szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Jogerősen elvesztette a Magyar Televízió azt a pert, amelyet annak érdekében indított, hogy csak a nagyobbik köztelevízió használhassa Magyarországon az MTV rövidítést. A Fővárosi Ítélőtábla két nappal korábbi döntéséről csütörtökön tájékoztatott közleményben a közszolgálati médium.

A Fővárosi Ítélőtábla döntésének szóbeli indoklása szerint a pert egy esztendeje kezdeményező Magyar Televízió és a Music Television zenecsatorna egyaránt használhatja az MTV márkanevet, mint teszik ezt 1987, a nemzetközi szórakoztató adó európai programjának indulása óta - írják.

"A bíróság álláspontja szerint a fogyasztók nem tévesztik össze a két televíziós csatornát - noha ugyanazon a piacon, ugyanazzal a márkanévvel azonosítják a nemzeti tévétársaságot és az amerikai szórakoztató adót" - tájékoztatott a nagyobbik köztévé, amely azzal magyarázta a perindítást, hogy meg kívánták óvni az évtizedek óta használt betűszót.

"Az MTV rövidítés a sajtóban és általában a közbeszédben egyet jelent a vezető nemzeti közszolgálati adóval, valamint hangsúlyos arculati eleme a Magyar Televíziónak. Magyarország első televíziója egy éve még abban bízott, hogy elismerik kizárólagosságát a védjegy használatában" - olvasható a köztelevízió közleményében.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!

Karrier

Sajátos szervezeti kultúra az MTV-nél

A médiában sajátos szervezeti kultúra uralkodik, ahol a HR csapatnak tudnia kell kezelni a más értékrendszerű, kreatív munkakörben dolgozókat - mondta az MTV HR és KEM igazgatója. Móriczné Zvornik Csilla beszélt a személyzeti munka felépítéséről, az elbocsátások levezényeléséről, és azt is elárulta, hogyan kerülhet valaki a képernyőre.

MTI Itthon

Megint nem lesz elnöke az MTV-nek

Ismét nem sikerült elnököt jelölnie a Magyar Televízió (MTV) élére a nagyobbik köztelevíziót felügyelő közalapítvány kuratóriumi elnökségének – értesült a testület több tagjától az MTI bő egy órával a reggeli tanácskozásuk kezdete után.

MTI Itthon

Erős kontroll alá vonják a szocialisták az MTV-t

Az MTV kuratóriumi elnöksége megszavazta, hogy ezentúl minden 150 milliónál nagyobb összegre szóló szerződés megkötéséhez a kuratórium előzetes engedélye kelljen. Azaz ezentúl a pártok a műsorgyártást is befolyásolhatják.