Tetszett a cikk?

A kormányfő lemondásával a kormány és a miniszterelnök megbízatása megszűnt, márpedig az Alkotmány szerint, ez esetben a kormány átalakul ügyvezető kormánnyá, a miniszterelnökből pedig ügyvezető miniszterelnök lesz, egészen az új kormány megalakulásáig – mondta egy televíziós műsorban Bragyova András alkotmányjogász.

Az államfőnek meg kell bizonyosodnia afelől, hogy a kormányfő-jelöltnek a parlamentben meglesz a szükséges többsége kormányfővé választásához – mondta a szakértő egy szerda esti televíziós műsorban. Az ügyvezető kormány jogairól az alkotmányjogász elmondta, hogy az a kormány összes hatáskörét gyakorolja, két alapvető kivétellel: nemzetközi szerződéseket nem köthet és rendeletalkotási joga korlátozott, kivéve ha erre a törvény kifejezett felhatalmazza, s ekkor is csak halaszthatatlan esetekben.



Bragyova András azt is elmondta: az államfő őrködik az államszervezet demokratikus, alkotmányos működésén, és "ebbe a feladatába már nem nagyon fér bele, hogy olyan személyt jelöljön, aki nem bírja a többség bizalmát. Különösen akkor, ha van olyan, aki bírja."



Tölgyessy Péter szerda este, Medgyessy Péter kormányfő lemondását követően úgy nyilatkozott: egy új kormány megalakításához vezető eljárás a kormányfő lemondása esetén nem tart tovább, mint ha konstruktív bizalmatlansági indítvánnyal váltják le a miniszterelnököt. Az alkotmányjogász szerint téves az a feltételezés, hogy ez az eljárás hosszadalmasabb, mint a konstruktív bizalmatlansági indítvánnyal történő kormányváltás.



Mádl Ferenc köztársasági elnök "bizonyára minél hamarabb", feltehetőleg már csütörtökön megkezdi megbeszéléseit az új kormány megalakítása érdekében - mondta Tölgyessy Péter. Az ellenzéki Fidesz-MPSZ parlamenti képviselője szerint államfőt kötő alkotmányos határidőt, a harminc napot "biztos, hogy nem fogja bevárni Mádl Ferenc, miként egyébként korábban sem várta ezt be egyik köztársasági elnök sem az előző kormányalakítások előtt."



Ha esetleg a parlament nem szavazna bizalmat az új miniszterelnöknek, az más alkotmányjogi helyzetet eredményezne, de "erről most nincs szó" - tette hozzá Tölgyessy, majd hozzátette, helyes, ha az államfő az összes parlamenti párttal megbeszélést folytat, mert jó az, ha mindenki elmondhatja a véleményét, de most elég egyértelmű, hogy a szocialista párt képes olyan miniszterelnököt jelölni, aki többséget kaphat.



(MTI)

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
Duma Aktuál: Ki se fér a monitorra, úgy kilőtt az üzbég krumplifogyasztás

Duma Aktuál: Ki se fér a monitorra, úgy kilőtt az üzbég krumplifogyasztás

7 személyes villanyautóként itt az új VW ID.6

7 személyes villanyautóként itt az új VW ID.6

A világ legfehérebb festékével hűtenék le a Földet

A világ legfehérebb festékével hűtenék le a Földet