Tetszett a cikk?

Elhunyt Szekeres Ferenc karnagy, a Budapesti Madrigálkórus alapítója, a nemzetközi Vivaldi-kutatás egyik jeles személyisége.

Hosszú, súlyos betegség után vasárnap reggel, 82 éves korában Budapesten érte a halál - közölte a család. A kórusalapító, iskolateremtő zeneművész temetéséről később intézkednek.

Szekeres Ferenc nevéhez korszakos jelentőségű lemezfelvételek fűződnek. Az általa 1957-ben alapított Budapesti Madrigálkórus tagjaival reneszánsz, barokk oratóriumokat és kórusművet rögzített,közülük Vivaldi Juditha Triumphans és Haydn Il ritorno di Tobia című művéért elnyerte a Francia Akadémia nagydíját. 

A karnagy 1927-ben Murakeresztúron született, ének-zenetanári diplomáját a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán szerezte, majd Rómában Franco Ferrara karmesterkurzusain tanult.  Vezette a Zeneakadémia gyakorlóiskoláját. A nemzetközi zenei életben is kiemelkedőnek minősített zenetörténeti kutatásokat végzett: ezért, elsősorban a Vivaldi életmű feltárásáért az olasz állam azOlasz Köztársaság Lovagrendjével ismerte el munkásságát.    

A magyar zenei életben végzett tevékenységért - Kodály kórusműveinek és a kortárs szerzők alkotásainak megszólaltatásáért - a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztjével tüntették ki. Fél évszázados kórusvezetői munkásságáról (és a tőle elválaszthatatlan együttesről) a Holnap Kiadó Madrigáltörténet címmel tavaly könyvet jelentett meg.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!

MTI Kult

Elhunyt Kishonti Ildikó

Életének 62. évében elhunyt Kishonti Ildikó színművész vasárnap délután, Budapesten a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének (Mazsihisz)szeretetkórházában - közölte Zoltai Gusztáv, a Mazsihisz ügyvezető igazgatója.