somlai Invest Zrt.) készítette az ajánlati felhívásokat, kérte be és értékelte az ajánlatokat, választotta ki a vállalkozókat, miközben a kivitelezések fővállalkozója és az ingatlanokat üzemeltető cég is az ő érdekeltségei. Előbbi a Raw Development Kft., utóbbi a Raw Facility Kft., amelyek bevételének túlnyomó része az MNB alá tartozó gazdasági társaságoktól származott. A Raw Development Kft., mint korábban a HVG megírta, a 2024-et megelőző négy évben csaknem 22 milliárd forint profitot hozott Somlainak, míg a Raw Facility Management Kft. 2023-ban 1,7 milliárd forint adózott eredményt ért el.
Somlai Bálint a lapnak ugyanakkor azt mondta, közbeszerzési eljárásokban nyertek, és őket nem is kereste meg az ÁSZ adatszolgáltatás céljából, pedig
„Örömmel segítettünk volna a téves, szakmaiatlan következtetéseket a jelentéstervezetben a helyére tenni.”
A Telex kitér még Somlai cégének központjára, a Pusztaszeri út 59.-re, ahova 2022-ben a Matolcsy-klán 43 különböző üzleti érdekeltsége volt bejegyezve.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
Főszabály szerint a munkabért forintban kell fizetni. Vannak azonban kivételek, amely esetekben ettől el lehet térni.
Az idénymunkásokat foglalkoztató vállalkozásoknak kihívás a szabályok szigorodása.