szerző:
MTI

Csak abban fogalmaz egyértelműen az alkotmány, hogy az új köztársasági elnököt a hivatalban lévő államfő mandátumának lejárta előtt legalább egy hónappal kell megválasztani, viszont számos más, az elnökválasztásra vonatkozó paragrafusa többféleképpen értelmezhető - mondták alkotmányjogászok.

Teljes bizonyossággal csak az mondható, hogy az Országgyűlésnek július 4-ig - azaz Mádl Ferenc mandátumának lejárta előtt egy hónappal - meg kell választania a Magyar Köztársaság új elnökét.  A nagyobbik kormánypárt, a szocialisták mostani jelöltje, Szili Katalin - hacsak más pártok támogatói nem állnak melléje - lehet, hogy kénytelen lesz a háromfordulós eljárást kivárni, de elméletileg még akkor sem biztos, hogy megválasztják.

Az alkotmány arról világosan rendelkezik, hogy az elnökválasztás első - illetve sikertelenség esetén második - fordulójában kétharmados többség szükséges. A harmadik fordulóban viszont egyszerű többség is elegendő, ráadásul az 1946-as alkotmányból betű szerint átemelt rész megfogalmazásában "tekintet nélkül a szavazásban részt vevők számára." Ez a kitétel önmagában "abszurdum", hiszen e szerint akár egyetlen képviselő szavazatával is választhatna elnököt az Országgyűlés a harmadik fordulóban - mondta Halmai Gábor alkotmányjogász.

Egy másik alkotmányjogász, Lövétei István szerint azonban a fenti kitételt nem szabad kiragadni az alkotmány egészéből, hiszen egy másik paragrafus, a 24., világosan kimondja, hogy az Országgyűlés akkor határozatképes, ha "a képviselőknek több mint a fele jelen van".

Az alkotmány arról sem rendelkezik egyértelműen, hogy három sikertelen forduló után újra lehet-e kezdeni az elnökválasztási eljárást. Halmai szerint igen. "Elvileg újrakezdhető az eljárás: az alkotmány ezt nem írja elő, de nem is tiltja" - mondta.

További tisztázatlan kérdés, hogy mi történik, ha a leköszönő köztársasági elnök mandátumának lejártáig nem sikerül új elnököt választani. Az alkotmány ugyanis csak azt rögzíti, hogy a köztársasági elnök átmeneti akadályoztatása (például betegsége), illetve megbízatásának idő előtti megszűnése esetén az Országgyűlés elnöke helyettesítheti, korlátozott jogkörrel. 

Lövétei István szerint az alkotmányból azonban "az nem hámozható ki, hogy mi van akkor, ha nem választották meg a köztársasági elnököt". Ugyanakkor hozzátette, nagyon valószínűtlen, hogy nem sikerül új elnököt választani. "Ebben az esetben az országnak nincs elnöke" - fűzte hozzá Halmai.
 
A rendszerváltás után, 1990. augusztus harmadikán a 386 tagú Országgyűlés 295 igen és 13 nem szavazattal - egyedüli jelöltként - Göncz Árpádot választotta meg a köztársaság első elnökének. 1995. június 19-én - ekkor már a 76 szavazatot kapott Mádl Ferenc ellenében - 259 szavazattal újabb öt évre ismét Göncz Árpád lett az államfő. Mindkét szavazás egyfordulós volt és Göncz Árpád mindkétszer biztos kétharmados többséget tudhatott maga mögött.

Az 1995-ben még biztos vesztes Mádl Ferenc 2000. június hatodikán - az akkor többséggel rendelkező jobboldali kormánykoalíció jelöltjeként - három szavazási fordulót kellett kivárjon, míg harmadikra 243 igen és 96 nem szavazattal őt választották Göncz Árpád utódául.

 

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Itthon

Szonda Ipsos állítás: a Fidesz listáját Szili vezeti

Egy feltételezett közvetlen elnökválasztáson - írja a Népszabadság, a Szonda Ipsos felmérésére hivatkozva - 35 százalékot kapott volna a házelnök a múlt héten, 28 százalékra számíthatott volna Mádl Ferenc jelenlegi államfő, és nagy támogatottságot mutattak ki a kongresszuson Szilivel vívó Glatz Ferencnél is (17 százalék). Sólyom László hat, Gombár Csaba egy százalékot kapott volna.

Itthon

Szili Katalin: Losonczi-remix?

Az idősebbek még emlékeznek a nemrég elhunyt Losonczi Pálra, aki évtizedekig töltötte be a kommunista Magyarország államfői posztját anélkül, hogy bármiféle érdemleges szerepe lett volna. Akkor ez szinte természetesnek tűnt. Manapság viszont hatalmas malőr lenne hasonlóan jelentéktelen szereplőt államelnöknek választani.

Idős embereket fosztott ki egy nő, 12 év fegyházat kapott

Idős embereket fosztott ki egy nő, 12 év fegyházat kapott

Jim Jarmush új filmjével indul a Titanic Filmfesztivál

Jim Jarmush új filmjével indul a Titanic Filmfesztivál

Premier előtt látni a Mazda első elektromos autóját?

Premier előtt látni a Mazda első elektromos autóját?

Zuckerberg szerint felkészültek 2020-ra, nem érheti őket meglepetés

Zuckerberg szerint felkészültek 2020-ra, nem érheti őket meglepetés

Itt a Facebook nagy terve: egyesével vadásszák le a zaklatókat

Itt a Facebook nagy terve: egyesével vadásszák le a zaklatókat

Magyar művész lett a közönség kedvence a berlini fényfesztiválon

Magyar művész lett a közönség kedvence a berlini fényfesztiválon