Gyurcsány Ferenc. Messzelátó? © Müller Judit

Átlagosan heti egy munkanapját hivatalos külföldi úton töltötte Gyurcsány Ferenc az idei év első tíz hónapjában, októberben pedig majdnem minden másodikat. A nagy külpolitikai aktivitás mérlegét azonban a kancellária által nem kívánt irányba billentheti, hogy az utóbbi napokban is zajlott az október eleji washingtoni látogatásból fakadó belpolitikai botrány. A budapesti amerikai nagykövetség a négynapos ünnep előtti pénteken szükségesnek látta - a választási kampányra is célozva - rövid közleményben tudatni: "az Egyesült Államok nem foglal állást magyar belpolitikai kérdésekben". Úgy tűnik, nem volt elég ezt csak a Fidesz tudtára hozni. Áder János frakcióvezetőnek ugyanis, aki azt firtatta, Gyurcsány valóban bemószerolta-e Bush elnöknél Orbán Viktor viselkedését a 2001-es terrortámadás után, George H. Walker nagykövet két hete már hasonló értelmű levélben válaszolt. Időközben vitatható szerepet vállalt magára ebben az ügyben a kormány is, amikor - Gyurcsány egy magyarázatra szoruló kijelentését magyarázva - példa nélküli lépésre szánta el magát: a Külügyminisztérium honlapján részleteket hoztak nyilvánosságra az akkori washingtoni nagykövet, Jeszenszky Géza (MDF) titkos táviratából. Mint az ügy szinte összes dokumentumát, ezt is úgy értelmezte kormány és ellenzék egyaránt, mint a saját álláspontja igazolását.

Az ötlet aligha a Bem rakparton született. Legalábbis Somogyi Ferenc külügyminiszter a múlt héten a Magyar Televízióban, Az Este műsorában ezt mondta: "Nem gondolom, hogy ebből rendszert kéne csinálni." Ez diplomatikus megfogalmazása annak, amiért a külügyben azóta is berzenkednek: megbénítja a diplomaták gondolkozását, ha külső körök belpolitikai szempontok szerint mérlegelik elemzéseiket, nem is beszélve arról, hogy egy darabig másképp fogják kezelni külföldi partnereik a magyar diplomatákat, ha tudják, hogy bármikor nyilvánosságra kerülhet, amit nekik mondanak. Pedig Washingtonban komolyabb dolgokról esett szó, mint Orbán Viktor és Csurka István viszonya. Meghallgatták a távoli kis szövetséges véleményét Irakról, Afganisztánról vagy akár a madárinfluenzáról is, és ami a hazai közvéleményt talán a leginkább érdekelheti: kiderült, hogy Washington visszakozni készül vízumügyben. Remélhető, hogy a saját maguk által számolt és nem is nyilvános statisztikát az amerikaiak jóindulatúbban értékelik, s egyszer csak megállapítják, mégsem olyan sok az illegális magyar bevándorló az Egyesült Államokban, hogy az indokolná a vízumkényszer fenntartását.

Az EU és az USA közötti állandó egyensúlyozásra való tekintettel ("több Európa nem jelent kevesebb Amerikát") jól jött, hogy Washington után egy héttel Gyurcsány kiugrott Párizsba, majd - úton az október végi angliai EU-csúcsra - múlt szerdán Berlinbe is benézett. Kijelölt kancellárként a kereszténydemokrata Angela Merkel a külföldi kormányfők közül elsőként a magyar miniszterelnököt fogadta. Talán azért is, mert - mint Peisch Sándor berlini magyar nagykövet a HVG kérdésére elmondta - az alakulóban lévő nagykoalíciós német kormány várhatóan nagyobb figyelmet fog fordítani a kis és közepes országokra. Berlini tárgyalásai után Gyurcsány Ferenc úgy nyilatkozott, hogy az alapvetően jó államközi kapcsolatokat az utóbbi időben egyetlen fejlemény zavarta, nevezetesen a magyar munkavállalók elleni németországi eljárások jogszerűsége kapcsán felmerült kételyek.

A történethez tartozik az a hullámzás, hogy míg Helmut Kohl a rendszerváltás előtt Németh Miklós, utána pedig Antall József, majd Horn Gyula magyar miniszterelnökökkel kitűnő személyes viszonyt ápolt, addig Kohl 1998-as távozása s egyben a magyarországi kormányváltás után a szociáldemokrata Gerhard Schröder és Orbán Viktor kapcsolatát nehéz lett volna barátságnak nevezni. Mire aztán 2002-ben Schröder meghívta Berlinbe - még kijelölt miniszterelnökként - Medgyessy Pétert, addigra kiderült, hogy a kancellár figyelme a kelet-közép-európai régió országai közül elsősorban Lengyelországra irányul. Ez a későbbiekre is rányomta a bélyegét, például amikor Magyarország - bár szerette volna, de - nem kapta meg az európai határőrizeti ügynökséget, amelynek székhelye végül idén áprilisban, erőteljes német támogatással, Varsó lett. A hála nem külpolitikai kategória: bár Magyarország korábban általában támogatta a német törekvéseket - lett légyen szó akár az európai uniós döntési mechanizmusról, akár Németország állandó BT-tagságáról -, az ellenszolgáltatás, legalábbis e példa tanúsága szerint, elmaradt.

Mindazonáltal múlt heti tárgyalásai után Gyurcsány Ferenc úgy nyilatkozott a Berlinben dolgozó magyar tudósítóknak, köztük a HVG munkatársának, hogy kölcsönös tanulási folyamatról van szó: az EU-ba tavaly belépett országok most azt próbálgatják, hogyan kell a nemzeti érdekeket érvényesíteni, a 15-ök, a régiek pedig azt tanulják, hogyan kell az egyre karakteresebb cseh, szlovák vagy éppen magyar álláspontot kezelni. Gyurcsány szerint ebben a visegrádi négyek - illetve esetenként Ausztriával és Szlovéniával kiegészítve: hatok - egy-egy kérdésben kialakított közös álláspontja már lehet olyan tényező, amelyet nem lehet figyelmen kívül hagyni.

© Vörös Szilárd

Igaz, a többi új tagállamhoz hasonlóan Magyarország még csak tanulja az uniós politizálást. A kis tagállamok ráadásul nem győznek mindennel foglalkozni - nincs is szükségük rá -, ezért a legnehezebb feladat az ország számára valóban fontos kérdések kiválasztása. De azt is nyomon kell követnie, melyek azok a kérdések, amelyek neki másodlagosak ugyan, ám más tagállamoknak lényegesek. Az unión belül ugyanis nincsenek állandó szövetségesek, csak állandó érdekek, vagyis egy tagállam egy számára mellékes kérdésben értékes támogatást nyújthat egy másiknak, amelyik ezt hasonlóképpen viszonozhatja egy neki kevésbé fontos ügyben. A támogatásokkal való "üzletelés" bizonyos mértékig meg is gyorsítja a bővítéssel egyébként igencsak nehézkessé vált döntéshozatali folyamatot.

A szövetséges forgandóságát jól példázta a Törökországgal és Horvátországgal esedékes csatlakozási tárgyalások megkezdése körüli alkudozás október elején. Miközben Magyarország - Ausztriához hasonlóan - következetesen szorgalmazta, hogy mielőbb kezdjenek tárgyalni Zágrábbal, Törökországgal kapcsolatban már nem állt vállvetve egymás mellett Budapest és az Ankara EU-tagságának lehetőségét az utolsó pillanatig elutasító Bécs. Horvátországgal szemben egyébként a keményebb brit álláspontot támogatta Varsó is, de egy egészen más ügyben, a cukorpiaci rendtartás reformjában a magyar és a lengyel álláspont nagyon közel áll egymáshoz.

A szövetséges alkalmi, a konkrét ügyektől függő váltakozása persze nem zárja ki lazább koalíciók létét: ismét van együttműködés a visegrádi négyek között, noha 2002-ben a csatlakozási tárgyalások finisében, amikor késhegyre menő alkudozás folyt a pénzről, a négyek eltértek előre egyeztetett pozícióiktól, ezért sokan már temették ezt a csoportosulást. Azóta kiderült, hogy Csehországnak, Magyarországnak, Lengyelországnak és Szlovákiának az EU-ban bőven akadnak közös érdekeik, és az együttes fellépés növeli súlyukat. Sőt az EU kényes helyzetében - amikor kútba esett az alkotmány, és küszöbön áll az alkudozás a következő hétéves költségvetésről - Magyarország most jó helyzetben van, hiszen június óta egy évig a visegrádiak soros elnöke. Gyurcsánynak voltak is ötletei, például hogy átmeneti hároméves költségvetést fogadjanak el, de ezt a visegrádiak sem támogatták egyértelműen, s az EU-ban sem fogadták kedvezően.

Nehéz ugyanakkor megítélni, hogy a magyar politikában gyakorta emlegetett "balkáni híd" szerep mennyiben vágy, és mennyiben valóság. Kétségtelen tény, hogy az új tagországoknak nagyobb a helyismeretük, kiterjedtebb a kapcsolatrendszerük a szovjet, illetve jugoszláv utódállamokban, s diplomáciájuk a mentalitásbeli közelség révén is magabiztosabban mozog a régióban. A kilencvenes évek végén még Magyarország NATO-csatlakozását is siettette az a körülmény, hogy az észak-atlanti szövetség beavatkozásra készült Koszovóban. Az akkori balkáni hírszerzési munka mindmáig a magyar honvédség talán legfontosabb katonai NATO-hozzájárulása, amely - a NATO szárazföldi misszióiban való részvétellel együtt - brüsszeli források szerint ellensúlyozni tudja a haderőfejlesztés lassúsága és a katonai kiadások alacsony szintje miatt Magyarországot érő bírálatokat.

Kézenfekvő geopolitikai megfontolások miatt Magyarország az EU szomszédságpolitikájában is elsősorban a Nyugat-Balkánra kíván szakosodni. Ez a törekvés volt tetten érhető abban is, ahogyan Budapest október elején a Horvátországgal való uniós csatlakozási tárgyalások mielőbbi megkezdéséért lobbizott. Más kérdés, hogy a Nyugat-Balkánon szintén érdekelt Ausztriának egyedül sikerült learatnia a babérokat. A horvát siker lendületére alapozva a féléves EU-elnökséget januártól átvevő osztrákok aktivizálni kívánják az unió nyugat-balkáni politikáját, és ez a magyar diplomácia számára is újabb lehetőségeket jelent.

Brüsszelből nézve többnyire ilyenként értékelik az októberi magyar-román közös kormányülést is, nem úgy, mint közelebbről (lásd Eltérő üléspontok című írásunkat). Mindenesetre a miniszterelnökök és miniszterek ilyen összeborulása más szomszédainkkal - az eddigi bejelentések szerint a horvátokkal és az osztrákokkal - is várható. Nyilván növeli a decemberi bécsi kormányülés súlyát, hogy januártól fél évig Ausztria tölti be az EU soros elnöki tisztét - miközben él az emléke annak, hogy 2000-ben az EU többi tagja átmeneti bojkott alá vette Ausztriát, miután Wolfgang Schüssel kancellár bevonta a kormányzásba a szélsőségesként elkönyvelt Jörg Haider pártját. Nem utolsósorban az akkori EU-szankciókból adódott Bécs azon felismerése is, hogy az immár 25 tagúra bővült közösségben csakis szövetségek révén érvényesítheti érdekeit: kis ország a kis országgal, szomszéd a szomszéddal. Ausztria tehát - egyébként Szlovéniához hasonlóan - egyre intenzívebben vesz részt a visegrádi négyek együttműködésében, amely márkaneve ellenére ily módon mindinkább a 4+2 képletnek felel meg. Míg a csehek és a szlovákok részéről érződik némi aggodalom, nehogy Bécs esetleg vezető szerepre tegyen szert, a magyarok elválaszthatatlan regionális partnernak tekintik Ausztriát. Igaz, az osztrákok közben a pénzre is gondolnak. Burgenland tartomány egyelőre - a jövő év végén lezáruló uniós költségvetési időszakban - önállóan kap uniós fejlesztési pénzeket, mert egy főre jutó átlagjövedelme alatta maradt az uniós átlag 75 százalékának. Időközben azonban elérte ezt a szintet, és csak úgy kaphat támogatást, ha határon túli területekkel kapaszkodik össze.

Kérdés, mennyi ideje jut majd Gyurcsány Ferencnek a választási kampányban az eddigiekhez hasonlóan sűrű - és a hazai politikához képest alighanem üdítőbb - külföldi programokra. A "kancellári külpolitika" egyébként nem példátlan, a rendszerváltás óta más miniszterelnökök is hajlottak rá. Megszokott dolog ez Németországban (lásd Diplomatamunka című írásunkat), vagy éppen Ausztriában, ahol most a rendkívül felkészültnek tartott Ursula Plassnik külügyminiszter például még azzal is a kancellári külpolitizálásnak teremti meg a lehetőségét, hogy ő maga szinte sohasem ad interjút. Csalóka látszatot kelthet ugyanakkor, hogy idehaza a hivatásos diplomatából lett - és a Bem rakparton szakmai tekintélynek örvendő - külügyminiszter, Somogyi Ferenc nem szeret a nyilvánosság előtt szerepelni. Gyurcsánynak viszont nincs olyan erős saját külügyes gárdája, hogy ne kelljen a Külügyminisztérium stratégáira támaszkodnia.