szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Gyanúsítottként hallgatta ki a Központi Nyomozó Főügyészség Lengyel Zoltánt hétfő délelőtt – közölte a független (korábban fideszes) országgyűlési képviselő ügyvédje.

Hivatalos személy elleni erőszak bűntettével, könnyű testi sértéssel és három rendbeli becsületsértés vétségével gyanúsítják a politikust, ahogyan az a legfőbb ügyész korábbi, a képviselő mentelmi jogának felfüggesztésére irányuló kérelmében is szerepelt – mondta Futó Barnabás, Lengyel Zoltán ügyvédje. A gyanúsítás ellen panasszal éltünk – tette hozzá az ügyvéd. Mint mondta, a feljelentő rendőrök és a képviselő vallomásai közötti ellentmondások feloldására szembesítést indítványozott, valamint az egyik rendőr sérüléséről készült szakértői és kiegészítő szakértői vélemény ellentmondásaira is további bizonyítást tart szükségesnek.

Lengyel Zoltán 2007. július 8-án éjjel Budapesten, az I. kerületben gépkocsival haladt, amikor három rendőrjárőr állította meg közlekedési ellenőrzés miatt. Az akkor még fideszes képviselőnél nem voltak iratok, ezért a rendőröknek egy országgyűlési képviselőnek szóló parkolási engedélyt mutatott fel és személyi adatainak közlésétől elzárkózott azzal, hogy ha ezeket közli, akkor le kellene mondania mentelmi jogáról.

Lengyel Zoltán élettársát hívta fel telefonon, és kérte tőle, hozza a helyszínre az iratait. A legfőbb ügyész mentelmi jog felfüggesztésére irányuló indítványa szerint a telefonbeszélgetés során az intézkedő rendőrökre – általuk jól hallhatóan – súlyosan sértő, lealacsonyító jelzőt használt. A dokumentumban szerepel, hogy a telefonbeszélgetést követően, a váltásparancsnok kérdésére – ezeket a sértő jelzőket rájuk értette-e – Lengyel Zoltán igennel válaszolt és tegező hangnemben megismételte a sértéseket.

Amikor a váltásparancsnok közölte Lengyel Zoltánnal, hogy azonosítása miatt előállítják, a politikus az indítvány szerint megpróbálta gépkocsijával elhagyni a helyszínt. Ezután alkalmaztak az intézkedő rendőrök testi kényszert, és eközben az egyik rendőr nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedett Lengyel Zoltán ütésétől. A dulakodást követően a rendőrök kihúzták az autóból Lengyel Zoltánt és megbilincselve vitték az I. kerületi rendőrkapitányságra.

Futó Barnabás ezzel szemben azt állítja, Lengyel Zoltán önként ment volna a rendőrökkel, ha közlik vele, hogy elő akarják állítani. Lengyel Zoltán az ügyben feljelentést tett a Budapesti Nyomozó Ügyészségen, hivatalos eljárásban elkövetett bántalmazás vétsége és más bűncselekmények miatt. Az ügyészség elrendelte a nyomozást, amelyet egyesítettek azzal a későbbi feljelentéssel, amelyet a képviselő azért tett, mert szerinte másfél óráig fogva tartották az I. kerületi kapitányságon, holott mentelmi joga miatt azonnal el kellett volna engedni.

Az ügyészség döntött Lengyel Zoltán feljelentése ügyében, ám arra hivatkozva, hogy előbb az érintetteket tájékoztatják, nem árulták el hogyan határoztak. Futó Barnabás tájékoztatása szerint egyelőre sem ő, sem Lengyel Zoltán nem kapott erről értesítést. Lengyel Zoltán saját elhatározásából, augusztus 15-én lépett ki a Fidesz frakcióból, azóta függetlenként folytatja munkáját a Parlamentben.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!

MTI Itthon

Nyomoznak Lengyel Zoltán feljelentése alapján

Nyomozást indított a Budapesti Nyomozó Ügyészség Lengyel Zoltán feljelentése alapján, amit jogellenes fogva tartása miatt tett – közölte a fideszes politikus ügyvédje kedden. Futó Barnabás elmondta: jogellenes fogva tartás miatt, ismeretlen tettes ellen indult eljárás.

MTI Itthon

Lengyel Zoltánt meghallgatják az ügyészségen

A Budapesti Nyomozó Ügyészségen hétfő délelőtt megkezdődött Lengyel Zoltán fideszes országgyűlési képviselő meghallgatása, akit állítása szerint előző héten egy igazoltatásnál bántalmaztak a rendőrök - mondta a politikus ügyvédje.

MTI Itthon

Van szemtanú a Lengyel Zoltán-ügyben

Van tanú, aki látott részleteket a Lengyel Zoltán fideszes országgyűlési képviselővel szembeni rendőri intézkedésből - mondta a budapesti rendőrfőkapitány a közszolgálati televízióban szerda este.

Független Hírügynökség Itthon

Ma döntenek Lengyel Zoltán mentelmi jogáról

Kedden dönt a korábbi fideszes politikus mentelmi jogának felfüggesztéséről a parlament szakbizottsága. A legfőbb ügyész kezdeményezte ezt, ami azt jelentheti, hogy büntetőeljárást indítanak a képviselő ellen, amiért nyáron dulakodott őt igazoltató rendőrökkel.

MTI Itthon

Lengyel Zoltán áll bírái elé

Lengyel Zoltán képviselő nem akar a mentelmi joga mögé bújni, ezért azt kéri majd az Országgyűléstől, hogy a legfőbb ügyészség kezdeményezése alapján függessze fel mentelmi jogát.

MTI Itthon

Újabb szakértői vizsgálat Lengyel Zoltán ügyében

Lengyel Zoltán ügyében újabb szakértői vizsgálat készül el jövő hétre: azt vizsgálják majd, hogy a volt fideszes képviselővel szemben intézkedő rendőrnek valóban keletkezhettek-e úgy a sérülései, ahogyan állítja - erről Budai Gyula, a politikus ügyvédje beszélt.