szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Az inzulin természetes lebomlását lassítja állatoknál az a vegyület, amelyet amerikai tudósok fedeztek fel. Segítségével később a cukorbetegség új gyógymódja fejleszthető ki az embereknél.

A Harvard Egyetem kutatói egérkísérleteik során felfedezték a 6Bk jelű gátló anyagot, azaz inhibitort, amely blokkolja az inzulinbontó enzim nevű fehérjét (insulin-degrading enzyme, IDE) – olvasható a Nature tudományos folyóiratban.

A hiányzó inzulint most közvetlenül, injekcióval juttatják a szervezetbe, vagy gyógyszerekkel serkentik a hormon elválasztását. Az inzulin természetes lebomlását nem sikerült csökkenteni, bár évtizedeken keresztül azzal a feltevéssel dolgoztak, hogy az inzulinbontó enzim blokkolása lenne az új gyógymódokhoz vezető út kapuja, különösen a 2-es típusú diabétesz esetében.

A kutatás azt is feltárta, hogy az érintett enzim, az IDE a vércukorszintet is szabályozza a glükagon és az amylin hormonok kontroljával. Az utóbbi két hormon a vércukorszint szabályozási folyamatában vesz részt.     

A kísérletben szereplő állatokra jótékonyan hatott az inzulin lebontásának lassítása, ezt mutatta meg a kutatás – mondta David Liu, a Harvard Egyetem kémia- és biokémia-professzora.

A blokkoló az egerekben az inzulin szintjének növekedését idézte elő, így a vércukor toleranciáját is javította. A vegyület ezáltal csökkentette a vércukorszintet, miután a cukrot szájon át az állatok szervezetébe juttatták, mintha táplálkozással kerül volna be. Cukorbetegség esetén a sejtek nem tudják a cukrot a vérből felvenni, ezért az ott marad.

A kutatók úgy vélik: hosszú még az út, hogy az eredmények alapján gyógyszer kerüljön forgalomba, de az IDE felfedezése a diabétesz új terápiájának kidolgozását teheti lehetővé.

Belgiumban arra kérik az embereket, hogy ne egyék meg a karácsonyfájukat

Belgiumban arra kérik az embereket, hogy ne egyék meg a karácsonyfájukat

Saját cége nyerte a Balog Zoltánhoz köthető, gyermektáboroztatással foglalkozó alapítvány közbeszerzéseit

Saját cége nyerte a Balog Zoltánhoz köthető, gyermektáboroztatással foglalkozó alapítvány közbeszerzéseit

Meghalt a férfi, aki leugrott a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér galériájáról

Meghalt a férfi, aki leugrott a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér galériájáról

Paolo Sorrentino ugyanazzal dolgozik, mint az istenek – legújabb csodatételének tárgya Nápoly

Paolo Sorrentino ugyanazzal dolgozik, mint az istenek – legújabb csodatételének tárgya Nápoly