Nagy Erzsébet 1927-ben született Kaposvárott. Apja, Nagy Imre 1953-1955 között, majd az 1956-os forradalom idején Magyarország miniszterelnöke volt, 1958-ban kivégezték. 

A család 1930-1945 között a Szovjetunióban, több évig kitelepítettként Szibériában élt. Ő maga 1944-ben Moszkvában érettségizett. Miután a család 1945 decemberében visszatérhetett Magyarországra, dolgozott a Külügyminisztériumban, a Földművelésügyi Minisztériumban, majd a Kulturális Kapcsolatok Intézetében.
 
1952-1955 között a Vengrija-Hungary című orosz nyelvű havilap szerkesztője, azonban 1955-ben politikai okok miatt ott kellett hagynia a lapot és az Akadémia Kiadónál helyezkedett el.
 
Az 1956-os októberi forradalom és szabadságharc igen mélyen érintette. November 4-én szüleivel, férjével (Jánosi Ferenc), gyermekeivel - és a forradalom több vezetőjével együtt - a budapesti jugoszláv nagykövetségen kapott menedékjogot. A szovjet katonai hatóságok 1956. november 22-én cselvetéssel elrabolták őket, és akaratuk ellenére mindenkit Romániába: Snagovba, később Pitestibe és Calimanestibe deportáltak. (Apját, Nagy Imrét Snagovban, de családjától elkülönítve őrizték 1957 április 14-ig, majd 1958. június 16-án Budapesten kivégezték. Férjét, Jánosi Ferencet nyolc évi börtönre ítélték.)
 
1958 decemberében véget ért a száműzetés. Ezután Budapesten lakott rokonoknál, majd az állami hatóságok által kijelölt helyeken, ugyanis eredeti otthonába a teljes vagyonelkobzás miatt nem térhetett vissza. Munkahelyét is a hatóságok jelölték ki: az Iparművészeti Múzeum fordítójaként működött, a lakásán dolgozva, mert 15 évig politikai okokból nem járhatott be a munkahelyére.
 
A továbbiakban a Központi Múzeumi Igazgatóság, az Országos Széchényi Könyvtár és a Népművelési Propaganda Iroda munkatársa volt. 1968-ban férje, 1978-ban édesanyja is meghalt. 1982-ben férjhez ment Vészi János újságíróhoz.
 
1983-1991 között - már nyugdíjasként - a Hungarian Digest-Revue de Hongrie angol-francia nyelvű folyóirat egyik szerkesztőjeként tevékenykedett.
 
1987-1988 óta aktívan részt vesz a magyar politikai közéletben. 1988-ban egyik megalapítója volt a Történelmi Igazságtétel Bizottságnak (TIB). Kezdetben külföldön (Párizs, Hannover, Milánó), majd Magyarországon is sokat tett az 1956-os forradalom és szabadságharc elismertetéséért, az áldozatul esett emberek, valamint apja, Nagy Imre és mártírtársai végtisztességéért, rehabilitálásáért. 1989-ban férjével létrehozta a Nagy Imre Alapítványt. 
 
1992. március 28-tól szeptemberi lemondásáig a TIB elnöke volt. 1992-től örökös tagja a Magyar Újságírók Országos Szövetségének.