szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Ha meghívás érkezik a kormányfőtől a találkozóra, azt elfogadom és részt veszek rajta - mondta a Legfelsőbb Bíróság elnöki jogkörében eljáró elnökhelyettes; Kaposvári Bertalant annak kapcsán kereste meg az MTI hétfőn, hogy a miniszterelnök előzőleg a legfőbb közjogi méltóságok találkozóját kezdeményezte.

Arra a kérdésre, hogy mi az álláspontja a történtekkel összefüggésben, azt mondta: nem tiszte politikai jellegű nyilatkozattétel, neki a bíróság ügyeinek intézése a feladata. Lomnici Zoltán mandátumának lejárta óta betöltetlen az elnöki poszt. Miután a parlament nem tudott új elnököt választani, ezért Kaposvári Bertalan elnökhelyettes látja el az elnöki teendőket.

A szombati, budapesti meleg büszkeség napján történtek után Gyurcsány Ferenc miniszterelnök kezdeményezte, hogy a legfőbb közjogi méltóságok találkozzanak, és vitassák meg, miért látszunk gyengének pár száz, a többséget terrorizáló szélsőségessel szemben, és mi az, ami hiányzik az alkotmányos, demokratikus intézményrendszerből.

A kormányfő az Országház épülete előtt vasárnap délután tett sajtónyilatkozatában a szélsőségek, az indulatok, az intolerancia elleni jogos nemzeti önvédelmet is kezdeményezett, egy Magyar Charta formájában, amelynek gyűlést hirdetett szeptember 6-ára. A miniszterelnök úgy értékelte, ha többséget kapnak ezek a nemzeti önvédelmi kezdeményezések, akkor Magyarországon nem káosz lesz, hanem szabad, demokratikus büszkeség.

A kormányfő szerint betelt a pohár, ha így megy tovább, akkor nemcsak a szabadság örömében most megzavartaknak, hanem azután nekünk is félnünk kell, és meggondolnunk, hogy kimegyünk-e az utcára. Ez nem rendőrségi, nem meleg, nem zsidó, nem cigány, hanem közös ügy.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!

MTI Itthon

Melegfelvonulás: Gyurcsány a Fideszre mutogat

A demokratikus jobboldal szélén ott vannak azok a radikális tömörülések, amelyek kiváltói voltak a szombati melegfelvonuláson történt atrocitásoknak; a jobboldal megfertőződött a radikalizmussal - jelentette ki Gyurcsány Ferenc miniszterelnök hétfőn. A szervezők szerint a rendőrök jelesre vizsgáztak. A rendőrség szerint a rendezvények biztosításának költsége mintegy száz millió forintba került.

MTI Itthon

A melegek szerint a rendőrök mindent megtettek

A rendőrség példamutató módon védelmezte a békés felvonulókat az erőszakos szélsőjobboldali támadásoktól, jelesre vizsgázott az emberek jogainak védelméből és a demokratikus szólás- és gyülekezési szabadság biztosításából - közölte a melegfelvonulást szervező Szivárvány Misszió Alapítvány.

hvg.hu Itthon

Drámai felvételek a tegnapi melegfelvonulásról

Kameránkkal drámai jeleneteket örökítettünk meg a Méltóság Napján rendezett melegfelvonulásról. "Mocskos buzik" skandálták a védőrácson kívül rekedt ellentüntetők, egy gyermekét a vállán hordozó "apuka", benyúlva, meg is pofozta az egyik óvatlanul közel jutott tüntetőt. Genetikailag hibásak, megrontják a gyanútlan gyerekeket - ismételgették a homofóbok.

MTI/hvg.hu Itthon

Megtámadták a felvonuló melegeket – összefoglaló

Szélsőséges tüntetők támadtak a melegfelvonulás résztvevőire és az őket biztosító rendőrökre szombaton Budapesten. Az arcukat általában csuklyával, maszkkal takaró ellentüntetők Molotov-koktélokat, petárdákat, felszedett utcaköveket, üvegeket, tojásokat dobáltak. A legdurvább támadások a Hősök terén és a Liszt Ferenc térnél voltak. Este negyed hétkor még tartottak a rendőrök és az ellentüntetők összecsapásai.

MTI Itthon

Ötvenhét embert vittek be a rendőrök a melegtüntetésről

Vasárnap hajnali adatok szerint ötvenhét embert vettek őrizetbe az előző napi melegfelvonulás során történt összecsapásokban, illetve azt követően - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság. A BRFK honlapján olvasható tájékoztató szerint tizenkét rendőr sérült meg. Azt egyelőre nem tudni, hány emberrel szemben indítanak eljárást.