szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A kutatók szerint ez az 1 perces légzőgyakorlat garantáltan segít abban, hogy lenyugodjunk, ha úgy érezzük, hogy nem tudunk mindent időben elintézni.

A Science of Us idézi azt az új amerikai pszichológiai kutatást, amely az emberek idővel kapcsolatos gondolkodását változtathatja meg. A kísérlet egyszerű volt: olyan helyzetbe hoztak embereket, amelyek például a családi szervezést vagy a feszített munkatempót szimulálja, majd légzőgyakorlatokat végeztettek velük. Ekkor derült ki, hogy van egy olyan technika, amely kisebb-nagyobb mértékben minden résztvevőn segített, méghozzá abban, amelyre sokunknak szüksége lehet: a sok intéznivaló közepette meg tudtak nyugodni és a gyakorlat után sokkal inkább úgy érezték, hogy mindenre van elég idejük, mint előtte.

Íme a tipp: ülő helyzetben lélegezzzünk mélyeket. Belégzéskor ötig kell elszámolni magunkban, majd aztán a levegőt fokozatosan kifújni, eközben pedig hatig számolni. Ezt a gyakorlatot tízszer meg kell ismételni. Azon kívül, hogy a kutatás szerint mindenkinél beválik, van még egy nagy előnye: nem igényel sok időt, csupán egy perc az egész.

Sérelmezi Donald Trump, hogy beiktatásakor félárbocon lesznek az amerikai zászlók Jimmy Carter halála miatt

Sérelmezi Donald Trump, hogy beiktatásakor félárbocon lesznek az amerikai zászlók Jimmy Carter halála miatt

Demi Moore vihette haza a legjobb színésznőnek járó Golden Globe díjat, a magyar építészről szóló film is tarolt

Demi Moore vihette haza a legjobb színésznőnek járó Golden Globe díjat, a magyar építészről szóló film is tarolt

"Ne etesd a trollt!" - Olaf Scholz kiosztotta Elon Muskot

"Ne etesd a trollt!" - Olaf Scholz kiosztotta Elon Muskot

Biden 8 milliárd dolláros fegyverszállítmányt küldhet Izraelnek

Biden 8 milliárd dolláros fegyverszállítmányt küldhet Izraelnek