Rúzsa Magdolna lett 2006 hangja, legalábbis a Megasztár tehetségkutató idei szériájának ő lett a legnagyobb felfedezettje. A vajd'magyar dalos pacsirta, akiből csak egy van, s aki huszonegy éves ápolónőként azért kerülhetett be a verseny tizenkettes döntőjébe, mert a csatorna a határon túliak előtt is nyitottá tette a tehetségkutatót. Meg persze az sms-küldést is. Rúzsa mindenesetre überelhetetlen volt, s ezt a közönség is tudta, hiszen az egész műsorfolyam során egyetlen alkalommal sem kényszerítette párbajozásra (aki nem ismerné a szabályokat: azok párbajoznak, akik továbbjutására a legkevesebben szavaztak). A valóban csodálatos hangú énekesnő Megasztárban előadott számait tartalmazó lemeze hamar kijött, azóta azonban már saját albumot is megjelentetett. És bár a tv2 újabb produkciója, a Megatánc sikerben elmaradt elődjétől, azért ne feledkezzünk meg ennek győzteséről sem: Kovács Gergely Csanád úgy táncol, mint egy isten, nézzék meg. (Fotó: tv2.hu)

Szabó István rendezőnek se a filmjeiről szólt az idei esztendő, a Rokonok mindenesetre csendesen megbukott. Nagy alkotókkal is előfordul az ilyesmi. De azt azért nem hittük volna, hogy egy ember ügynökmúltjának napvilágra kerülése ekkora dühöt válthat ki, mármint a leleplezővel szemben. Mert bár Szabó volt az, aki 1957 és 1963 között „Képesi Endre” fedőnevű titkos ügynökként jelentéseket írt főiskolai évfolyamtársairól, a szakma és az értelmiség jelentős részének éktelen haragja a kutatásait az Élet és Irodalomban éppen a filmszemle előtt publikáló Gervai András ellen fordult, s ugyanezek látványosan álltak ki az exügynök rendező mellett. Szabó dolga mindössze az lett volna, hogy bocsánatot kér mindenkitől, akinek valaha ártott, s amiért ennyi ideig hallgatott. Ehelyett a sumákolást választotta az Oscar-díjas rendező, hőstettként, önfeláldozásként állította be a vamzerkedést, meg hogy a légynek sem. Aztán kibökte: csak magára gondolt. Tanulság: volt ügynököknek felesleges titkolózniuk, ha előkerül III/III-as dossziéjuk, bőven jut nekik az elismerésekből is. (HVG-fotó: Benkő Imre)

Such Györgyöt az éppen elmúló év ritka, emlékezetes pillanatainak egyikeként választották rádióelnökké. Konszenzusos döntés született, nézzük meg jól, lehet, hogy ilyet a büdös életbe' nem látunk többet. A legutóbbi időkig kommunikációs tanácsadóként tevékenykedő Such korábban a Magyar Narancs alapítója, a Magyar Hírlap, s a TV3 munkatársa volt, mindazonáltal 1991-től 1993-ig Orbán Viktor mellett kabinetfőnőnökként, 1999-ben pedig a televízió gazdasági alelnökeként dolgozott. A hozzá hasonlókra jobbára minden politikai oldal gyanakvással tekint, sokkal ritkább, ami most történt: noha közrádiós tapasztalat híján volt, a Magyar Rádió konszolidációjának leléteményesét látták meg benne a politikai kurátorok. Első intézkedései egyikeként megvált Lovas Istvántól meg az ő - s mások - jegyzeteitől, üzenve ezzel nekünk, s a korábbi elnöknek ugyanúgy: csak mert valaki összefüggésbe hozható a polgári erőkkel, még nem kell a radikáljobbnak falaznia. A közrádióban ennek helye nincs, fogalmazott világosan. Az először manipulálva megvágott, s közzétett Lamperth-beszéd miatt ugyan újra ferdén néztek rá, pozitív megítélését és tenni akarását azonban még szerkesztőjének akciója sem kezdhette ki.

Szombathy Pál lapkészítő esetében csak az volt a kérdés, mikor menesztik a Magyar Hírlap (MH) főszerkesztői posztjáról. A Ringier által utcára tett MH-t megmentő nagytőkés Széles Gábor és Szombathy Pál egyszerűen nem illettek össze. Korábban már kóstolgatták egymást, emlékezhetünk: a Fidesz tavaszi választmányán készített, a címlapon szerepeltetett MTI-fotó nem nyerte el a tulaj tetszését. Pedig azon megkapóan fúrta egymásba tekintetét a nemzet orvosa és Orbán Viktor. A nézeteltéréseket akkor rendezték, év végén azonban már nem sikerült. Széles, úgy fest, tisztogatást rendelt el, Szombathy ellenkezett, így a csisztkát vele kezdték, ő volt az első, aki röpült. A főszerkesztőt nem csak azért soroljuk az év nagy veszteseihez, mert alulmaradt a tulajdonossal szemben, hanem mert – bár némi ideje volt rá – nem sikerült igazán ütőképes lapot kanyarítania a Magyar Hírlapból. Úgy hírlik, újabb lap létrehozásán töri a fejét. Jövőre kiderül, az a produktum markánsabb lesz-e elődjénél. (Fotó: emasa.hu)

Térey János nem ígéret, őt már biztosan elkerüli a magyar fátum, hogy 36 év felett is – lesajnálóan – fiatal írónak tekintsék, mint annyi sors- és kortársát. Ezzel persze nem mondtunk sokat. Hiszen már 2001-ben József Attila-díjat kapott, ami ha valaki nem követ el hibát és kellő ideig él, a Kossuth-díj előszobájának tekinthető az íróknál. Ráadásul Térey nagyon szorgalmatos alkotó. Idén is alaposan hozzápakolt életművéhez. Papp Andrással közösen írt rémdrámáját a Köztársaság téri lincselésről, a Kazamatákat bemutatta a Katona József Színház Gothár Péter rendezésében. Az előadást élénk, bár nem csupán esztétikai természetű vita kísérte, sokan a Hollós–Lajtai-páros kádári kurzustörténeti szemléletének feltámadását vizionálták, míg mások az ábrázolás merészsége és elfogulatlansága miatt dicsérték a művet. Az utóbbiaknak lehet igazuk. És nem maradt visszhangtalan a költő Ultra című verseskötete sem, amely az elmúlt négy év termését tartalmazza. Mondják, nincs benne gyenge darab. (Fotó: Szépírók Társasága)

Az ügyeletes katasztrófavédő elvitte a balhét. Az augusztus 20-i viharos tüzijáték során a Miniszterelnöki Hivatalban követték el a legsúlyosabb hibákat - áll az ombudsman jelentésében, mégis úgy tűnt, egyedül a katasztrófavédelem névtelen ügyeletese jutott kárhozatra a vészhelyzet, illetve a kirobbanó pánik kezelésében mutatkozó impotenciáért. Az öt halálos áldozattal járó égszakadásért ugyanis egyedül őt menesztették. Bár egy darabig hasonló főbűnösnek számított az Országos Meteorológiai Szolgálat ügyeletese is, róla a bíróság megállapította, hogy nem követett el fegyelmi vétséget. A "legsúlyosabb hibák" fészkében, vagyis a MEH-ben egy főosztályezetői visszafokozás történt, semmi egyéb. A tragédia nyomán összeállt kép alapján egyébként az ügy minden szereplője hibázott.

Virsinger György, a Pest Megyei Állategészségügyi és Élelmiszerellenőrző Állomás vezetője a decemberi hírfolyamban bizonyosan lenyomta a Gyurcsány-Orbán-kettőst, de még Csonka Picit is. A vezetése alatt álló szervezet több száz tonna romlott élelmiszertől mentette meg a magyarságot, amiért már önmagában elismerés jár. De azért is jár, mert az eseményeket figyelve az embernek az a benyomása támad, hogy bizonyos hatóságok jól végzik (vagy legalább: végzik) a munkájukat. A fogyasztók védelmét célzó akciókat (legyen szó a balatoni sütödék ellenőrzéséről, a kínai piac olvadó vasalóinak betiltásáról, vagy a megtévesztő tévéreklámok, s egérlátta sütöderészlegek miatt kirótt bírságokról) a társadalom szimpátiával szemléli, ezek szükségességéről és jogosságáról ritka konszenzus alakult ki az országban. Ez pedig tovább javítja a munkamorált. (Fotó: Nap-Kelte)

Sipos József lobbanékony alkat – tartja magáról. Márpedig ez különösen kellemetlen lehet akkor, ha ég a ház. Az MSZP Társadalompolitikai Tagozatának ügyvivője akkor tessékelte be udvariasan a Magyar Rádió riporterét pártja választmányának belső tanácskozására, majd „feledkezett meg” vendégéről, amikor már izzott a levegő az őszödi beszéd miatt. A szoci „népiek” prominense nehezen emésztette meg Gyurcsány feltétlen vezérségét a párton belül, pedig éppúgy KISZ-titkárként ébredt benne a reformelkötelezettség, mint a kormányfőben. Ám a rendszerváltás táján pályájuk másfelé kanyarodott: Gyurcsányé vidékről Pestre privatizátornak, Siposé meg Pestről az agitprop osztályról vidékre egyetemi oktatónak. Ez sok mindent megmagyaráz, de a párt mégsem tudta megbocsátani Siposnak, hogy lehetővé tette Lamperth Mónika és Szekeres Imre beszédei kínos vagy félreérthető részleteinek kiszivárgását. A pártból kizárt politikus-történész most már az MSZP-n kívül kell küzdeni a megszorító intézkedések „plebejus demokratikus korrekciójáért”. „De én nem félek! Tovább fogok küzdeni” – ígérte meg a HVG olvasóinak.