A személyes megtámadtatás okán, harag nélkül, tisztelettel és barátsággal küldöm az alábbiakat Kozák Gyulának, aki nyílt levele tanúsága szerint valamiféle kivételes romlottságot és alkalmatlanságot vél felfedezni az elmúlt 19 év liberális politikájában.   Kozák – meglehetősen nagy részben – a liberálisok számlájára írja a szegénységet, a korrupciót, a kivagyiságot, a morálisan vitatható bírósági ítéleteket, a rendőrség elbizonytalanodását, a bátorság hiányát, melynek következtében újraéledt az irredentizmus, a neonáci garázdálkodás. Nem értünk egyet.

Az alábbi idézetek a magyar demokratikus ellenzék lengyel barátjától, a liberális Európa minden szegletében ma is nagy megbecsülésnek örvendő Adam Michnik 1994 és 2002 között keletkezett írásaiból származnak, amelyeket egybegyűjtve magyar nyelven a pozsonyi Kalligram kiadó adott ki Harag és szégyen, szomorúság és büszkeség címmel. Zárójelben a 2006-os kiadás oldalszámai szerepelnek.

„[A] demokratikus ellenzékből kinőtt és annak hagyományaira hivatkozó politikai formációk mára marginalizálódtak és sorra veszítik el a választásokat.  Felfedezhető ebben a forradalom egyfajta logikája, amely eltaszítja létrehozóit, de legalább már nem falja fel saját gyermekeit.  Ez egyáltalán nem kevés.  A hatalomgyakorlás másfajta készségeket követel, mint a részvétel az antitotalitárius ellenzékben.  Inkább professzionalizmust mintsem idealizmust, inkább ügyességet, mintsem bátorságot, inkább hozzáértést, mintsem hősiességet vár el.” (161)

„A demokrácia csak rövid ideig igényli, hogy ezek az állhatatos hercegek, a maguk rendíthetetlenségével és feddhetetlenségével részt vegyenek a hatalomban.  Később már nem kívánatos, hogy azok irányítsák a társadalmat, akik tekintettel antifasiszta vagy antikommunista múltjukra, erkölcsileg tisztábbak, mint a polgárok többsége. […]  A diktatúrával szembeni morális hajlíthatatlanságból a demokráciával szembeni politikai tanácstalanság lett.” (184)

„A demokratikus államrend ugyanis krónikusan tökéletlen.  Ez a – bűnös, korrumpált, törékeny – szabadság világa, amely a szükségszerűség totalitárius világának széthullását követte.  És amely szintén tökéletlen volt, szerencsére…” (22)  „A szabadság azonban mindenkié – a gazembereké, a csalóké és a huligánoké is.”  (57) 

„A radikalizmus a bűn nélküli, igazságos és harmonikus világ utáni természetes emberi vágyból nő ki.  […] Lehet, hogy a 20. század legfontosabb üzenete az a tudásunk, hogy a világ megszabadítása a bűntől a jóra szomjas elve veszedelmes öncsalása: tökéletlenségre vagyunk ítélve. […] A demokrácia nem gyógyszer az emberi bűnökre. Csak a diktatúrára gyógyszer.” (25-26)

„Tény, igen sajnálatos tény – idézi lengyel kontextusban Michnik Alexis Tocqueville évszázadokkal korábban leírt sorait – hogy a közéletben tapasztalható hataloméhség és az élősdiség az adófizetőkön, nem egy bizonyos politikai párt sajátja.  Ez az egész nemzet súlyos és állandó fogyatékossága.” (139)

Mihályi Péter