szerző:
euractiv.hu

Augusztus elejétől az interneten lesz olvasható az Új Magyarország program tervezete, amelyet a kormány társadalmi vita után, szeptember 21-én véglegesít, és október 5-én nyújt be az Európai Uniónak. A második magyar Nemzeti Fejlesztési Tervről van szó, amely a 2007 és 2013 közötti időszak európai uniós támogatásának, mintegy 8.003.000.000.000 (nyolcezerhárommilliárd) forintnak az elköltését foglalja rendszerbe.

Gyurcsány Ferenc miniszterelnök egy korszak lezárásáról és egy új nyitányáról beszélt azon a csütörtöki sajtótájékoztatón, amelyen Bajnai Gordon fejlesztéspolitikai kormánybiztossal ismertették az Új Magyarország Fejlesztési terv társadalmi vitára kerülő változatát.

A mintegy 100 oldalas dokumentum a pénzek elosztásának elveit, irányait és megosztását tartalmazza, de csak keretet jelent, az, hogy valójában mi minden épül ebből az ésszel nem nagyon felfogható mennyiségű pénzből, attól függ, hogy milyen konkrét pályázatok születnek.

A tervezetet nem csak társadalmi és cilvilszervezetekkel vitatják meg, hanem elküldik az Állami Számvevőszéknek is.

Bajnai Gordon a fő célokat illetően a foglalkoztatás, a növekedés, a fenntarthatóság és a kohézió kulcsszavakat használta. Mint mondta, a strukturális alapok pénzeinek 75-80 százalékát infrastruktúra-fejlesztésre, 20-25 százalékát humán programokra fordítják.

A kormánybiztos kiemelte, hogy az EU-tól érkező hatalmas összeget nem a jelenlegi struktúrában fogja elkölteni az ország, mert "lyukas zsákba nem öntünk pénzt". Ugyancsak hangsúlyozta, hogy a program nagy esély az ország elmaradott térségei számára, hogy felzárkózzanak, különösen, ha azt is figyelembe vesszük, hogy a beinduló programok jelentős magántőkét is megmozdítanak majd.

A szakember átláthatóságot ígért, s azt, hogy a programok megvalósításakor nagyon fognak ügyelni arra: gazda szeme hízlalja a jószágot, vagyis olyanok jussanak lehetőséghez, akik jó gazdaként érdekeltek az adott projekt megvalósításában.

Az euractiv.hu a sajtótájékoztatón feltett kérdésében emlékeztetett: még a legtöbb régi, tapasztalattal rendelkező EU-tagországnál is előfordul, hogy Brüsszel utólag visszakér kifizetett támogatást, mert azt szabálytalanul, vagy nem kellő ellenőrzés mellett költötték el. Vajon alkalmas-e a magyar EU-intézményrendszer arra, hogy mások hibáiból tanulva megelőzze a hasonló eseteket?

Bajnai Gordon elismerte, hogy nagy a kockázat, s már olyan is előfordult, hogy egy-egy projekt támogatásának 50 százalékát utólag visszakérték szabálytalanságok miatt. A megfelelő ellenőrzést biztosító intézményrendszernek 2007-re kell felállnia, s ez a szervezet uniós akkreditáció után lát munkához - minden egyes operatív program részeként.

A magyar hatóságok nagyon komolyan veszik az uniós szabályok megtartását és megtartatását. A kockázat ez ügyben többsíkú: előfordulhat, hogy az EU által nem elfogadhatónak tartott célokra jut uniós pénz, de az ellenőrzés, a nyilvántartás hiányosságai is alapot adhatnak utólagos szankciókra. Természetesen elsősorban maguk a pályázók tehetik a legtöbbet azért, hogy utólagos reklamáció ne hozza kellemetlen helyzetbe őket: szigorúan meg kell felelniük a pályázat alapján velük kötött szerződésben foglaltaknak.

A hamarosan kezdődő társadalmi vita részleteit, ütemezését a jövő héten ismertetik.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
MTI Itthon

Gyurcsány: nem félünk hozzányúlni az egészségügyhöz

A kormány nem fél attól, hogy ha kell, hozzányúljon a költségvetéshez, az egészségügyhöz, a közigazgatáshoz - közölte parlamenti felszólalásában a miniszterelnök, hozzátéve: a héten nyilvánosságra hozzák a következő évek átfogó fejlesztési programját, az Új Magyarország Nemzeti Fejlesztési Tervet.

MTI Itthon

Gyurcsány Ferenc ma este tévébeszédet tart az MTV-n

A Magyar Televízió ma 20 órától hat percben felvételről sugározza Gyurcsány Ferenc miniszterelnöki tévébeszédét a reformokról, különös tekintettel az egészségügy reformjára és a Nemzeti Fejlesztési Tervre - írja közleményében a Magyar Televízió.

Vélemény

Portré Bajnai Gordonról

"Szüleim és húgom 1990-ben kiköltöztek Bécsbe. Magam beszéltem rá apámat, mondván, néha kell egy nagyot váltani" - jelzi a 38 esztendős újdonsült nemzetifejlesztés-főfelelős, hogy már pesti közgazdászhallgatóként is a bátor vállalások pártolója volt.

MTI Vállalkozás

Milyen hatása lesz a Gyurcsány-csomagnak a cégekre?

A program alapvetően a bevételi oldalról közelíti meg az egyensúly javítását, 92 százalékának fedezete ugyanis adónövelés, és mindösszesen 8 százalékát teszi ki a kiadáscsökkentés. Az intézkedések mintegy 750 milliárd forinttal csökkentik a vállalkozások jövedelemszintjét a következő két évben - tájékoztatott Bihall Tamás, az MKIK alelnöke.

Újabb 30 000 internetszóró műholdat telepítene az űrbe a SpaceX

Újabb 30 000 internetszóró műholdat telepítene az űrbe a SpaceX

A friss Nobel-díjas, aki nem engedi, hogy előirják neki, ki legyen

A friss Nobel-díjas, aki nem engedi, hogy előirják neki, ki legyen

Macron őrültségnek nevezte a szíriai török hadműveleteket

Macron őrültségnek nevezte a szíriai török hadműveleteket

24.hu: Budapesten nyit török iskolát Erdogan

24.hu: Budapesten nyit török iskolát Erdogan

Ha ezt tényleg bevezetik, vége a kilométerórák visszatekerésének

Ha ezt tényleg bevezetik, vége a kilométerórák visszatekerésének

Összecsaptak a metrójegyár-emelés miatt tüntetők a rendőrökkel Chilében

Összecsaptak a metrójegyár-emelés miatt tüntetők a rendőrökkel Chilében