Annyira triviális, hogy már ide se írom. De azért ide írom. Budapest, 4-6-os villamos vonal, Wesselényi utcai megálló, az Oktogon felé. Átmegyek a zebrán, megkeresem az újságárust, hogy jegyet vegyek, mert valahogy a jegyárusító automata nem tűnt vonzónak. Három évtized alatt az ember rutint szerez az ilyesmiben, ránéz egy budapesti jegy-automatára és tízből legalább nyolcszor képes megmondani, működik-e, vagy sem. Valahogy ezt lehet látni. Szóval odalépek az újságoshoz, kérek egy jegyet, nincs. Visszamegyek a peronra,  hogy hát akkor mégis, próbáljuk meg az automatát. Egy pár már ott áll és éppen pénzt dob az automatába, azaz „tol”, ez ugyanis a tologatós rendszerű, középrégi gép. Hozzám fordulnak angolul: mennyit is kellene bedobni?

Persze, hiszen a felirat olvashatatlan, össze van tegelve az egész doboz. Háromszáz, mondom készségesen, bedobják a pénzt, semmi. Nyomkodunk, noszogatunk, röstellem, de ütögetünk is, semmi. A megérzéseim jók voltak, a gép nem ad jegyet, és a pénzt is elnyeli. Van valami felirat, hogyaszondja „Summa hiba”. Szó szerint ez jelenik meg, nem tudom, mit jelent. A szemközti automatánál kisebb csoport, úgy tűnik, éppen szerelik a gépet. Passz.

Se újságos, se jegyárusító hely, se automata. Jön a villamos, mondom, szálljunk fel, lesz, ami lesz, én időre megyek, ők meg…ők meg azt kérdezik, tudnak-e jegyet venni a villamoson. Mondom, sajnos nem. Bólintanak, de hát látszik, hogy ezt azért nehéz érteni. Ellenőrbe futunk. A történet nem ért véget, olvasson tovább!