szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Tavaly novemberben lőtte fel a NASA a Maven űrszondát, amely most állt Mars körüli pályára, majd tizenkét perc múlva be is jelentkezett a földi irányítókhoz. A Maven nem fog leszállni a bolygóra.

Csaknem hétszázmillió kilométer megtétele után megérkezett a Marshoz a Maven űrszonda – jelentette helyi idő szerint vasárnap este az amerikai űrkutatási hivatal, a NASA. Tájékoztatása szerint az űrszonda, amelyet tavaly november 18-án bocsátottak fel a Földről, sikeresen Mars körüli pályára állt. 

Az űrszonda óránként 16 ezer kilométeres sebességgel száguldott a vörös bolygó felé, és a közelébe érve bekapcsolta fékezőrakétáit, majd félórára rá a kijelölt pályára állt. A NASA repülésirányítóinak 12 percet kellett várniuk, amíg megérkezett az ezt igazoló jel a 222 millió kilométeres távolságra lévő űrszondától. 

Ezzel megkezdődhet a csaknem 670 millió dollárt érő űrszonda küldetése a sárga bolygó felett. Az elkövetkező hat hétben a NASA repülésirányítói még változtatni fogják a Maven keringési magasságát, és ellenőrzik a fedélzetén lévő műszerek működését. 

Az űrszonda nem fog leszállni a sárga bolygó felszínére, hanem a bolygó körül keringve a marsi légkör felső rétegeit fogja vizsgálni. Kutatók azt remélik, hogy a légköri mérésekkel fény derül arra, hogy a több milliárd évvel ezelőtt még meleg és nyirkos légkörű bolygó mitől hűlt le és vált szárazzá. 

A Marsnak korábban sűrűbb volt a légköre, amely alkalmas volt ahhoz, hogy víz legyen a felszínén. Egy jelentős éghajlati változás következtében azonban légköre nagy része a világűrbe szökött. A MAVEN által elvégzett mérések várhatóan lehetővé teszik, hogy meghatározzák a légkör összetevői – a szén-dioxid és a víz – világűrbe történt szökésének szerepét, ezáltal pontosabban meg lehet majd ismerni a Mars légkörének, éghajlatának, vizének történelmét. 

A MAVEN felszerelését nyolc tudományos műszer alkotja, köztük a légköri gázok molekulaszerkezetének megállapítására szolgáló tömegspektrométer és az SWEA elektronikus napszélelemző. 

A Marsot jelenleg a NASA két marsjárója és két orbitális pályán keringő műholdja, valamint az Európai Űrhivatal szatellitje kutatja, ehhez a flottához csatlakozik a Maven. Várhatóan két nap múlva érkezik meg a Marshoz egy indiai űrszonda, amely ugyancsak keringeni fog körülötte.

„A templom az emberben belül van, ahhoz nem is kell egy épület tulajdonképpen”

„A templom az emberben belül van, ahhoz nem is kell egy épület tulajdonképpen”

Dani Olmo nem léphet pályára a Barcelona színeiben az idény hátralévő részében

Dani Olmo nem léphet pályára a Barcelona színeiben az idény hátralévő részében

Reagált Soros György a Joe Bidentől kapott kitüntetésre

Reagált Soros György a Joe Bidentől kapott kitüntetésre

Sokat ad az egyes tudósoknak, de a tudománytól el is vesz valami nagyon fontosat az MI

Sokat ad az egyes tudósoknak, de a tudománytól el is vesz valami nagyon fontosat az MI