szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Brit tudósok új tanulmányukban - újabb DNS-vizsgálatokra hivatkozva - szinte biztosnak nevezték azt, hogy III. Richárd király maradványait találták meg 2012-ben egy leicesteri parkoló aszfaltja alatt. Az 500 éves csontok vizsgálatának eredményei szerint az uralkodó gyerekként szőke és kékszemű lehetett.

A Nature Communications című tudományos szaklapban jelent tanulmányukban a Leicesteri Egyetem és az Innsbrucki orvostudományi Egyetem kutatói III. Richárd még ma is élő leszármazottainak DNS-állományát vetette össze a parkolóban feltárt csontokkal, megvizsgálták az anyai ágon örökölhető teljes mitokondriális genomot, valamint az apai ágon örökölt Y-kromoszómakészletet. 

A Turi King genetikus által vezetett kutatócsoport megállapította, hogy míg a Y-kromoszómakészlet eltér, a mitokondriális genom egyezést mutat a csontváz és III. Richárd anyai ágú élő leszármazottjai között. A kutatók így meg tudták erősíteni, hogy a rokonsági szálat tekintve Wendy Duldig III. Richárd 18. fokú unokahúga, míg Micheal Ibsen a király 16. fokú unokaöccse.

A kutatócsoport genetikai markereket használt III. Richárd szem- és hajszínének megállapítására is. Az eredmények szerint a király szőke lehetett, főleg gyerekkorában, és valószínűleg kék szeme volt. A tudósok szerint 99,999 százalék az esélye annak, hogy a parkolóban két éve feltárt csontok valóban III. Richárd maradványai, így 500 év után a király nem tekinthető többé eltűnt személynek.

A Leicesteri Egyetem kutatói szeptemberben egy tanulmányban ismertették eredményeiket III. Richárd halálával kapcsolatban. A bosworthi csatában elhunyt uralkodó valószínűleg a csupasz fejére mért ütés következtében esett el. III. Richárd volt az utolsó angol király, aki a harcmezőn vesztette el az életét.

 

Grönland után Kanadára is szemet vetett Donald Trump

Grönland után Kanadára is szemet vetett Donald Trump

Trump nem zárta ki, hogy katonai erővel szerezze meg Grönlandot és a Panama-csatornát

Trump nem zárta ki, hogy katonai erővel szerezze meg Grönlandot és a Panama-csatornát

180 éven át csökkent az emberek IQ-ja az ólomhasználat miatt tudósok szerint

180 éven át csökkent az emberek IQ-ja az ólomhasználat miatt tudósok szerint

Georg Spöttle visszavonul a közéleti fellépésektől

Georg Spöttle visszavonul a közéleti fellépésektől