A Holokauszt csütörtöki emléknapján megjelent írás szerint Horthyék csak azután léptek, hogy a brit titkosszolgálat egy Svájcból Londonba eljuttatott, de szándékosan nyílt vonalon küldött, így a magyar hírszerzés számára is hozzáférhetővé tett táviratban megtorlást javasolt a deportálásokért felelős magyar vezetők és hatóságok ellen, és nem sokkal később, bár véletlen egybeesés révén, súlyos bombatámadás érte Budapestet.

Sir Martin Gilbert brit történész a The Timesban közzétett, korabeli dokumentumokból és neki elmondott visszaemlékezésekből idéző cikkében azt írta: 1944 júniusának végén négy, nem sokkal korábban Auschwitzból megszökött zsidó fogolynak a táborban folyó tömeggyilkosságról szóló beszámolói eljutottak a szövetségesek és a Zsidó Ügynökség svájci rezidenseihez.

Richard Lichteim, a Zsidó Ügynökség svájci főképviselője egy brit ügynök, Elizabeth Wiskemann támogatásával e jelentések alapján táviratot küldött a londoni külügyminisztériumba, teljes részletességgel feltárva az Auschwitzban történteket, egyben több kérést megfogalmazva.

Ez utóbbiak között szerepelt, hogy figyelmeztetni kell a magyar kormányt: tagjait fogják felelőssé tenni a Magyarországról deportált zsidók sorsáért. Ugyancsak szerepelt a javaslatok listáján a Magyarországról Auschwitzba vezető vasútvonalak bombázása, magának a haláltábornak a precíziós bombázása, valamint a (deportálásokban) együttműködő magyar és német hatóságok budapesti központjainak "célzott bombázása".

Az ismert brit történész tanulmánya szerint a brit külügyminisztériumnak küldött táviratban 70 olyan magyar és német személy neve és címe szerepelt, akik a legközvetlenebb módon részesei voltak a magyar zsidók Auschwitzba deportálásának.

Elizabeth Wiskemann ösztönzésére a táviratot rejtjelezés nélkül továbbították, lehetővé téve, hogy a magyar hírszerzés hozzájusson. Hozzá is jutott, és azonnal letette Horthy Miklós kormányzó, valamint Sztójay Döme miniszterelnök asztalára.

Július 2-án, hat nappal a telegram elküldése után, attól egyébként teljesen függetlenül, az amerikai légierő szokatlanul heves bombatámadást intézett Budapest ellen. A fő célpontok a város rendezőpályaudvarai voltak, miközben sok eltévedt bomba kormányzati épületekre hullott, köztük olyanokra, amelyek szerepeltek a Londonba küldött táviratban.

A támadás, amely a svájci táviratra adott gyors válaszlépésnek tűnt, pánikot keltett Budapesten. Horthy július 4-én magához kérette Edmund Veesenmayer német követet, és követelte a deportálások azonnali leállítását. Veesenmayer habozott, de két nappal később a magyar miniszterelnök is megismételte a követelést.

Mivel nem volt elégséges katonai ereje ahhoz, hogy kényszerítse a magyar rendőrséget és a MÁV-ot a deportálások folytatására, Veesenmayer végül elrendelte azok leállítását.

Eközben, július 6-án Hájim Weizmann, a Zsidó Ügynökség akkori első embere személyesen kérte Londontól a légierő beavatkozását. Másnap Anthony Eden brit külügyminiszter Winston Churchill elé terjesztette a kérést, és a kormányfő azt válaszolta: "Préseljen ki a légierőből, amit csak tud, és szükség esetén hivatkozzon rám". Eden ezt azonnal továbbította a légierőügyi tárcának, azzal a megjegyzéssel: "Nagyon remélem, hogy tudnak valamit csinálni; felhatalmazásom van a miniszterelnöktől annak közlésére, hogy ő egyetért".

A bombázásra azonban már nem volt szükség; egy "véletlen" amerikai légitámadás addigra már véget vetett a magyarországi deportálásoknak - áll a neves brit történész csütörtökön megjelent tanulmányában.

Sir Martin azzal fejezi be cikkét, hogy - ugyanúgy, ahogy az elmúlt években Raoul Wallenberg és (a magyar zsidók mentésében segítő) más diplomaták tevékenységét elismerték - Auschwitz felszabadításának 60. évfordulóján a svájci brit ügynök, Elizabeth Wiskemann is megérdemli, hogy megemlékezzenek róla.