szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Hosszú ideje nem született megállapodás a MÁV és a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) között a szakszervezeti követelésekről és a még elégséges szolgáltatásról. A sztrájkot egyelőre felfüggesztették.

Most érkezett

Két vonalon járnak a vonatok Tolnában

Továbbra is helyi vonalakon közlekednek csak vonatok Tolna megyében a vasúti sztrájk miatt - mondta a VDSZSZ dél-dunántúli ügyvivője. Melisek János tájékoztatása szerint a Bátaszék és Sárbogárd, illetve Bátaszék és Dombóvár között van vasúti közlekedés. Hétfő reggel Pécsről Barcs, illetve Mohács felé indult, és Pusztaszabolcs felől érkezett egy szerelvény, Kaposváron pedig teljesen áll a forgalom. Pécsen nyolc, Dombóváron két jegyvizsgáló vesz részt a sztrájkban.

 

© MTI - Vajda János

Percről percre
Sorrend megfordítása

1 2 3 4 5 6 7 8 9

VDSZSZ: nem volt haladás érdemi kérdésben az egyeztetéseken

A VDSZSZ sajnálja, hogy az eddigi egyeztetéseken nem jutottak előbbre az érdemi követelésekben a munkáltatóval - mondta Gaskó István, a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) elnöke vasárnap.

Ismét leáll a Déli Pályaudvar

Ismét leállt a budapesti Déli pályaudvar vasárnap délután négykor, a vonatokat most a MÁV tartja távol a pályaudvartól - mondta Kavalecz Imre, a vasúttársaság sajtófőnöke. A MÁV nem készül újabb ajánlattal az esti egyeztetésre.

Megnövekedett utasforgalom a buszokon

© MTI - Füzesi Ferenc
A jegypénztárnál sorban álló utasok a Népliget autóbuszpályaudvaron. A december 14-e óta tartó vasutassztrájk és a közeledő ünnepek  miatt megnőtt utasforgalmat, még a kisegítő járatokkal sem győzik a távolsági járatokat üzemeltető vállalatok. Újra fogad és indít azonban vonatokat a budapesti Déli pályaudvar, miután a forgalomirányítók felvették a munkát. A Nyugati is üzemel, a Keletiből azonban továbbra sem indulnak és érkeznek vonatok a szakszervezeti sztrájk miatt. A nemzetközi járatok sem közlekednek.

Akadozó közlekedés

A szegedi Nagyállomás vasárnap sem fogad és indít vonatot a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) által meghirdetett sztrájk miatt. A Dél-Alföldön továbbra is bizonytalan a vasúti közlekedés, Békéscsabáról több-kevesebb rendszerességgel indulnak ingajáratok. Dél-Dunántúlon sem járnak menetrend szerint a vonatok.

A MÁV-START újabb ajánlatot tett a még elégséges szolgáltatásra

Nem született megállapodás a MÁV-társaságok és a VDSZSZ között a sztrájk követelésekről és a még elégséges szolgáltatásról a szombati egyeztetésen. Kozák Tamás, a MÁV-START Zrt. vezérigazgatója a szombati egyeztetés után újságíróknak elmondta, hogy újabb ajánlatot tettek a vasutassztrájk idején nyújtandó, még elégséges szolgáltatásra, eszerint a korábban ajánlott 724 vonat helyett 506 vonat közlekedne. Gaskó István, a VDSZSZ elnöke elmondta, hogy tanulmányozzák a MÁV-START ajánlatát, és a vasárnap 17 órakor folytatódó, újabb egyeztetésen adnak választ.

Túlterhelt buszok

A közelgő ünnepek miatt minden szabad buszt a vasútról lemaradók szállítására irányítottak át. Szombaton hat buszt küldtek a fővárosba, azonban a visszaúton jó néhány utazni vágyó így is lemaradt.

A busztársaságnak jól jön a vasutassztrájk

Jelentősen megnőtt a Tisza Volán forgalma a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete által meghirdetett sztrájk miatt. Szeged és Budapest között duplájára növekedett a forgalom, szinte minden busz mellé egy rásegítő járatot is be kellett állítani, de az is előfordult, hogy három jármű indult a fővárosba. Ahogy a Szegedről induló járatok, úgy a Budapestről érkező buszok is szinte mindig tele vannak. Más irányokba, főként Békéscsaba és Debrecen felé 15-20 százalékkal nőtt meg a forgalom. A Tisza Volán tíz buszt tartalékol a megnövekedett utazói igények kiszolgálására, több sofőrt pedig visszarendeltek szabadságáról.

MÁV: "hátha"

A MÁV a VDSZSZ-t okolja a vasúti közlekedés kiszámíthatatlanságáért, de reménykedik, hogy a szakszervezet karácsony közeledtével felfüggeszti a sztrájkot.

Nincs megállapodás

Nem egyezett meg a sztrájkkövetelésekről és a még elégséges szolgáltatásról a MÁV és a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete. Az egyeztetést szombaton 17 órakor folytatják.

1 2 3 4 5 6 7 8 9
HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!