A Fidesz akciója után. Rágyújtó hangulat © Stiller Ákos

A nyolcvanas évek végén az akkori Fidesz kamaszos lendületétől korántsem idegen politikai performance-nak számított volna, ha Orbán Viktor és csapata csavarhúzókkal, franciakulcsokkal nekimegy, és röpke fél óra alatt szétbont egy rendőrségi kordont. Egészen más megvilágításba helyezi azonban a múlt pénteki Kossuth téri kordonbontást, hogy amikor Orbán a párt frakcióülésén kész helyzet elé állítva mit sem sejtő képviselőtársait a fémkerítés eltakarítására rendelte ki őket, egy olyan parlamenti erő volt az akció végrehajtója, amelynek előzőleg minden jogi lehetősége adott volt ahhoz, hogy például bírósági úton próbáljon elégtételt venni az éppen száz nappal korábban felállított - időközben több szakember által is erősen vitatott státusú - rendőrségi kordon ügyében.

A polgári engedetlenségnek titulált fideszes akcióból leginkább a "polgári engedetlenség" hiányzott. A mentelmi jog által védett ellenzéki képviselők fellépése - jóllehet utóbb azt nyilatkozták, vállalják tettük minden következményét (ami a rendőrségi feljelentés nyomán akár elzárásra vagy közérdekű munkára váltható szabálysértési bírság is lehet) - nem csupán a hatalmat provokáló lépés volt. Orbán "média-hack"-je azokat a jó ideje már az ellenzéki vezér jeladására váró, könnyen feltüzelhető választókat is heccelte, akiknek sokkal több vesztenivalójuk lehet, mint a kordonbontásban részt vett politikusoknak. A tavaly őszi, utcai zavargásokba torkolló tüntetéssorozat ismeretében így még akár valamifajta politikai józanságra, illetve tanulási folyamatra is utalhat, hogy az otthon maradók majd mindegyike "otthon tartott még egy embert". E hét elejéig legalábbis csak erősen szordínós, néhány tucat embert megmozgató demonstrációkra került sor a fővárosban, illetve vidéken.

A pénteki műsor persze aligha jött volna létre a kormány és a rendőrség "tevékeny" passzivitása nélkül: az ellenzéki kommunikációban előszeretettel "rendőrállami" szimbólumként látott és láttatott fémkerítés eltakarítása ügyében ugyanis szinte már provokálóan nem történt semmi. Annak ellenére sem, hogy a kordonnak - szólamok szintjén legalábbis - jószerével már csak egyetlen hivatalos pártfogója maradt: Gergényi Péter, budapesti rendőrfőkapitány. Többször is hallatta hangját a tér "demilitarizálása" ügyében - megannyi ellenzéki politikuson kívül - Szili Katalin, az Országgyűlés szocialista elnöke. Fodor Gábor és Gusztos Péter liberális képviselők pedig - miközben a tavalyi tüntetések tartalmával és kivitelezési módjával semmiben sem tudtak azonosulni - a szólásszabadság korlátozásaként értékelték, és javasolták száműzni a rácsokat. A kordonbontás előtt 24 órával Takács Albert, az állampolgári jogok országgyűlési biztosának általános helyettese is úgy látta: a globális térzárral szemben egy ésszerű méretűre zsugorított biztonsági zóna fenntartása is elegendő lenne. A műveleti terület "visszaminősítésének" várható időpontját firtató kérdésekre azonban az országos és a budapesti rendőrség jobbára semmivel, illetve egymásra mutogatással válaszolt, Petrétei József igazságügyi miniszter pedig hatásköri hiányra hivatkozva tárta szét a kezét. Nem így a történtek után: Petrétei kedden már aktív kezdeményezője volt a nemzetbiztonsági bizottság összehívásának, hogy a szerinte pusztán "rendőrszakmai kérdésben" megoldás szülessen.

A szereplők mindegyike ezúttal is szokásos játékstílusát gyakorolta: nem a "dolgot magát" vizsgálták. A kordonbontók elsőrendű célja sem egy törvénytelennek vélt helyzet megszüntetése volt. Orbán már jó ideje arra az illúzióra - és illúziókeltésre - építette fel a stratégiáját, hogy a kormánnyal és a reformintézkedésekkel kapcsolatos elégedetlenség kora tavaszra kritikus méreteket ölt, és az utcai megmozdulások nyomán előbb-utóbb elfogy a kormánytöbbség Gyurcsány mögül. A Fideszhez közel álló Hír Tv-n megszólaló elemzők, így például Fritz Tamás politológus nem is csináltak titkot abból, hogy arra számítanak, idővel a köztársasági elnök enged az "új többség" akaratának, és előrehozott választásokat ír ki. Sólyom László azonban, akitől egyébként - mint azt a Zengőre tervezett NATO-radar építése elleni tiltakozásban való részvétele mutatta (HVG, 2004. február 21.) - nem állnak távol a tiltakozások civil formái, hamar lehűtötte a kedélyeket: a kordonbontást a jogállamiság elleni támadásként értelmezte. Pénteki közleményében nemcsak arra figyelmeztette a kezdeményezőket - lényegében Orbánt -, hogy "a jogállamot nem lehet nem jogállami eszközökkel szolgálni", hanem arra is, hogy a kordonbontással közvetlenül megvalósuló jogsértéseken túl az akció szimbolikus voltával az országgyűlési képviselők olyan mintát adtak, amelynek társadalmi következményeivel is számolniuk kellett volna. "Nem hallgatható el viszont az sem - tette hozzá Sólyom -, hogy a Kossuth téren a gyülekezési jogot ősz óta alkotmányosan aggályos módon korlátozza a rendőrség." Utóbbinak az is felróható, hogy nem reagált érdemben a kifogásokra.

Orbán Viktor fideszes képviselőtársa- ival. Vasmunkások © Fazekas István

Bár Orbán erősen kétes sikerű vállalkozása (a kordont a rendőrség szinte azonnal visszaállította) egy csapásra kioltotta a Gyurcsány által egy héttel korábban a médiában elindított, a reformokat népszerűsítő kormányfői offenzíva hatását (HVG, 2007. február 4.), a Fidesz végső soron sokkal többet veszíthet, mint nyerhet az akción. A közbeszéd ellenzéki áttematizálása háttérbe szorította a kormányzati intézkedésekről szóló szakpolitikai, illetve az épp az ellenzéki párt által kezdeményezett, az igazságosság, életminőség, közszolgáltatás, versenyképesség témakörében meghirdetett, társadalminak szánt vitákat. Cséfalvay Zoltán közgazdász, az Orbán-kormány volt gazdasági államtitkára, a Fidesz által tavaly szervezett gazdasági konzultáció szóvivője a Heti Válasz legutóbbi számában már egész cikket szentelt annak a "jelenségnek", hogy a Fidesz politizálásában feltűnően háttérbe szorulnak a gazdasági kérdések. A párt honlapjáról például eltüntették a gazdasági konzultációhoz kapcsolódó anyagokat, amelyek megléte még azzal kecsegtette a vállalkozókat, hogy a Fidesz törvényjavaslatokat dolgoz ki az adminisztrációs terheik csökkentése érdekében. A korábbi harcostársak - olykor talán személyes sértettségből is fakadó - kritikáinál is erélyesebb hangon fogalmazott Dávid Ibolya. Az MDF elnöke az MTV-n vasárnap este már arról beszélt, hogy a kordonbontással a Fidesz az egész konzervatív eszmét és jobboldalt stigmatizálja.

Joggal feltételezhető, hogy a belpolitikai események alakításának szándékán túl a frakciótagoktól elvárt közös fellépéssel Orbán olyan hűségpróba elé akarta állítani társait, amelyből kiolvashatja, ki az, aki a belső megosztottság jeleit mutató táborából tűzön-vízen át vele tart. S bár a pénteki "kihelyezett" frakcióülésről épp azok hiányoztak, akiknek a hűségében az elnöknek leginkább kételye lehetett - Áder János ex-frakcióvezető mellett Pokorni Zoltán, Rogán Antal és a múlt héten Gyurcsány Ferenc miniszterelnökkel Debrecenben különtárgyalásokat is folytató Kósa Lajos polgármesterek sem vettek részt a kordonbontásban -, számukra épp az szolgáltathat kibúvót, hogy előzőleg ők sem voltak beavatva a készülő akcióba. Így volt, aki a betegségére, külföldi távollétére, illetve polgármesteri teendőire hivatkozva mentette ki utólag magát. Érdemben talán csak Rogán nyilatkozott, igaz, ő is meglehetősen ellentmondásosan: egy sajtótájékoztatón előbb kiállt kerítésbontó frakciótársai mellett, a hétfői Estében viszont arról beszélt, korántsem biztos, hogy ha ott lett volna, ő is részt vesz az akcióban.

Az, hogy a múlt heti akció egy hoszszabb - mint a kormányzati oldalon fogalmaznak - ellenzéki "tavaszi hadjárat" nyitánya volt-e, rövidesen kiderül. Az viszont könnyen megjósolható, hogy ha az elkövetkező hetekben, hónapokban a politika veszi át az irányítást a különböző tiltakozási formák "megfogalmazásában", az jelentősen gyengítheti a civil, például szakszervezeti demonstrációk, sztrájkok, kórház- és iskolabezárások elleni tiltakozások erejét. Egy ilyesfajta hatás már a tavaly őszi események idején is megfigyelhető volt: egy országos diáktüntetést épp azért fújtak le a szervezők, mert attól tartottak, ha egyenlőségjelet tesznek az utcai zavargások és a civil megmozduláson való részvétel közé, szándékaik átértelmeződnek. Így miközben már a "mezei" Fidesz-szervezetekben is hónapok óta arra vártak, hogy az emberek megkapják végre az első, emelt díjas gáz-, illetve áramszámlájukat, az annak nyomában feltámadni remélt elégedetlenségi hullám erejét épp az csillapíthatja, hogy kevesen lesznek, akik úgy akarnak életkörülményeik nehezebbé válása miatt protestálni, hogy ezzel - akaratukon kívül - valamelyik politikai tábor szekértolójának tűnjenek.

DOBSZAY JÁNOS