szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Szerdai lapvélemények szerint a köztársasági elnök a népszavazási vitában is állást foglalt, amikor aláírta a költségvetési törvény módosítását, amelynek következtében a büdzsé kiadási oldalára került a vizitdíj. Sólyom László ugyanakkor úgy nyilatkozott, ezt gondolni tudatlanság.

"Az államfői szignó új helyzetet teremthet a Fidesz és a KDNP két népszavazási kérdésének megítélésében. A módosítás egyik pontja ugyanis 100 millió forintot biztosít a költségvetésből az önkormányzatok számára a vizitdíj visszatérítéséhez" - írta a Népszava, amely a Köztársasági Elnöki Hivatal sajtófőnökére hivatkozva közölte, hogy Sólyom László már kedden aláírta a költségvetés módosításáról szóló, a parlament által már elfogadott törvényt.

A Népszabadság szerdán az államfői aláírás lehetséges következményeiről írva hangsúlyozta: "ezzel együtt sem lehet kijelenteni ugyanakkor, hogy eldőlt a kérdés: az OVB - erre a törvénymódosításra hivatkozva - ismét elutasíthatja a Fidesz kezdeményezését".

A Magyar Nemzetnek nyilatkozva Répássy Róbert (Fidesz) a törvény aláírásáról szólva leszögezte: pártja szerint ez nem nyújt jogalapot a népszavazási kérdések elutasítására, ám "ennek ellenére az Országos Választási Bizottságnak jó ürügyül szolgálhat az időhúzásra".

"Tájékozatlanságon alapuló hisztériaként" jellemezte Sólyom László köztársasági elnök az azzal kapcsolatos vitát, hogy aláírta a költségvetési törvény - vizitdíjra vonatkozó - módosítását. A Berlinben tartózkodó államfő szerdán magyar újságírók előtt hangsúlyozta, hogy a költségvetési törvényben eddig is szerepelt a vizitdíj, s voltaképpen "egészen apró, technikai jellegű változás" történt. Összességében csak annyi történt, hogy megváltoztatták azt a módot, ahogyan a vizitdíj visszatérítését szabályozzák. Néhány szó változott csupán - jelentette ki a köztársasági elnök, hangsúlyozva: a módosítás egyáltalán nem érinti azt a kérdést, hogy a vizitdíj kérdésében lehet-e vagy nem népszavazást tartani. "Abszolút nem értem, hogy mi a probléma" - jelentette ki az államfő.

Egy kérdésre válaszolva - amely szerint az aláírással egyes vélemények szerint ellehetetlenítette volna népszavazás megtartását - Sólyom László kijelentette: az ilyen vélemények csakis a tudatlanságból eredhetnek. "El kell olvasni azt a jogszabályt, amelyet aláírtam" - hangsúlyozta az elnök, utalva arra, hogy az a költségvetési törvénynek egy módosítása. A vizitdíjjal kapcsolatban a korábbiakhoz képest csupán a visszatérítés módja változott. Az önkormányzatok ugyanis visszaadják a vizitdíjat azoknak, akik több mint húsz alkalommal voltak orvosnál, s a húsz felett már nem kellene fizetni. Tisztán technikai jellegű módosításról van szó, amely egyáltalán nem érinti egy esetleges, a vizitdíjról való népszavazás kérdését - hangsúlyozta Sólyom László.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!

MTI Itthon

Alkotmányellenes mulasztás a népszavazási törvényben

Alkotmányellenes a népszavazásról szóló törvény, ugyanis mulasztásos alkotmánysértés áll fent azért, mert az Országgyűlés nem szabályozta, hogy az eredményes ügydöntő népszavazás meddig kötelező a törvényhozásra, illetve amennyiben sikertelen, abban az esetben mikor lehet újabbat kiírni ugyanabban a kérdésben - mondta ki az Alkotmánybíróság (Ab) kedden.

MTI Itthon

A Fidesz ismét a népszavazások hitelesítésére szólítja fel az OVB-t

A Fidesz ismét arra szólítja fel az Országos Választási Bizottságot (OVB), hogy hétfői ülésén az Alkotmánybíróság (Ab) határozatának megfelelően hitelesítse a vizitdíjról, a kórházi napidíjról és a tandíjról szóló népszavazási kezdeményezések aláírásgyűjtő íveit - mondta Pokorni Zoltán, a párt alelnöke pénteki budapesti sajtótájékoztatóján.

MTI Itthon

Nem lesz népszavazás az ingyen sörről

Az Alkotmánybíróság (Ab) kedden helybenhagyta az Országos Választási Bizottság (OVB) határozatát, amellyel elutasította az ingyen sörrel kapcsolatos népszavazási kezdeményezést.

Fókuszban

Közelebb a népszavazáshoz

Tervezni se lehetett volna sokkal pontosabb időzítést, mint ahogyan három nappal Orbán Viktor nyilatkozatát követőenaz...

MTI/HavariaPress Itthon

Mégis tartható népszavazás az OVB által elutasított kérdésekben

Az Alkotmánybíróság (Ab) megsemmisítette az OVB-nek a vizitdíj, a kórházi napidíj, valamint a képzési hozzájárulásra vonatkozó népszavazási kezdeményezések aláírásgyűjtő ívének hitelesítését megtagadó határozatát. Az Ab álláspontja szerint mind a három kérdés népszavazásra bocsátható.

Hét nap

Az AB a népszavazásról

Az év végéig adott haladékot az Alkotmánybíróság az Országgyűlésnek, hogy fogadjon el részletes szabályokat az...