szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Előre hozott választásra lehet szükség Magyarországon, a Fidesz azonban eddig nem mutatott fel programot a helyzet kezelésére - mondta Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója az ATV Reggeli Jam című műsorában.

Arra a kérdésre, hogy a miniszterelnök, a Reformszövetség és Bokros Lajos javaslatai közül Csányi Sándor melyiket választaná, közölte: ő a Horn-kormány egykori pénzügyminiszterének a javaslatait támogatja, mivel álláspontja szerint rövid távon nem oldódnak meg az ország pénzügyi problémái, a helyzet pedig nagyon súlyos.

Az OTP elnök-vezérigazgatója szerint az elkövetkezendő hónapokban nem várható, hogy az ország gazdasága kilábal a válságból, ám reméli, hogy év végére vagy a következő év elejére a hangulat már javulni fog. "A legfontosabb, hogy nagyon gyorsan, hitelesen, lehetőleg a teljes parlament támogatásával a költségvetés kiadási oldalát jelentősen csökkentő intézkedéseket kell hozni" - mondta a műsorban Csányi Sándor, aki szerint fontos, hogy a fogyasztást terhelő forgalmi adó, például az áfa növekedjen, de az "adók ide-oda tologatása már kevés".

Az OTP vezetője szerint az intézkedések meghozatala előtt szükséges a többség támogatásának megszerzése is. Bár az ATV eredeti összefoglalójában azt írta, hogy Csányi úgy fogalmazott: "Azt gondolom, meg kellene teremteni a többséget, ha pedig nem lehet, akkor nincs más választás, mint az előre hozott választás", Csányi Sándor utóbb a Café PR-ügynökségen keresztül tudatta, ezt a beszélgetésben nem ő mondta, vagyis ő nem beszélt előre hozott választásokról. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy Fidesz eddig nem mutatott fel programot a helyzet kezelésére.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!

MTI Gazdaság

Devizahitelesek: Csányi még nem aggódik

Csak a jelenleginél jóval gyengébb árfolyam mellett kell félni a devizahitelek tömeges bedőlésétől - mondta Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója a Figyelő interjújában. Szerinte a kormányzati válságkezelés iránya jó, de mértéke alacsony.

MTI Gazdaság

Csányi már kevésbé hisz a 2 milliárd eurós profitban

Csányi Sándor már kevésbé hisz a korábbiaknál abban, hogy az OTP csoport képes hozni 2010-re a tervezett 2 milliárd eurós profitot, de állítja, hogy a bank a 2008-as eredményeivel az eszközarányos nyereség alapján a világ bankjai között az első 5 százalékban lesz.

MTI Itthon

Gyurcsány: nem baj, hogy próbálkoztunk

Gyurcsány Ferenc szerint Közép-Európában meg vannak ijedve az országok attól, hogy vitájuk van egymással, de az európai politika különböző javaslatok alapján, viták során formálódik, és ezekről kell beszélni. A miniszterelnök a Nap-keltében beszélt.

MTI Gazdaság

OTP: beszáll az EBRD - ígéri Csányi

Az OTP csoport jó úton halad, hogy megvalósítsa idei 150 milliárd forintos profittervét, nem vesz igénybe állami tőkejuttatást, de áprilisra várhatóan megköt egy megállapodást az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bankkal (EBRD), és ez tovább erősíti tőkepozícióját - mondta Csányi Sándor, a bank elnök-vezérigazgatója a Reuters hírügynökségnek.