szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A mobilozással és internetezéssel kapcsolatban függőség jeleit mutató emberek vélhetően a depresszió hatását csökkentik - erre utal egy új kutatás eredménye.

A mobilhasználati szokásai negatívan hatnak munkahelyi teljesítményére? Ön szerint internet nélkül üres, szomorú és unalmas lenne a világ?

Ehhez hasonló kérdésekből sokat kapott több mint 300 ember egy amerikai kutatás során. A mobil- és internetfüggőség és a depresszió közti összefüggéseket vizsgálták, és a kettő közötti közvetlen kapcsolatot még vizsgálni szeretnék, hiszen nehéz konkrétumokat találni, de az első eredmények is érdekesek.

A válaszok összegzése után ugyanis azt lehet mondani, hogy valaki minél inkább mutatja a mobil- és internetfüggőség jeleit, annál inkább jelentkeznek nála depressziós tünetek is a pszichológiai vizsgálatoknál. A professzorok hangsúlyozták: a válaszok alapján a legtöbben menekülnek a mobilozás és a netezés felé, de nem az unatkozás elől, hanem a depressziós tünetek jelentkezését előzik meg.

Ez a kutatás összecseng egy korábbi fontos eredménnyel a témában. Tavaly adtunk hírt arról a vizsgálatról, amelyből kiderült, hogy a depresszió más-más fokaival küzdők napi átlagban 50 perccel többet használják okostelefonjukat, mint a mentálisan egészséges emberek.

Brit vezetéssel figyelik a tenger alatti vezetékeket és az orosz árnyékflottát

Brit vezetéssel figyelik a tenger alatti vezetékeket és az orosz árnyékflottát

Újabb ballisztikus rakétát lőtt ki Észak-Korea

Újabb ballisztikus rakétát lőtt ki Észak-Korea

A Kínai Kommunista Párt múzeumát méltatta a Századvég politikai elemzési igazgatója Pekingben

A Kínai Kommunista Párt múzeumát méltatta a Századvég politikai elemzési igazgatója Pekingben

Elsőként az USA-ban, New Yorkban is bevezették a dugódíjat

Elsőként az USA-ban, New Yorkban is bevezették a dugódíjat